Pomádé király új ruhája, avagy a konzumidióta önmegvalósit

Remek operai délelőttöm volt, Ránki György Pomádé király új ruhája cimű meseoperáját néztem meg. Régi kedvencem ez a kedves kis remekmű, annak idején még Gregor József zseniális cimszereplésével kedveltem meg, és az elmúlt években nagyon hiányoltam a repertoárból. Idén ősszel végre ismét műsorra került. Mindkét szereposztás premierjét láttam, csak akkor éppen nem volt alkalmam irni róluk.
Hát most van.
Azon túl, hogy felnőtt nagy szamár létemre őszintén rajongok a Pomádéért, kettes számú legkedvesebb basszusom, Szvétek László cimszereplése is vonzott. Tüneményes a pasi, jól hozza az unatkozó, buta konzumidiótát. Gregor József Pomádéja egészen más volt, ő egy hisztis, akarnok kis zsarnokot alakitott, de Gregor a Teremtés egyszeri és megismételhetetlen ajándéka az opera buffa rajongóinak, utánozni nem lehet és nem is érdemes. Szvétek nagyon jól rátalált a figura maibb és mindnyájunknak ismerősebb oldalára. És hát hangilag is remekül birja a szerepet, narancsos keserűcsokira emlékeztető mélységeivel teljesen elbűvölt.
Szép volt még a Dzsufit éneklő Kertesi Ingrid is. Pirinyó szerep az övé, de hihetetlen nehéz. Gyilkos magasságokat kell kiéneklenie, ráadásul jobbára bután vihogva, szóval le a kalappal.
A többi énekes is remekül megoldja a szerepét, a kis kamarazenekar pedig a premierek túlzott hangereje után végre megtalálta a megfelelő tónust. Voltak egyébként apró szétcsúszások, néhány énekes párszor korábban lépett be, de ez betudható annak, hogy régen volt a bemutató, valami két hónapja nem játszották a darabot.
Ami a rendezést illeti, gyerekelőadás ide, meseopera oda, a Pomádé a Ház egyik legerősebb előadása. És ez igy van jól, mert ha van nézői réteg, akiknek igazán jó előadást kell adni, azok a gyerekek.
Az én kedvencem Pomádé reggelije. Minden fogást egy hangszer jelképez (a mézet például a fuvola) és Pomádé egy óriási, majd egy méteres villával a hatalmas forgó tényéron elhelyezett zenekar székeinek háttámlájáról csipegeti fel a hangjegyeket. A kosztümök viccesek, a zenekar, sőt, a karmester is ingben-gatyában van, jelezve, hogy a király divatmániája azért rendesen leamortizálja Bergengóciát. Az én kedvenceim a miniszterek kalapjai. Minden kalap tetején egy-egy ruhadarab van, kesztyű, mellény, nadrágtartó, csizma, miegyéb. A legpoénosabb az, amelyikre egy másik kalapot applikáltak :-DD Már harmadszor láttam, de ma is szétröhögtem magam rajta :-DD
Mindent összevetve remek előadás a Pomádé, hálistennek zsúfolt ház előtt megy és a közönség letapsolta a csillárt a kupolából.


Ha már konzumidiotizmus; hazafelé bringázva elgondolkodtam azon, hogy annyira exportálni szeretnénk a magyar operát, hogy 800 millióért filmre, méghozzá bukott filmre vittük a Bánk bánt azzal a nem titkolt szándékkal, hogy külföldön is terjesszük. Hát ez nem nagyon jött össze. A Bánk bán szép opera, de annyira nemzeti érzelmeink kifejezéseként akarjuk tálalni, hogy ez más népeknek már akár ellenszenves is lehet. Az egész Gertrudisz legyilkolására van kihegyezve, és a rendezők mindig elfeledkeznek az opera lényegéről, az emberben lejátszódó drámáról és fejlődésről. A Bánk esetében például arról, hogy egyetlen ostoba kifakadással (Átkozott magzat!) egy férfi őrületbe és halálba kergeti a feleségét. És attól kezdve már bármit mond, bárhogy próbálja visszaszivni, nem tudja meg nem történtté tenni azt az egyetlen pillanatot, amikor a benne élő macsó ősemberösztön felülkerekedett a Melinda iránt érzett szerelmén.
Szóval Gertrudisz felhentelésére a világ nem vevő. Bánk és Melinda tragédiájára lehet az lenne, de azt meg mi nem tudjuk összerakni, ha meg mégis (Vidnyánszky Attila most csinált egyet Debrecenben), akkor az az előadás nem tetszik a nagyérdeműnek, mert nem elég hazaffyas. Meg ugyan nem bukik, mert a Bánk az nem bukhat meg, de agyonhallgatják, a kritikusok meg sem mernek szólalni.
A Kékszakállú, ami egy férfi és egy nő pszichéjében játszódik viszont rendszseresen szerepel a nagy operaházak repertoárján. Más kis népek operáit, Janacek, Sosztakovics, La Falla műveit szintén játsszák.
Meg kéne próbálnunk Ránki Pomádéját ’megmarketingolni’ kicsit. Gyerekeknek szóló nagyoperák nem nagyon vannak, a Pomádé zenéje pedig nagyon igényes. Amellett, hogy dallamos, tud mindent, amit egy igazi operának tudnia kell; zeneileg festi a jellemeket és a helyzeteket, visszautal előzőleg történtekre, előrevetit eseményeket, szóval tüchtig operazene. Én személy szerint tökéletes országmarketingnek gondolnám, ha kiadnák DVD-n akár a régi, Gregor féle előadást, akár a mostanit. Persze ha lehet a kettőt együtt, egy lemezen, hogy a hozzám hasonló elvetemült operaphilok kedvükre élvezkedhessenek az összehasonlitgatással.