:-) Szépjóestét!
Phhu, egész fantasztikus film volt a Mephisto.
Nagyon szeretem az ilyen jó színészekkel megcsinált, jól megrendezett, jól fényképezett, jó történetet mesélő filmeket.
Valami hideglelés, ahogy azt a srácot magához édesgeti a hatalom. Előbb a hiúságát legyezgeti, aztán az ölébe szór nőt, jómodot, hírnevet, hatalmat - illetve hát a hatalom látszatát. Az meg mindent felad a vágyott sikerért. Vagy a vágyott önmegvalósításért. Néha kér, apróságokat csupán, egy szerepet, egy barát életét, kíméletes elbánást a letagadhatatlanul nem árja szeretőnek. Engednek neki persze, bizonyos határig engednek - addig csak, amig annyira meg nem alkudott önmagával, hogy már nem tud visszalépni.
Egy lidércnyomás, előbb kis kompromisszumok, aztán nagyok, annyi siker, amiért érdemes legyen elviselni a megaláztatást is - aztán egyszercsak nincs tovább, a rendszer beszippantotta, tehetetlen báb csupán.
Uhh.
Egy részletet találtam a youtube-on, érdemes megnézni.
Az az igazság, hog könyű úgy oszkár díjas filmet csinálni, ha valaki ilyen színészekkel dolgozhat. Az akkori magyar színészek színe java, Cserhalmi mellett Major, Bánsági Ildikó, csupa-csupa színész zseni. És a németek is kiválóak.
Azt is be kell vallanom, hogy nekem sokkal jobban fekszik ez a fajta, hogy is mondjam, "komótosabb" filmkészítés mint a mai agyonvagdosott, klipszerűen pörgős filmek. Még akkor is, ha ezt a történetet (is) el lehetett volna mesélni 140 perc helyett mondjuk 100 alatt. Nem érné meg, kár volna megkurtítani. Én tényleg élvezem a színészek játékát. Abban a jelenetben például, amikor a Tábornok tiszteletére bált adnak az Operában Brandauer arca majdnem fél percig nagytotálban látszik. Előtte a Tábornok már kidobta, ekkor már tisztában van az alárendelt szerepével de tartja magát, játssza a rá osztott szerepet. Ez mind rá van írva az arcára, zseniális, komolyan, fantasztikus színész a pasi.
Phhu, egész fantasztikus film volt a Mephisto.
Nagyon szeretem az ilyen jó színészekkel megcsinált, jól megrendezett, jól fényképezett, jó történetet mesélő filmeket.
Valami hideglelés, ahogy azt a srácot magához édesgeti a hatalom. Előbb a hiúságát legyezgeti, aztán az ölébe szór nőt, jómodot, hírnevet, hatalmat - illetve hát a hatalom látszatát. Az meg mindent felad a vágyott sikerért. Vagy a vágyott önmegvalósításért. Néha kér, apróságokat csupán, egy szerepet, egy barát életét, kíméletes elbánást a letagadhatatlanul nem árja szeretőnek. Engednek neki persze, bizonyos határig engednek - addig csak, amig annyira meg nem alkudott önmagával, hogy már nem tud visszalépni.
Egy lidércnyomás, előbb kis kompromisszumok, aztán nagyok, annyi siker, amiért érdemes legyen elviselni a megaláztatást is - aztán egyszercsak nincs tovább, a rendszer beszippantotta, tehetetlen báb csupán.
Uhh.
Egy részletet találtam a youtube-on, érdemes megnézni.
Az az igazság, hog könyű úgy oszkár díjas filmet csinálni, ha valaki ilyen színészekkel dolgozhat. Az akkori magyar színészek színe java, Cserhalmi mellett Major, Bánsági Ildikó, csupa-csupa színész zseni. És a németek is kiválóak.
Azt is be kell vallanom, hogy nekem sokkal jobban fekszik ez a fajta, hogy is mondjam, "komótosabb" filmkészítés mint a mai agyonvagdosott, klipszerűen pörgős filmek. Még akkor is, ha ezt a történetet (is) el lehetett volna mesélni 140 perc helyett mondjuk 100 alatt. Nem érné meg, kár volna megkurtítani. Én tényleg élvezem a színészek játékát. Abban a jelenetben például, amikor a Tábornok tiszteletére bált adnak az Operában Brandauer arca majdnem fél percig nagytotálban látszik. Előtte a Tábornok már kidobta, ekkor már tisztában van az alárendelt szerepével de tartja magát, játssza a rá osztott szerepet. Ez mind rá van írva az arcára, zseniális, komolyan, fantasztikus színész a pasi.
2 Comments:
At 3:38 du.,
Névtelen said…
A hatalomnak való kurválkodás vagy nem kurválkodás kérdése, amennyire én tudom, közvetlenül érintette Szabó Istvánt is. És látod, ez a hatalmas művész, aki képes kifordítani magát, és elmagyarázni nekünk, hogy miért nem jó az, amire őt rá akarták kényszeríteni... Az a film a szuper-tehetséges színészekkel (tényleg a közép-európai színészség legjava játszik benne) és ezzel a rendező-filmkészítő zsenivel, Szabóval tényleg hatalmas durranás. Csak szuperlatívuszokban tudok beszélni róla! Aki még nem tette meg, az nézz meg! Legalább egyszer az életben kötelező!(Mondjuk azért is, mert eddig ez az egyetlen Oscar-díjas filmünk... bár mondjuk az amerikaiaknak sokkal könnyebb összehozni egy olyat...)
At 10:29 du.,
Brünnhilde sziklája said…
Direkt nem tettem említést Szabó ügynökmúltjáról, akkor, amikor ez kiderült írtam róla. Szándékosan úgy akartam nézni a filmet, hogy egy olyan, akinek semmi köze nem volt sem a fasizmushoz, sem Szabóról nem tud semmit, mit ért meg a történetből.
Meg kell állapítanom, hogy mindent.
Igen, elsősorban a hatalomnak való kurválkodást, de azon kívül van még csomó minden a filmben. nem vállalja fel a gyönyörű félvér barátnőjét, mert a nagy író lánya többet használhat neki, szép is, hát nem nehéz beleszeretni. Csontig benyal az operettprimadonnának, akit pedig gyűlöl, mert az általa lenézett könnyű műfajban sikeresebb mint ő, akiben ég a mondanivaló. Ezek a kis gennyességek mind megalapozzák azt, hogy olyan megelégedetten magyarázza a villája kertjében, hogy igen, ők ezt mind megérdemlik, mert igazi művészetet adnak az embereknek. Egyébként azt adtak, csak az egész fölött ott volt valami hamisság - megtagadott szerelmek, feladott álmok, karrierházasságok. Nem csak a hatalomnak kurválkodott ő - kurva volt maga is, úgy mindenestül.
Szabó tényleg zseniálisan irányította a színészeit és a történetet.
Megjegyzés küldése
<< Home