Uhh.
Kilélegez .... Belélegez .... ki .... be ....
Pedig már megettem két cső főtt kukoricát, de még mindig nem nyugodtam meg teljesen.
Kis magyar abszurdisztán sorozatunk folytatódik, ezúttal egy másik témában.
Elképesztő, hogy micsoda ostoba Micikék, Mancikák, Cuppancskák és Passziánszlédik kezében vannak az ügyeink, a személyes adataink, az életünk fontos vagy kevésbé fontos részeit képező dolgaink.
Tényleg, még mindig nem kapok levegőt.
Évek óta regisztrálva vagyok az egyik nagy magyar jegyértékesítő portálon. Több mint százezer forintért vásároltam már tőlük színház- és koncertjegyet, bérletet, még soha semmi gond nem volt.
Tegnap nem tudtam belépni, nem ismerte fel a rendszer a felhasználónevem. Lekértem az elfelejtett jelszó funkciót és megküldték azt a 8 számjegyű azonosítót amit ugye senki nem jegyez meg. Merthogy az ember agya már csak olyan, hogy a saját nevét jobban meg tudja jegyezni mint számsorokat.
Beléptem, és mit láttam meg először, na mit??
Hát basszus, emberek, a felhasználó nevem valaki megváltoztatta!
Merthogy énnekem olyan különleges nevem van beírva a személyi igazolványomba, ami egy hosszú, öt szótagú név rövidítése is. De ez a név szerepel a Magyar Utónévkönyvben, engem úgy hívnak, hát szerintem természetes, hogy ezen a néven regisztrálok.
Micike, vagy Mancika, vagy Mucika, vagy ki a szar meg úgy gondolta, hogy márpedig ilyen név nincs, ő legalábbis senkit nem ismer akit így hívnának és gondolta, átjavítja.
Ezt onnan tudom, hog írtam a jegyirodának és ők válaszoltak hogy látják a módosítást, elnézést is kérnek, de nem ők módosítottak, hanem a Budapesti Fesztiválzenekar irodája. Mellesleg tőlük most először vásároltam bérletet és vettem igénybe egy olyan szolgáltatást, amit még soha; postai kiszállítást. A Mancika meg, aki gondolom kinyomtatja a bérletet és boritékba teszi, úgy gondolta, hogy ilyen név márpedig nincs és kijavította valami hasonlóra. Valami olyanra, amit az ő borsónyi kis agyacskája ismer.
Azt hittem, felrobbanok.
Először is, a módosítás miatt a rendszer nem fogadta el a régi felhasználónevemet, csak a kód lekérése és a felhasználói név módosítás után tudtam belépni.
Másodszor, ugyan ki a jó büdös franc az a Mancika, vagy Mucika, hogy ő jobban akarja tudni nálam, hogy engem hogy hívnak??
És mindez nem elég, istenkém, szörnyülködhet a furcsa neveken kedvére, de atyaúristenként még át is keresztel??
Hát hogy jön ahhoz bárki is, hogy egy regisztrált felhasználó nevét megváltoztassa?
Hát mi az isten van ebben az országban??
Itt egy Mancika úgy gondolja, hogy van joga belenyúlni egy adatbázisba??
Egy olyan adatbázisba ráadásul, amin keresztül én súlyos tízezreket költök el??
Mi a lófaszt képzel ez a hülye magáról?? Ki ő?? A keresztanyám? Vagy maga Keresztelő Szent János? Vagy mégis, kicsoda, már azon túl persze, hogy kurva nagy hatalma van egy adatbázis felett?
És mit szólna hozzá, ha én azt mondanám, hogy olyan név, hogy Mancika nincs is, viszont ismerek valakit akit Puncikának hívnak, hát én ezentúl inkább ezen a néven leveleznék vele? Mit szólna hozzá, ha ezentúl így szólítnám???
Az eszem megáll, komolyan, ha valaki mástól hallom, nem hiszem el, hogy ilyen megtörténhet.
És még az sem vígasztal, hogy József Attiláról tudom egyedül, hogy az a gazda, akihez kiscselédnek kiadták, Pistának szólította mert szerinte olyan név, hogy Attila nincs is.
Na nem hergelem magam tovább, mert a vége az lesz, hogy a képükbe vágom a bérletet és visszakérem az árát. Egy ízem se kívánja, hogy ahányszor koncertre megyek, mindig azt a nevet lássam.

0 Comments:
Megjegyzés küldése
<< Home