:-) Szépjóestét!
Este megnéztük a A tégla-t.
Nos, kérem, jó nagy lufit pukkasztottunk el ma éjjel.
Az a baj az ilyen szuperprodukciókkal, hogy nem sajnálják a pénzt belőle és minden lyukat azzal tömnek be. Van ott kérem minden, mi szem-szájnak ingere: sztárok, kitűnő trükkök, feszes vágás, jelenetenként 4-5 kameraállás, mű- és patakvér. Egy dolog nincsen csak; jó forgatókönyv. Ezt a hiátust pótolják effektekkel meg sablonokkal - vagy legalábbis próbálják pótolni.
A vietkong téma már lefutott, az oroszokat már nem, az arabokat pedig még nem illik piszkálni, keletnémetek pedig már nincsenek is. Maradnak hát a kínaiak. De csókolom, tessenek már nekem megmondani, hogy aki a kínai kormány nevében jelentkező géppisztolyoskaratekölyköknekgengsztereknek ad el szuperprocesszorok helyett "villanykapcsolókat", annak van ideje megvárni amíg a saját országa rendőrsége elkapja?
Megmondjam? Nincs! Az ilyet két napon belül úgy lövi szarrá a kínai (orosz, vietkong, arab, a nem kívánt rész törlendő)maffiatitkosszolgálat mint a huzat!
Aztán azok a nyavalyás mobilok.
Ohh.
De most úgy őszintén? ha én írok a pasimnak (na jó, pasijelöltemnek) egy SMS-t, azt több tucat helyen raktározzák el. Ha be van kapcsolva a mobilom, fél méteres pontossággal meg tudják állapítani, hogy hol vagyok. Ezek meg, a rendőrség épületéből bájcsevegnek, igaz, virágnyelven, "papa, ma nem érek haza ebédre, de a barátaim mennek..." és mindezt végighallgatja a szuperdörzsölt szuperzsaru és nem esik le neki. És senkinek sincs annyi esze, hogy figyelje a mobilforgalmat. És azokat a nyamvadt SMS-eket is hol némán, billentyűkattogás nélkül tudják bepöntyögni (természetesen két zsaru között ülve, zsebben, vagy a főgonosz háta mögötti ülésen, nehézfiúk gyűrűjében) hol pedig fülsértő, szívdobogást szaporító pittyegéssel. Ugyanez van a telefonhanggal. Ember, ha én krimit vagy thrillert akarok nézni, akkor nem abból akarom megfejteni az ügy állását, hogy a mobil hangosan csörög és felveri a gengsztereket vagy néma üzemmódon van és csak valamelyik főhős vagy antihős rekedt suttogása hallatszik!
Arról nem beszélve, hogy ha én törvényen kívüliként a világ legdörzsöltebb tégláját akarom törvény elé citálni és gyanítom, hogy társai vannak (mert vannak, hisz a tetőn is találkoztam már eggyel) akkor nem úgy lépek ki a liftből, mintha még egy kezitcsókolomot akarnék mondnai a II. emeleti Kovács néninek. Hát naná, hogy jól lelőnek, ha nem figyelek!
Eh, hagyjuk, a film hemzseg az ilyen hibáktól.
És úgy őszintén, tessenek már megmondnai, ha ez a legjobb verekedős képkocka, akkor milyen lehet a többi?
Megmondom: pont ilyen, azaz hiteltelen. Leo di Caprio egyáltalán nem való akcióhősnek. Másféle hősnek se nagyon, valahogy sohase sikerül eltalálni a megfelő középutat mert vagy túljátssza, vagy aluljátssza a szerepét. Jack Nicolson is túljátszik, vagy túlírták a figuráját, nem is tudom. Értem, persze ő maga az ördög, vagy inkább csak annak festett mása; kénköves is, lólába is van, szarva is van, de az ég szerelmére, aki a fél kontinens kábítószerkereskedelmét tartja kézben, az maga megy a legpitiánerebb akcióba is? Na ugye, hogy nem.
Matt Damon remek a juppi szerepében, annyira jól adja, hogy nincs épérzékű nő, aki egy ilyen magabiztosan vigyorgó, nagyképű alakkal akarná összekötni az életét. Még egy olyan vérszegény, fakó kis nőcske se, mint amilyen Vera Farmigen volt - hát még egy érzékeny, éles eszű nőstény, amilyennek az általa játszott pszichiáternőnek kellett volna lenni.
Martin Sheen és Alec Baldwin kiváló, ők már álmukból ébresztve, klottgatyában is el tudnak játszani egy zsaruszerepet.
Összefoglalva, ha az agyvelőt mintázó festékpatronok meg izgalmat fokozó hangeffektek árát arra költötték volna, hogy kifoltozzák a forgatókönyvben lévő lyukakat, sokkal izgalmasabb lett volna a film. Így azonban legfeljebb azt találgattam, hogy a végére ki fog életben maradni - na nem mintha ezek után bármit is számítana.
Este megnéztük a A tégla-t.
Nos, kérem, jó nagy lufit pukkasztottunk el ma éjjel.
Az a baj az ilyen szuperprodukciókkal, hogy nem sajnálják a pénzt belőle és minden lyukat azzal tömnek be. Van ott kérem minden, mi szem-szájnak ingere: sztárok, kitűnő trükkök, feszes vágás, jelenetenként 4-5 kameraállás, mű- és patakvér. Egy dolog nincsen csak; jó forgatókönyv. Ezt a hiátust pótolják effektekkel meg sablonokkal - vagy legalábbis próbálják pótolni.
A vietkong téma már lefutott, az oroszokat már nem, az arabokat pedig még nem illik piszkálni, keletnémetek pedig már nincsenek is. Maradnak hát a kínaiak. De csókolom, tessenek már nekem megmondani, hogy aki a kínai kormány nevében jelentkező géppisztolyos
Megmondjam? Nincs! Az ilyet két napon belül úgy lövi szarrá a kínai (orosz, vietkong, arab, a nem kívánt rész törlendő)
Aztán azok a nyavalyás mobilok.
Ohh.
De most úgy őszintén? ha én írok a pasimnak (na jó, pasijelöltemnek) egy SMS-t, azt több tucat helyen raktározzák el. Ha be van kapcsolva a mobilom, fél méteres pontossággal meg tudják állapítani, hogy hol vagyok. Ezek meg, a rendőrség épületéből bájcsevegnek, igaz, virágnyelven, "papa, ma nem érek haza ebédre, de a barátaim mennek..." és mindezt végighallgatja a szuperdörzsölt szuperzsaru és nem esik le neki. És senkinek sincs annyi esze, hogy figyelje a mobilforgalmat. És azokat a nyamvadt SMS-eket is hol némán, billentyűkattogás nélkül tudják bepöntyögni (természetesen két zsaru között ülve, zsebben, vagy a főgonosz háta mögötti ülésen, nehézfiúk gyűrűjében) hol pedig fülsértő, szívdobogást szaporító pittyegéssel. Ugyanez van a telefonhanggal. Ember, ha én krimit vagy thrillert akarok nézni, akkor nem abból akarom megfejteni az ügy állását, hogy a mobil hangosan csörög és felveri a gengsztereket vagy néma üzemmódon van és csak valamelyik főhős vagy antihős rekedt suttogása hallatszik!
Arról nem beszélve, hogy ha én törvényen kívüliként a világ legdörzsöltebb tégláját akarom törvény elé citálni és gyanítom, hogy társai vannak (mert vannak, hisz a tetőn is találkoztam már eggyel) akkor nem úgy lépek ki a liftből, mintha még egy kezitcsókolomot akarnék mondnai a II. emeleti Kovács néninek. Hát naná, hogy jól lelőnek, ha nem figyelek!
Eh, hagyjuk, a film hemzseg az ilyen hibáktól.
És úgy őszintén, tessenek már megmondnai, ha ez a legjobb verekedős képkocka, akkor milyen lehet a többi?
Megmondom: pont ilyen, azaz hiteltelen. Leo di Caprio egyáltalán nem való akcióhősnek. Másféle hősnek se nagyon, valahogy sohase sikerül eltalálni a megfelő középutat mert vagy túljátssza, vagy aluljátssza a szerepét. Jack Nicolson is túljátszik, vagy túlírták a figuráját, nem is tudom. Értem, persze ő maga az ördög, vagy inkább csak annak festett mása; kénköves is, lólába is van, szarva is van, de az ég szerelmére, aki a fél kontinens kábítószerkereskedelmét tartja kézben, az maga megy a legpitiánerebb akcióba is? Na ugye, hogy nem.
Matt Damon remek a juppi szerepében, annyira jól adja, hogy nincs épérzékű nő, aki egy ilyen magabiztosan vigyorgó, nagyképű alakkal akarná összekötni az életét. Még egy olyan vérszegény, fakó kis nőcske se, mint amilyen Vera Farmigen volt - hát még egy érzékeny, éles eszű nőstény, amilyennek az általa játszott pszichiáternőnek kellett volna lenni.
Martin Sheen és Alec Baldwin kiváló, ők már álmukból ébresztve, klottgatyában is el tudnak játszani egy zsaruszerepet.
Összefoglalva, ha az agyvelőt mintázó festékpatronok meg izgalmat fokozó hangeffektek árát arra költötték volna, hogy kifoltozzák a forgatókönyvben lévő lyukakat, sokkal izgalmasabb lett volna a film. Így azonban legfeljebb azt találgattam, hogy a végére ki fog életben maradni - na nem mintha ezek után bármit is számítana.
7 Comments:
At 2:13 de., Névtelen said…
Ügyes! :-)
At 8:36 de., Névtelen said…
na. azért caprionak volt pár jó filmje.
a kapj el ha tudsz se rossz.
de a gilbert grape zseniális. nagyon nagyon rendben van az a film, oké, depp is benne van. én capriot egy nyálgép hülyegyereknek tartottam. aztán megnéztem pár filmjét és azt kell mondjam, hogy nyálgép hülyegyereket csinált(ak) belőle-magából. de a gilbert grape nálam 5 csillag. és a kosaras naplója se rossz.
At 12:48 du., Brünnhilde sziklája said…
Biztos így van, a kosaras naplójáról már hallottam én is, rajta is van a "bepótolandó" listámon.
Nekem a Titanicból maradt meg, ajjaj, inkább nem is hozom szóba.
Szerintem itt is az volt a legfőbb baj, hogy Scorsese meg a többi sztár nevére építve akartak csinálni egy mozit - egy akármilyen mozit.
Csak hát ha nincs mondanivaló, akkor hiába adolgozik a szinász, hiába dolgozik a vágó, lapos marad a vászon.
At 1:41 de., Névtelen said…
brunnhilde,
Scorsese mar regen halivudi nyalas filmeket forgat - nem igazan erdemes nezni mostanaban. Orulnek, ha meglepne valami joval, de nem latom, hogy ez iranyba mennenek a dolgok.
Leorol meg teljesen osztom a velemenyedet, olyan tomkruz meg bretpit kaliber (csak nem kap annyit egy moziert, de tehetseg kabe annyi szorult bele).
At 1:41 de., Névtelen said…
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
At 1:41 de., Névtelen said…
Bocs a duplaert; talan en vagyok az oka, de inkabb a Blogger. :D
At 1:37 du., Brünnhilde sziklája said…
Kinga, a duplát kitöröltem.
Egyébként nyilván igazad van.
A hírnévnek ugyanúgy van egy tehetetlensége, mint egy zuhanó testnek.
Csak az a különbség, hogy a hírnév sokáig vonzza a pénzt magához. És ez nem is az az 1200 ft amit én kidobtam amozijegyre, sőt, nem is az a majdnem négy óra, amit az utazással együtt a filmre szántam.
Ez annál mélyebb, savanyúbb, keserűbb csalódás.
Hiába, no, az is a tehetség része, hogy valaki tudja időben abbahagyni.
Ezt megjegyzem magamnak, hátha a jövőben még hasznát veszem.
Megjegyzés küldése
<< Home