Levelet kaptam a Megyei Főügyészségtől.
"Tisztelt Asszonyom!
Tájékoztatom, hogy Ü. Város jegyzője mint szabálysértési hatóság 2007. június 1. napján kelt xxxxx/2007. szám alatt hozott határozata ellen -amelyben Önt 3.200 Ft elővezetési költség megfizetésére kötelezte- óvást nyújtottam be.
Az ügyben keletkezett iratokat megvizsgálva megállapítottam, hogy M.F.-mel szemben kutyával veszélyeztetés szabálysértés
elkövetése miatt indult szabálysértési eljárás 2007. február 28- napján elévült, mert az eljárás alá vont személlyel szemben nem foganasítottak olyan eljárási cselekményt, amely az elévülést félbeszakított volna.
Az elévülés azzal a következménnyel jár, hogy (.....) további eljárási cselekményeket sem lehet foganatosítani.
Mindezek miatt az Ön 2007. március 6. napján elrendelt elővezetésére és a 2007. április 11. napján történt meghallgatására, valamint Felebarátnéja 200. április 17-i tanúkénti meghallgatására is törvénysértő módon került sor.
(.....)
Erre tekintettel a határozat ellen a Megyei Főügyészség óvást jelentett be, amelyben azt indítványozza, hogy a hatóság a határozatát helyezze hatályon kívül és hozzon új határozatot, amely (.....) rendelkező részéből az elővezetés költségeinek megtérítésére vonatkozó kötelezést mellőzze.
Az ügyészi intézkedés elbírálásáról a szabálysértési hatóság közvetlenül értesíteni fogja.
Tájékoztatom, hogy az óvásnak a határozat végrehajtására halasztó hatálya van, tehát az óvás elbírálásáig az elővezetés költségeit megfizetnie nem kell.
Budapest, 2007. szeptember 18.
Tisztelettel:
dr. Osztályvezető Ügyész"
Nno.
Kilélegez .... belélelegez .... ki .... be .....
Most mit mondjak??
Mondjam, hogy Ü. város határozata ellen magam is fellebbeztem és elutasítottak?? Mondjam, hogy már régen befizettem a 3.200 Ft-ot, mivel úgy ítéltem meg, hogy ezzel a közigazgatással még akkor sem érdemes ujjat húzni, ha nyilvánvalóan nincs igaza és hülyeségeket csinál?
Kérdezzem meg, hogy akkor mi is lesz azzal a rendőrrel, aki nem a kutyák tulajdonosát, hanem a szomszéd ipartelep éjjeliőrét jelentette fel?
Írjam meg, hogy panaszt adtam be az önkormányzatnál, a rendőrségnél, az orzságggyűlési képvislőmnél és mindenki lepattintott, hogy ők hú de kurva tövényesen jártak el??
Írjam meg neki, hogy két hónapja várom az ombudsman állásfoglalását?
Írjam meg neki, hogy köszönöm, most már inkább ne vonassa vissza azt az elbaszott határozatot, és pláne ne küldjön nekem erről közvetlen értesítést, mert attól rettegek, hogy netán nem kapom meg és pár hét múlva megint bilincsben visz el a rendőr, hogy átadja azt a nyomorult határozatot és szagolhatom megint 3-4 órán kersztül az összeszart cellát?
Mi a &˘!!XđĐ**Ł$Ł$Łł$?! lehet ilyenkor mondani??
Ecseteljem neki, hogy micsoda undort és rémületet érzek??
Tessenek lecsekkolni itt, két poszttal lejjebb, szó szerint ezt írtam a kommentbe: "(....) itt mindig mindenki mndennel a miniszterhez akar fordulni, mert mindent csak ő tud elintézni. Egy hivatali rendnek és a közigazgatásnak is pont az lenne a lényege, hogy mindent a megfelelő szinten intéznek el.
Pont ettől élhetetlen ez a hely, hogy nem."
Hurrá, hú de jó nekem, egy megyei főügyész foglalkozott az ügyemmel és ki is derítette, hogy törvénysértő módon bilincseltek meg és aláztak porig és fizettettek ki velem mindezért az ostoba és haszontalan cirkuszért 3200 ft-ot.
A Janikámbazmeg nagytestű kutyái meg azóta is vígan kóricálnak szanaszét, amerre a kedvük tartja. Könnyen van vele, ha megharapnak valakit, majd feljelentik a cimborái megint az éjjeliőrt.
A szabálysértési előadók is ugyanúgy elő fogják vezettetni a mindenféle piszlicsáré ügyek tanúit és a városi ügyész is engedélyezni fogja ezt, na bumm, legfeljebb utólag majd kideríti a másodfok, hogy törvénysértő módon járt el.
A rendőrök is ugyanúgy bilincselni fognak még akkor is, ha az önkormányzathoz beidézett tanú megy velük magától is mint a birka.
Soha, soha a büdös életben nem fog itt változni semmi.

4 Comments:
At 8:23 de., Névtelen said…
nem akarok cinikus lenni, még kevésbé bűncselekmény elkövetésére bújtogatni, de ha fogsz egy vadászpuskát és Janikámbazmeg kutyáját ledurrantod a nyílt színen, akkor az elővezetés bírságának dublájából megúszhatnád rongálás címén. (legalábbis van már erre is precedens.)
fasza a magyar közigazgatás (főleg Ü városé), mit ne mondjak...
At 9:13 de., Brünnhilde sziklája said…
Az állatvédelmi törvény életbelépése óta ez már nem rongálás, hanem állatkínzás.
Egyébként meg hamarabb lőném le Janikámbazmeget, mint a kutyáját. Ő ugyanis jobban rászolgált.
Amúgy meg, szerintem, a főügyészségen is kéne tudniuk, hogy a rossz határozatban megadott fizetési határidő mér régen lejárt, ergó, ha nem akarok még nagobb adag szart a nyakamba, akkor azt már be kellett fizetnem.
Hogy a francba jut eszükbe ilyet leírni, majd' két hónappal a fizetési határidő lejárta után??
Ezek még arra is képesek, hogy a visszavonó határoizattal párhuzamosan egy másik ügyintézőjük rámvarrja a késedelmi kamatot vagy hogy a francba hívják, ha valaki nem fizet ki egy hatóság által kiazsbott birságot.
At 9:22 de., Brünnhilde sziklája said…
Egyáltalán, megint az bosszant a lejobban, hogy ott van egy csomó Cuppancska, mindenféle osztály- meg főosztályvzeetők, két-három diplomával, sok százezres fizetésekkel; megírja az ügyintéző, aláírja az osztályvezetője, elküldi a másik önkormányzatnak, ott is megírja az ügyintéző, aláírja az osztályvezetője, ellenjegyzi a városi ügyész, basszák meg, és egyik sem veszi észre, hogy az ügy elévült.
Mert hogy azt nem vezsik észre, hgoy nem a kutyák tulajdonosa ellen folytatnak eljárást, azt istenkém, elfogadom, hát nincs logikájuk.
na de elvileg pont a jogszabályokhoz azért érteniük kéne, és ha valami elévül, az azért eléggé tiszta ügy, ahhoz nem kell se logika, se nyomozói véna, de még ész se.
Egy ilyen egyszerű ügyhöz is egy főügyész kell aki szétszálazza, akkor tényleg nem tudom, mitől nem esik szét ez az ország.
At 11:05 du., Névtelen said…
de szétesik
Megjegyzés küldése
<< Home