:-) Szépjóestét!
Vágytam már valami könnyű zenésre, ezért tegnap megnéztük a Dreamgirls-t.
Hát, az elvárásaimnak csak az egyik fele jött be; a zenés. A másik fele, a könnyű, nos, az egyáltalán nem mondható erre a filmre.
Kemény világ a showbusiness, ez a musical erre tökéletesen rávilágít. Vannak szerződéskötést elősegítő kanapék, vannak ellopott számok, lefizetett lemezlovasok és ráadásul nem is a hang számít igazán, sokkal inkább az, hogy ki milyen mutatós. Akinek lejárt a lemeze vagy nem elég csinos, azt szemrebbenés nélkül kikukázzák. Ebben a történetben mindezt még megfejeli a fekete-fehér ellentét és az előítéletek. Martin Luther King a nagypolitikában, a zenészek meg a mindennapi életben próbálják elfogadtatni a néger kultúrát. És próbálják megtartani is, hisz a fehérek jobban szeretik a csókos, táncos, nyálas zenéket a valódi fekete soulnál. Jól összerakott kis film, de csak az nézze meg, aki közel két és fél órán keresztül bír -némi diszkóval könnyített- soul zenét hallgatni.



Jamie Foxx tenyérbemászóan aljas és számító, Beyoncé Knowles gyönyörű, Jennifer Hudsonnak pedig olyan hangja van, hogy az ember libabőrös lesz tőle. De amin a legjobban meglepődtem, hogy Eddie Murphy határozottan jó színész. Én nem szeretem azt a fajta pisi-kaki-puki humort amit az ő komédiái képviselnek, de ebben az alkotásban bejött a játéka. Arra vagyok csak kíváncsi, hogy ki kölcsönözte neki a hangot. Mert hogy nem ő énekelt, az tuti. Vagy ha mégis, akkor kár néki színésznek lenni, mindnyájan jobban járnánk, ha inkább énekelne.