:-) Szépjóestét!
Vasárnap A nürnbergi mesterdalnokok az Operában, arra készülvén bukkantam a youtubon erre gyöngyszemre. Wilhelm Furtwängler vezényli a Mesterdalnokok nyitányát 1942-ben.

Kétszer érdemes megnézni a felvételt.
Előszörre, aki nem szereti Wagnert nyugodtan vegye le a hangot és szemlélje csak a helyszínt és a közönséget.
Nem, nem a háttérként fellógatott horogkeresztes drapériák a legfontosabbak!!
Sokkal többet árul el a koncertről -és a korról is- a terem berendezése és a közönség. Igen, nyilvánvalóan egy ipari csarnokot rendeztek be koncerteremnek és a közönség a gyár munkásaiból, fehérköpenyeseiből és szabadságos meg sebesült katonákból áll. Érdemes figyelni, ahogy a kamera végigpásztázza a változatos pózokba beállított arcokat; mindegyiken feszült figyelem, mereven, pislogás nélkül néznek, előrehajolnak, megtámasztják az állukat. Pont úgy viselkednek, mint ahogy elképzeljük, amikor valaki nagyon figyel a zenére.
Nos, tapasztalatból mondom; igazi zeneimádók soha nem vesznek fel ilyen testtartásokat és arckifejezéseket. Azoknak néha lecsukódik a szemük vagy éppen kinyílik a szájuk. Gyakran vezényelnek a karmesterrel együtt, de legalábbis hangtalanul ütik a taktust, soknak még a szája is mozog. Elmosolyodnak, vagy összenéznek a partnerükkel ha valami nagyon szépet hallanak és olyan is elfordul, hogy elernyednek, szétfolyik az arcuk.
Ezeket az embereket nagy valószínűséggel kirendelték a koncertre. Különösen a lábadozó katonákon látszik, hogy teljesen máshol jár az eszük. Kis sebesülésekkel ülnek ott - nyilván, egy ilyen nagy nyilvánosság számára készült, a III. Birodalom kultúrális nagyságát bemutatni szándékozó felvételen nem lehet borzalmas sebesülteket mutatni.
A katonák akár örülhetnének is a pár nap szabadságnak, ehelyett savanyodnak és színészkednek egy koncerten. Az idősebbek inkább mennének haza a családhoz, hogy kicsit játszhassanak a gyerekkel, kikérdezzék a leckét, megjavítsák a tetőt és megsimogassák az asszonyt visszaindulás előtt. A fiatalabbak meg tán inkább innának pár korsó sört és leskelnének be a pincérlányok drindlijébe. És Wagner ide vagy oda, ez bizony úgy lenne helyes és normális - már ha egyáltalán beszélhetünk helyes és normális dolgokról háború idején.

Ami a zseniális karmester Furtwanglert illeti; aki akar, elgondolkodhat azon, hogy együttműködött-e a nácikkal, vagy az együttműködést mímelve átmentette a német komolyzenei kultúrát a háború utáni időkre. Aki ismeri és szereti a felvételeit az valószínűleg hajlamosabb az utóbbiban hinni. A felvétel arra is ad egy lehetőséget, hogy a konkrét esettől az általánosig eljutva végiggondoljuk a diktatúrák és az egyének viszonyát a túlélést, az átmentést, az értékek meg- és kimentését illetően.

Másodszor csak az játssza le, akinek tényleg tetszett a zene.