Ejha!!
Ez tényleg kurva jól néz ki!

Viszont egyáltalán nem hihetetlen.
Ez a város már fuldoklik a saját autóforgalmában, az emberekben egyre nő az igény, hogy segítsenek magukon.
A tegnapi napom például aligha lett volna kivitelezhető, ha nem bringázok. Na jó, autóval esetleg igen, de még ha oda is értem volna időre, egyáltalán nem biztos, hogy a zsúfolásig megtelt Zeneakadémia környékén parkolóhelyet találok.
Szóval a tegnapi nap:
Újpestről elbringáztam Alsórákosra, a munkahelyemre. A hülye fejem miatt (olyan bérletet vettem, ami fél négykor kezdődik) félig megcsináltam a munkám, hazabringáztam, lezuhanyoztam, magamhoz vettem a szép ruhám és bebringáztam a Zeneakadámiára. Granét kikötöttem az egyik pinceablak rácsához, a mosdóban átöltöztem majd meghallgattam a BFZ gyönyörű koncertjét . Yefim Bronfman adta elő Bhrams B-dúr zongoraversenyét. Jobb lett volna úgy érkezni erre a koncertre, hogy előtte az ember beül egy kellemes kis cukrászdába és megbeszéli a barátnőivel, hogy Schifftől vagy Kocsistól hallott-e utóljára Bhramsot, de ez van, nekem ez jutott. Nem is akartam tegnap semmit megérteni, egyszerűen csak elfolytam a székben és élveztem Bronfman finom, átélt játékát. Meg a Zeneakadméia nagytermének hangzását, ami teljesen más, mint a MüPa-é. Mintha nem is ugyanezt a zenekart hallottam volna két héttel ezelőtt. Itt is nagyon szépen szóltak, de nem az a vadonatúj, patyolattiszta csillogást éreztem a hangzásban, sokkal inkább valami meleg, otthonos megszokottságot. Mint a nagymamától örökölt egyetlen ezüstkanál, ami az évtizedek alatt már meg is kopott kicsit a csészék oldalán, a nyele is az ujjainkhoz görbült, de a csengése azért összetéveszthetetlenül ezüst; finom és tiszta, barátságos hang.
A második részben Rachmanyinov E-moll szimfóniáját játszották. A fáradtságom maradt, a teremben egyre melegebb lett, szóval nem mondhatni, hogy nagyon élénk voltam. Maradtam az első résznél bevált technikánál. A lehető legkényelmesebben elhelyezkedtem az egyébként nem túl kényelmes székben és csak úgy, a megértés és továbbgondolás legkisebb szándéka nélkül élveztem a szép harmóniákat. Hol egy fafúvós, hol a gordonkák hangja szárnyalt a zenekar fölé, hol az ütősök. A szimfónia közepe táján jártunk már, amikorra elmúlt a fáradtságom és teljesen magamhoz tértem. Ráadásként Bizet Carmen intermezzojával elbúcsúztattunk egy kedves hárfást és egy hegedűst, gondolom, nyugdíjba mennek. Eddigre már nagyon élénk voltam, friss és kipihent, nem bántam volna ha előlről kezdik a koncertet.
Átöltöztem, az Andrássy és Rákosrendező érintésével visszabringáztam a munkahelyemre, befejeztem a munkát majd újra bringa, haza Újpestre.
Ha mindezt tömegközlekedéssel kell csinálnom, jobb, ha el is felejtem. Mindkét irányban 2-3 átszállásom van, hétvégente 20 percenként, vagy még ritkábban járnak a buszok, irányonként minimum egy órát rá kell szánni - bringával 35-40 perc. Autóval nyilván gyorsabb, de drágább is, és mondom, a parkolás. A Zeneakadémiánál és az Operaháznál negyedórákat lehet keringeni, mire le tudja az ember rakni a kocsit és még vissza is kell gyalogolnia, az is idő. Szóval maradok Granénál, különösen vasárnap, amikor alig van autóforgalom, ritka a tömegközlekedés és a város három pontja között kell magam megosztani a munka és a szórakozás között.

És mivel a BFZ-nek még mindig nincsenek klipjei a youtube-on, hát kénytelen vagyok egy angol falucska elbűvölő képeit iderakni. Kísérőzene a ráadásként kapott Carmen Intermezzo



Más:
a ma reggeli vadászzsákmány 3,5 kiló erdőszéli csiperke - meglehetősen szennyezett állapotban, agyagos területen termett, rá van tpadva a kalapokra a föld.
Mire ezt feldolgozom, jó pár óra. Kérdés, hogy a hétvégi nagy bringázások után elbliccelhetem-e mai edzést holmi gombapucolás miatt?