Lúzer Bt.

Munkába menet pont félúton eldurrant a hátsóm. A délelőtti bevásárláshoz levettem a szerszámtáskát, szerszám tehát nincs. Mondjuk, ha lenne sem tudom a hátsót leszerelni, csak az elsőt. De nem csak szerszám, pénz sem volt nálam, hitelkártya se (na nem mintha a taxinak vagy a szerelőknek lehetne azzal fizetni), buszjegy se, semmi egyáltalán, lakáskulcs, telefon, zsebkendő, kisrádió, ennyivel indultam el. Rövid kérdezősködés után találtam egy bringaszerelőt, de minek!! A nyitvatartás 18.00-ig volt kiírva, negyed hatkor értem oda, lehúzott redönyök fogadtak. Szóval gyalog a munkahelyre, gyalog vissza, jó 15 km van a talpamban.

Az egyébként roppant érdekes, hogy kirándulásnál, gombászásnál simán gyalogolok ennyit, sőt!! Hegyoldal, nyakig érő sár, csepergő eső, farkasordító hideg, kőhalmokat kell megmásznom, mindez nem zavar. Sőt, még el sem nagyon szoktam fáradni, legfeljebb ha nagyon durva volt, egy lavór melegvízbe dobok egy kanál sőt és kéjesen nyögök, ahogy a gyöngyvirág illatú vízben tornáztatom a lábujjaim.
Most meg, hát nem is tudom, hideg sem volt pedig, nem is esett, az aszfalt is simább, mint a sáros, csúszós erdei talaj. És mégis, fáj a lábam, hasogat a derekam, elszürkült a bőröm, teljesen kimerültem.
Ekkora barmot, annyiszor megfogadtam már, hgoy nem indulok el itthonról pénz nélkül, aztán mégis mindig így járok. Mert ugye ksi táskából a nagy táskába, nagy táskából az övtáskába, másnap az övtáskából a kistáskába, szóval a fene se szereti állandóan rakosgatni azt a pénztárcát, folyton elfelejtem. Hát ez a mai nap ez jó lecke volt, ezentúl emlékezni fogok rá - legalábbis egy darabig biztos.



Más:
A sztrájk vajh folytatódik-é??