:-)) Szépjóestét!
Gondoltam egyet és elindultam megnézni a Sorstalanságot. Sajnos nem tudok egy értelmes beszémolót adni róla; az előadás kezdete előtt fél órával a Kossuth mozi nagytermében az első sorba, ott is csak szélre volt már jegy. Olyan 6-8 méter széles vászon és én ott ülök kb 3-4 méterre, elláttam ugyan a vászon széléig, de teljesen torz dimenzióban, kicsavart nyakkal. Az a helyzet, hogy bármilyen más filmet otthagytam volna egy félóra után. Most nem tettem, egyrészt a könyv iránti tiszteletből, másrészt meg -és ez nagyon jellemző a mai magyar közhangulatra- nem is mertem felvállalni, hogy esetleg lesznek akik félreértik a demonstratív kivonulást. Szépen, fegyelmezetten a helyemen maradtam tehát és megpróbáltam összerakni a filmet abból az egyhatodnyi képernyőrészletből, ami belefért a látóterembe.
A szinészi játékokból sajnos semmit nem érzékeltem, mint ahogy a képekből, a kompozíciókból sem.
Annyit talán megértettem, hogy a film valamit gömbölyített Kertész szikár irói stilusán. A könyvet sokan pont ezért a távolságtartó, érzelemmentes stílusáért nem szeretik, azt hiszem, a rendező ezt próbálta enyhíteni és egyfajta meghatottság mellett zsigeri tiltakozást akar elérni a nézőnél. Ha ez így igaz, akkor ez árt is meg használ is a történetnek. Használ, mert így a film tetszeni fog azoknak, akik nem szerették Kertész elbeszélő stílusát. Árt, mert a regény nem azért kapott Nobel díjat mert egy megható holokauszt történet, hanem pont azért, mert úgy és olyan stílusban íródott. Pont a monoton hang, a tompán koppanó szavak és az érzelemmentesség, illetve az érzelgősség tagadása adja a regény irodalmi értékét.
nem tudom, tényleg alig láttam a filmből valamit.

Majd egyszer megnézem egy normálisabb helyről, ahonnan a filmet is látom és nem csak óriásira felnagyatott részleteket.
Sajnálom ezt az estét.