:-) Széjóestét!
Ma este újabb Tannhauser volt - kicsit gyengébb, mint a vasárnapi. A zenekar is és az énekesek is halványabbak voltak. Különösen a fúvósok, de mások is, valahogy enerváltabbra, fáradtabbra sikerült a produkció - Németh Juditot és Molnár Andrást kivéve, mert ők remekeltek. Ejh, micsoda parázs kis ribilliót csaptak ők ketten az I. felvonásban! Azt vártam, hogy Vénusz Tannhauser fejéhez vág egy fésülködőtükröt :-) Tetszett nagyon, szépen, szenvedélyesen énekeltek.
Legyen itt egy gyönyörű finálé 1989-ből, Bayreuthból:
Arra is rájöttem, hogy ősanyáink miért találták fel a legyezőt.
Nem, nem azért, hogy a kiválasztott fiatalember közelébe érve leejtsék. Még csak nem is azért, hogy piruló orcájukat szemérmesen mögéje rejtsék. Sőt, nem is azért, hogy alkalomadtán legyen mivel képen verni a tolakodó gavallért.
Nem, sajnos szó sincs ilyesmiről.
Azért találták fel, hogy ha rájuk tör a banyaláz, tudják magukat mivel hűteni.
Kénytelen leszek én is beszerezni egyet.
Más:
Nagy megnyugvás, hogy elkapták ezeket a pondrókat. Remélem, legalább 8-10 évre rács mögé kerülnek.
És hiába bízom az igazságszolgáltatásban és hiába igyekszem nem gondolni a bosszúra, de mégis,kis híján megerőszakolt nőként kívánom nekik, hogy a bent töltött évek alatt legalább egyszer kapják meg, hogy "Térdelj le és szopj!"
Azokat a nőket (és ha vannak, férfiakat) pedig akiket megerőszakoltak, vagy próbáltak megerőszakolni, vagy "csak" abuzáltak arra biztatom, hogy ne szégyelljék magukat és tegyenek feljelentést!
A nemi erőszak nem az áldozatok szégyene és olyan súlyos bűncselekmény, amit meg kell előzni! Ezt csak úgy lehet, ha az elkövetők tudják, hogy nem fogják megúszni. Ha szégyenkezünk, ha még a családunk előtt is titkoljuk, akkor azok a rohadékok tovább csinálhatják másokkal, vagy akár velünk is, újra! Ha akkor rögtön, védekezés közben nem sikerül tőből kitépni a pöcsüket(*) akkor bármennyire is fáj, bármennyire is összetörve és megalázva érezzük magunkat, de feljelentést kell tenni! Azonnal!
Ez a fiatal nő igen bátran viselkedett, mindnyájan hálásak lehetünk neki. Ha ő nem tesz feljelentést, ezek a görények még évekig alázhatták volna porig az útjukba kerülő fiatal nőket.
-------------------------------------------------------------
(*) Nem biztos, hogy érdemes védekezni - a férfiak ugyanis általában erősebbek. Nekem egyszer sikerült, de nem valószínű, hogy máskor is sikerülne. Igyekezni kell minél kevesebb sérüléssel túlélni, akkor az a legfontosabb, hogy ha nem muszáj, ne veressük össze magunkat. A második legfontosabb pedig hogy jól nézzük meg a szemétládát, hogy később fel tudjuk majd ismerni. Ez a nő, akit a rendőrök megerőszakoltak, nagyon ügyesen csinálta.
Ma este újabb Tannhauser volt - kicsit gyengébb, mint a vasárnapi. A zenekar is és az énekesek is halványabbak voltak. Különösen a fúvósok, de mások is, valahogy enerváltabbra, fáradtabbra sikerült a produkció - Németh Juditot és Molnár Andrást kivéve, mert ők remekeltek. Ejh, micsoda parázs kis ribilliót csaptak ők ketten az I. felvonásban! Azt vártam, hogy Vénusz Tannhauser fejéhez vág egy fésülködőtükröt :-) Tetszett nagyon, szépen, szenvedélyesen énekeltek.
Legyen itt egy gyönyörű finálé 1989-ből, Bayreuthból:
Arra is rájöttem, hogy ősanyáink miért találták fel a legyezőt.
Nem, nem azért, hogy a kiválasztott fiatalember közelébe érve leejtsék. Még csak nem is azért, hogy piruló orcájukat szemérmesen mögéje rejtsék. Sőt, nem is azért, hogy alkalomadtán legyen mivel képen verni a tolakodó gavallért.
Nem, sajnos szó sincs ilyesmiről.
Azért találták fel, hogy ha rájuk tör a banyaláz, tudják magukat mivel hűteni.
Kénytelen leszek én is beszerezni egyet.
Más:
Nagy megnyugvás, hogy elkapták ezeket a pondrókat. Remélem, legalább 8-10 évre rács mögé kerülnek.
És hiába bízom az igazságszolgáltatásban és hiába igyekszem nem gondolni a bosszúra, de mégis,
Azokat a nőket (és ha vannak, férfiakat) pedig akiket megerőszakoltak, vagy próbáltak megerőszakolni, vagy "csak" abuzáltak arra biztatom, hogy ne szégyelljék magukat és tegyenek feljelentést!
A nemi erőszak nem az áldozatok szégyene és olyan súlyos bűncselekmény, amit meg kell előzni! Ezt csak úgy lehet, ha az elkövetők tudják, hogy nem fogják megúszni. Ha szégyenkezünk, ha még a családunk előtt is titkoljuk, akkor azok a rohadékok tovább csinálhatják másokkal, vagy akár velünk is, újra! Ha akkor rögtön, védekezés közben nem sikerül tőből kitépni a pöcsüket(*) akkor bármennyire is fáj, bármennyire is összetörve és megalázva érezzük magunkat, de feljelentést kell tenni! Azonnal!
Ez a fiatal nő igen bátran viselkedett, mindnyájan hálásak lehetünk neki. Ha ő nem tesz feljelentést, ezek a görények még évekig alázhatták volna porig az útjukba kerülő fiatal nőket.
-------------------------------------------------------------
(*) Nem biztos, hogy érdemes védekezni - a férfiak ugyanis általában erősebbek. Nekem egyszer sikerült, de nem valószínű, hogy máskor is sikerülne. Igyekezni kell minél kevesebb sérüléssel túlélni, akkor az a legfontosabb, hogy ha nem muszáj, ne veressük össze magunkat. A második legfontosabb pedig hogy jól nézzük meg a szemétládát, hogy később fel tudjuk majd ismerni. Ez a nő, akit a rendőrök megerőszakoltak, nagyon ügyesen csinálta.
0 Comments:
Megjegyzés küldése
<< Home