Egy kalandos nap

.... merthogy az volt, mindennek ellenére is az volt.

:-)) Szépjóestét!
Tényleg elképesztő, hogy mik történtek ma velem.
Először is, újraaszfaltozták a Szerencs utcát.
Mivel arrafelé járok dolgozni, naponta végig kellett szenvednem magam a folt hátán kátyú, kátyú hátán horpadás, horpadás hátán hepe, hepe hátán hupa, hupa hátán kátyú úton. Egy lidércnyomás volt, komolyan mondom, különösen esőben, amikor a nagy forgalom miatt a tócsákat kerülgetni nem nagyon érdemes, viszont soha nem tudhatom, hogy a múlt héten még 20 centi mély gödör időközben nem nőtt-e meg annyira, hogy bringástól elnyel. Arról nem beszélve, hogy rázott mint a 380, majd kiesett a kezemből a kormány. Végülis, ha őszint vagyok magamhoz, emiatt az utca miatt cseréltettem ki az első villám teleszkóposra, mert néha úgy éreztem, hogy szétszakad a vállam, annyira kellett kapaszkodni a kormányba.
Mindennek vége, a múlt héten végig le volt zárva a Szerencs utca, ma már tükörsima, vadonatúj aszfaltszőnyeget találtam. Hála és köszönet érte.

Aztán, Alsórákos kertvárosán áttekerve ma találkoztam egy pónival. Egy valódi, élő pónival, úgy vezették pórázon, mint egy kutyát. Még csak 10 hónapos és csődör. Finom, bársonyos nyelvecskéje van és olyan dús, sötétbarna bundája, majdnem olyan, mint a szánhúzó kutyáké. Sőt, még dúsabb és puhább, nagyon jó simogatni. Nem a gazdája sétáltatta, az eszem megáll, vannak emberek, akik pónit tartanak és hozzá külön lovászt. A paci nagyon édes, az uzsonnára vitt répámból megkínáltam és úgy kér, mint egy kutya; a bal mellső lábával, pontosaban patájával kunyerál. Az ajka és a nyelve puha és bársonyos, kicsit még meg is harapdálta a kezem amikor mutattam neki, hogy üres, elfogyott a répa. Azért, ha őszinte vagyok magamhoz, rettenetesen nem szeretnék Pest kertvárosában póni lenni. Még akkor se, ha a saját lovászom visz sétálni.
Remélem hamarosan megunják és leviszik valami lovas tanyára.

Aztán, a nap fénypontja este 9-kor, hazafelé jövet következett be. Piros volt a fénysorompó, KRESZ tisztelő állampolgárként megálltam hát. A másik oldali járdáról meglehetősen kacsázó járással átjött hozzám egy férfi. Innestől megpróbálom szó szerint idézni a párbeszédet, mert annyira abszurd, hogy az elmesélése meghaladja az írói bloggeri képességeimet.
- Csókolom, X.Y. vagyok. Köszönhetek?
- Persze, miért ne!
- Csókolom! Október 18-án voltam 40 éves, tetszik nekem boldog születésnapot kívánni?
- Persze, kedves Y, boldog születésnapot magának!
Kezet nyújt, elfogadom, ugyan mi mást tehetnék.
- Puszi nincs?
- Nincs.
- A nénit hogy hívják?
- Brünnhilde.
- Brünnhilde néni hány éves?
- 44 múltam.
- Mikor múlt Brünnhilde néni 44 éves?
- Augusztus 19-én.
- Kívánhatok boldog születésnapot Brünnhilde néninek?
- Persze, miért ne!
- Boldog születésnapot kívánok!
Kezet nyújt, elfogadom, ugyan mi mást tehetnék.
- Köszönöm szépen!
- Puszi nincs?
- Nincs.
Isteni szerencsém volt, megérkezett a vonat - régen éreztem ekkora megkönnyebbülést.
- Hú de hosszú ez a vonat.
- Igen, ilyenkor mindig egy hosszú vonat jön. Mennem kell, viszontlátásra!
- Viszontlátásra! Puszi nincs?
- Nincs.

Esküszöm, minden szó igaz, így történt, ahogy leírtam!! Nem vagyok én olyan tehetséges, hogy ilyesmit kitaláljak.