Lajos-forrás

Csudajót kirándultunk ma az egyik barátnőmmel. Kicsit el is tévedtünk, egy írtáson elveszítettük a kék keresztet, viszont találtunk egy zöld háromszög jelzést. Mivel visszafordulni még nem akartunk, felvettük hát azt az ösvényt és először megnéztük a Kőrösi-Csoma emlékművet, aztán a Lajos-forrást. Jó meredek, szuszogtatós kaptató, most egy kicsit sáros is. Előbb a pulcsit, aztán a vékony dzsekit vettem le. Azt sajnáltam csak, hogy nem fürdőruhát vettem a pulóver alá, a ritkás lombokon még jócskán
átsüt a nap, jót lehetett volna barnulni séta közben. Az új terepjáró szandálom kitűnőre vizsgázott, nagyon kényelmes és stabil darab, megérte az árát.
Nagyon élveztem az egészet, vittünk szendvicseket, gyümölcsöt, ettünk, ittunk, szakadt rólunk a víz a meredekebb részeken, jól elfáradtunk. A kutya azóta sem mozdult, még az ebédjét is félig fekve ette meg, rögtön utána elaludt.
Csodálatos most az erdő, tele van virágokkal, egy-egy ibolyás tisztás illatát messziről meg lehet érezni. A madarak potmétere is beragadt, teljes hangerővel énekelnek. Gyönyörű a vidék.
Viszont szomorú volt látni a Lajos-forrás mellett a bezárt turistaházat. A játszótér és a pihenőhely szép és ápolt, de a turistaház küszöbét felverte a gyom, az ablakai vakok. Hihetetlen, hogy még egy lakókocsiba telepített lacikonyha sem tud ott megélni, nincs semmi vendéglátó hely. Ennyire nem járnak az emberek kirándulni?
Kár. Nagyon kár.
De vajon miért?