Brünnhilde szikláján

Valló világ

2007/02/10

"Európa a globalizáció miatt ostrom alatt van, ezért egy választásunk lehet, a kitörés, és folytatni fogjuk harcunkat, a győzelem vagy a halál szellemiségében." index
Hm.
Hmhm.
Most mit mondjak?
Mondjam, hogy nem csak ez a két lehetőség létezik? Mondjam, hogy meghalni sokkal könyebb mint megállni a kihívás előtt és alkalmazkodni a változó körülményekhez?
Nem mondom, fölösleges.
Aki elég bátor hozzá, az bármilyen körülmények között is önmaga tud maradni - legyen szó egyénről vagy családról vagy még nagyobb közösségről, egy nemzetről vagy egy kultúráról. Aki nem elég bátor, hát istenkém, az haljon hősi halált, ha az neki úgy jobban tetszik.
A magyarokról nem hiába terjedt el, hogy ha bemennek utánad egy forgóajtón, akkor előtted fognak kijönni belőle - igaz, sem az atomtudós marslakóink, sem a Korda fivérek, sem a Nobel-díjasaink, sem a világhírű zenészeink és karmestereink nem festegették a falra a nemzethalált. Tették a dolgukat, csinálták amihez értettek és közben bárhol is éltek, magyarok tudtak maradni. És a világ is szerencsére róluk azonosít be minket nem pedig arról a pár tucatnyi emberről, akiknek minden második szavuk az hogy magyar, minden harmadik szavuk a nemzet és minden negyedik a nemzethalál.

3 Comments:

  • At 4:05 du., Anonymous Névtelen said…

    Na! Például ezért, meg az ilyen írásokért tudlak én téged nagyon szeretni!

     
  • At 10:41 du., Blogger Brünnhilde sziklája said…

    :-) Köszönöm!
    Az csak a baj az ilyen írásokkal, hogy ellenségeket is igen könnyű velük szerezni.
    De tényleg vannak dolgok, amiket nem lehet szó nélkül hagyni.

     
  • At 6:51 de., Anonymous Névtelen said…

    jel.freeblog.hu
    febr.12-i bejegyzés
    tényleg van, amit nem lehet szó nélkül, mert vannak hatszázezren, akik nem szólhatnak...

     

Megjegyzés küldése

<< Home