Ajjajj, nagy a baj.
Ebédszünetben kollégák marokszámra másolják az önéletrajzokat.
Az én állásom sincs biztonságban, de egyrészt nekem ugye ott az esti munkám, másrészt pedig, velem már történt ilyen, nem is egyszer. De ezek az emberek 15-20 éve dolgoznak itt és ha közben váltottak is, csak 'felfelé' változtattak, mindent gondosan megszervezve, kapcsolatokat bevetve. Most itt állnak egy viszonylag szűk munkahelyi tapasztalattal, irodai munkára trenírozva de nyelvismeret nélkül, sőt, sokuk számítógépes ismeretek nélkül, ráadásul középkorúan(*). Ráadásul most azok az ismerőseik és egykori főnökeik, kollégáik is lapátra kerülnek, akik eddig némi védettséget, ha nem protekciót jelentettek az állásváltoztatásban.
Pocsék érzés látni a rémült tekinteteket.
Furcsa kettősség van bennem, mert egyrészt igenis, tapasztalatból tudom, hogy minden munkát és feladatot lehet racionalizálni. Iacocca mondta tán, hogy minden vállalatból ki lehet venni az emberek és a költségvetés 10%-át anélkül, hogy a feladatvégzés kárt vagy késedelmet szenvedne. Azt is látom, hogy minálunk nem 10, de ennél is több feleleges dolgozó van, olyan, akiknek a munkája redundáns vagy éppen felesleges, pláne korszerűsíthető és ésszerűsíthető.
Másrészt viszont nézem ezeket az embereket, akik körül egyszercsak összedől a világ. Akik eddig egy kicsi, de fontos csavarnak érezték magukat és most kell rádöbbenniük, hogy egy fenét, nincs rájuk szükség, nem hogy nem csavarjai egy gépezetnek, hanem egenesen eltakarítani való, rozsdás olajfoltok.
_______________________________________________________
(*)khm, khm, én ugyan 42 éves leszek, de a valkürök ugyebár örökké fiatalok, sohase öregszenek, ebből következően nem is lehetnek középkorúak.