:-)) Szépjóestét!
Mit érdemel az a bűnös, aki a nagytakarítós hétvége péntekjére és szombatjára is színházat szervez, sőt, még a közönségtalálkozón is ott marad??
Hehe, inkább megmondom; nem fogja magát kialudni, mert a munkahelyéről egyenesen loholt az azt sem tudta hol lévő Nádor terembe (Vakok intézete), éhesen, zsíros hajjal, szappan nélküli zuhanyozás után, kézvédő krémmel bekent arccal, merthogy ilyesmit azt elfelejtett vinni magával. És mivel a színházi büfé szendvicsei mindenre jók, csak arra nem, hogy az éhséget csillapítsák, most voltam kénytelen megenni két tányér gombalevest. Elnehezülve és fáradtan normális blogot írni már képtelen vagyok, viszont tele hassal aludni sem tudok majd.
Pedig a vasárnapom sem lesz könyebb, négy napos szünet után olyan disznóól van bent, hogy majd' sírva fakadtam.

0 Comments:
Megjegyzés küldése
<< Home