Hehe, a hét (első) vicce következik.
Friss sportmániám arra ösztönzött, hogy beszerezzek néhány fekete pamutbugyit. Pamutot, mert az szívja az izzadságot és feketét, mert a brngázásban elvékonyodott ülepű macskanadrágjaimon áttetszik a a fehér bugyi amikor hajolgatok. Enélkül a plusz látványosság nélkül is elég csodálni való jelenség vagyok a fitneszteremben, hát gondoltam, legalább a világító fehér bugyi körvonalaival nem szórakoztatom a jobb sorsra érdemes sportolni vágyókat.

Nagy ügyet nem akartam csinálni a dologból, fél tucat tecckó-gazdaságos fekete bugyi tökéletesen megfelel ahhoz, hogy az izzadság szétmarja rajtam.
Leszedtem róluk a mindenféle sallangokat és az első mosás után ma volt a napja, hogy éppen ők kerültek volna sorra. Forgatom a szépnek és szexisnek a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető, viszont puha tapintású feketeneműket. Az elején ott kis selyemmasni, ez már elég a tájékozódáshoz, páros lábbal ugrok bele, felállok és felhúzom.
Illetve hát húznám, de valami nem stimmel, elöl szalad fel a hónom aljáig, hátul meg becsusszan középre és határozottan érzem, hogy csupasz a hátsóm, nem takarja semmi.
Hm.
Leveszem, nézem, forgatom, teregetem, hát mit látok, na mit??
Hát azt, hogy a tájékozódási pontnak szánt kis masnicskát ezúttal a bugyi hátuljára varrták.
Hehe. Ügyes, nagyon ügyes!
Megfordítom és lássatok csodát, a bugyi minden alkatrésze (úgymint eleje, hátulja és ülepe) a megfelelő helyen van - kivéve a masnicskát, mert az most jelenleg a köldököm helyett hátul, a keresztcsontom fölött kapott helyet. Szerintem varrok a közepébe egy strasszt és olyan gatyát fogok felvenni, amiből egy ujjnyi kilátszik a bugyiból. Ha már masni, hát akkor díszítsen, hát nem igaz?
Igaz, akkor ennyi erővel maradhatnék a fekete nadrágon átsejlő fehér bugyiknál is, az sem sokkal feltűnőbb.