Szóval tökfőzelék.
sőt: TÖKFŐZELÉK!!
Kevés dolog tudja úgy megosztani az embereket mint a politika, a halászlé és a tökfőzelék.
Sőt!
A tökfőzelék társadalom-megosztó szerepe jóval kiszámíthatatlanabb mint az előző kettőé:
a politikában ugyanis egyszerű a képlet, van ugye jobb meg baloldal - a liberalizmust, a szociáldemokráciát, a zöldeket és egyebeket meg sem említik, a két tábor között a határvonal éles és átjárhatatlan.
A halászlénél szintén, van a bajai meg a tiszai, pár embernek esetleg eszébe jut a balatoni és slussz.
A különböző irányzatok kedvelői a legritkább eseben keverednek, nem ülnek egy asztalhoz, nem fekszenek egy párnára, ha valahol véletlenül összefutnak, akkor félrefordítják a fejüket és nem köszönnek egymásnak.

A tökfőzelék esetében ennél jóval bonyolultabb a képlet, a tökfőzelék kedvelőit - nem kedvelőit és a kedvelőkön belül a különböző elkészítési módokat preferálókat igen bonyolult mintázat mentén csoportosíthatjuk. Ez a csoportosítás leginkább egy bináris fára hasonlít.

Mert vannak ugye azok, akik szeretik a tökfőzeléket és vannak azok, akik utálják. Ez idáig egyszerű, most nincs más dolgunk, mint néhány könycseppet elmorzsolni azokért a nyomorult párákért, akik valamilyen oknál fogva hangos fújolásban törnek ki, ha meglátnak egy tányér tökfőzeléket. Gyermekkori sérülés vagy genetikai hiba az oka, teljesen mindegy, ezek a boldogtalan teremtmények menthetetlenek, velük nincs mit kezdeni. Saját lelki nyugalmunk megóvása érdekében javaslom, hogy a tökfőzeléket kedvelők kerüljék a tökfőzeléket utálókkal a napi kapcsolatot, szerelmi viszonyba pedig lehetőleg egyáltalán ne keveredjenek velük, hacsak nem akarják feladni a tökfőzelék iránt érzett szenvedélyes szeretetüket.

A tökfőzelék rajongói két csoportba oszthatóak: az egyik aki ecetesen-cukrosan készíti és szereti a tökfőzeléket, a másik, aki nem. Az első csoporttal sincs mit kezdeni, biztos vannak köztük rendes emberek is, de mivel az ecet és a tök közötti antagonisztikus ellentétet aligha lehet holmi hagyományokra hivatkozva feloldani, erről a csoportról én inkább nem mondanék semmit.
Illetve csak annyit, hogy életem legnagyobb csalódásai között tartom számon, hogy meg kellett tudnom: kedves íróm és publicisztám, Bacher Iván ecetesen-cukrosan készíti a tökfőzeléket. Komoly próbatétel volt számomra, annak az embernek minden sorát nagy-nagy élvezettel olvasom, emberségét és bátorságát tisztelem, a szépséges kék szemeibe bele vagyok esve ..... így hát erőt veszek magamon és megpróbálom leküzdeni az előítéleteimet és nem vizionálni azt a szörnyű képet, amikor a kaporillatot párálló fazék fölé tartja az ecetes üveget. Illetve hát a kanalat, mert ugye az ember előbb abba csorgatja bele vékony sugárban az ecetet és csak a kanálról löttyinti bele a főzelékbe ..... brrrrrrrr.
Szóval hagyjuk, nem kínozom magam a látvánnyal. Maradjunk annyiban, hogy ecetet és cukrot a tökfőzeléknek még a közelébe sem szabad engedni!

A másik csoport tehát az, aki nem ecetezi a tökfőzeléket.
Ebbe a csoportba tatozom én is, de ezzel még mindig nincs vége a tökfőzeléket imádók megosztottságának!!
Ugyanis vannak, akik berántják a tökfőzeléket és vannak, akik nem.
Kérem, én igazán nem vagyok egy tótum-faktum, tudásom csekély, műveltségem félműveltség, intelligenciám gyakran kétszámjegyű, de annyit azért még én is tudok, hogy tökfőzeléket nem rántunk be!!! Rántás a rántott levesbe való meg a töltött káposztába, esetleg a bablevesbe, de könyörgöm, a tökfőzeléket kíméljük meg tőle!!! Különben is: a rántás egészségtelen és hízlal, arról nem beszélve, hogy egy serpenyővel többet kell mosogatni. A berántott tökfőzeléket hagyjuk meg a menzáknak és kórházi konyháknak, ezek az ideális helyek arra, hogy a nyersanyag-normákat némi pirított liszt és víz hozzáadásával javítsák fel.

De még mindig nincs vége:
azok között ugyanis, akik nem rántják be a tökfőzeléket (ezek közé tartozom én is) vannak akik habarják és vannak, akik nem.
khm. Khm-khm. Csókolom, a habarás egészségtelen, arról nem beszélve, hogy a legritákább esetben sikerül simára habarni egy főzeléket, aztán lehet a tányér szélén a kanállal szétnyomkodni a lisztcsomócskákat. Szóval hagyjuk.
Az igazi tökfőzeléket ugyanis nem is habarják. Én legalábbis nem habarom.

De még mindig nincs vége!!!
A fenti csoportokon belül is van még egy alcsoportosítás, nevezetesen vannak olyanok, akik apróra vágják a kaprot és vannak, akik kis csokorba kötve főzik bele, aztán kidobják.
Ez utóbbiakról csak annyit, hogy a tökfőzelékből a kaprot kidobni olyan, mint az ember magját a földre ereszteni - történt ugyan valami, de inkább hagyjuk, olyan, mintha nem is történt volna semmi.
Szóval én a kaprot apróra vágva főzöm bele a tökfőzelékbe.

További alcsoportok is léteznek, vannak például olyan emberek, akik a savanyúságosoknál vagy a szupermarketek zöldségosztályán kapható előre gyalult, bezacskózott tököt veszik. Nem vetem meg őket, tököt gyalulni fárasztó elfoglaltság. De időnként a szerelmi előjáték is fárasztó, mégis, valamiért jobban esik az olyan szeretkezés, amit hosszú előjáték vezetett be mint az olyan, amit csak nagyhirtelenjében odakentek nekünk. Hasonló a helyzet a tökfőzelékkel is: ha igazán jót akarunk, ne sajnáljuk az időt és a fáradtságot, tisztítsuk és gyaluljuk a tököt magunk.

Tehát, mégegyszer:
az igazi tökfőzelékben nincs ecet, nincs cukor, nincs rántás, nincs habarás, az igazi tökfőzelékben saját gyalulású tök, apróra vágott kapor, főzőtejszin, pirinyó fokhagyma és egy nagyon kevés vegeta van.
igen, vegeta!
Most sokan ki fognak belőlem ábrándulni. Semmihez, tényleg semmihez nem használok vegetát csak a tökfőzelékhez. (És a rántott leveshez - de most a tökfőzelékről van szó, a rántott levest majd más alkalommal elemzem ki.

Most a tökfőzelék recptjét akarom közkinccsé tenni.
Az előzőekből kiindulva a tökfőzelék készítése úgy kezdődik, hogy fogunk egy kosarat, fogjuk a pénztárcánkat (nem kell hogy túl vastag legyen, a tök most olcsó) és kibattyogunk a piacra.
A tök kiválasztásáról legyen itt annyi, hogy a megfelelő tök (két személyre, felétve, ha én vagyok az egyik) kb másfél kilós, zsenge spárgatök az ideális. A zsenge kifejezés azt jelenti, hogy fiatal és lédús, olyan, aminek a bőrét körömmel könnyen meg lehet karcolni és a szárán a vágás nyoma még friss, nincs beszáradva.
Ha megvan a tök, a kaporról se feledkezzünk meg!
A megfellelő kapor kiválasztása nagyon fontos, hisz a tök maga szinte íztelen és szagtalan, a kapor fogja illatossá és zamatossá varázsolni. A megfelelő kapor általában gyökerestől van csokorba kötve és az egyes szálak nem, vagy alig hosszabbak 10 centiméternél. Összehajtogatott száras kaprot nem szabad megvenni, az nem tökfőzelékbe, hanem kovászos uborkába való. Szintén nem szabad megvenni az olyan vén kaporról letépett leveleket, amiknek nem látszik a gyökere - azoknak egész más íze van, fogalmam sincs hogy mihez jók, a tökfőzeléket el lehet rontani az ilyen vén kaporral. Azt ugye mondanom sem kell, hogy száraz, sárguló kaporcsokrot sem szabad megvenni?
Szóval az ideális kapor méregzöld, rajta van a gyökér és maximum 10-15 cm hosszú.
Ha ezzel megvagyunk, irány a tejes! A friss főzőtejszin ugyanis elengedhetetlen hozzávalója a jó tökfőzeléknek. Ha valaki ismer olyan megbízható tejboltost akinél garantáltan friss tejföl kapható, akkor abból vehet egy pohárral. De csak ha friss!! Ha akár csak pár napos is, inkább tegye félre a tejfölt rakott kelre vagy bablevesbe, de a tökfőzelékhez friss, édes tejfölt vagy főzőtejszint vásároljunk!
Hátra van még a fokhagyma - már persze ha nincs otthon. A fokhagymából lehet öreget vagy ideit venni, az a lényeg, hogy legyen otthon legalább egy gerezd. Ha nincs, akkor kérjünk a szomszédasszonytól. Ha össze vagyunk vele veszve, akkor itt az alkalom a kibékülésre - a tökfőzelékbe feltétlenül kell egy gerezd fokhagyma.

Tehát hazavisszük a tököt, szépen megmossuk. Előveszünk egy jó nagy kést a kettévágáshoz, egy vékonypengéjűt a hámozáshoz (vannak, akik erre a célra krumplihámozót használnak, én nem ellenzem, nyitott személyiség vagyok) és egy kanalat a kivájáshoz. Ja, kell még egy deszka is és egy gyalu is. Mármint olyankor, ha valaki azon boldog emberek közé tartozik akiknek akkora konyhájuk van, hogy elfér benne egy tökgyalu. Az enyémben nem, nekem csak egy cserélhető betétes reszelőm van - a tökhöz a durvábbat szoktam betenni.
A tököt a deszkán fel kell álíltani és a nagy késsel -a szár felőli végétől indulva- hosszában kettévágni. Szadisták külön kiélvezhetik azt a finom roppanást amikor a tök enged a késnek. Ha megvágtuk, onnastól a tök már szinte magától hasad, a késsel csak a repedés irányát adjuk meg. A felezett tökből egy kanállal ki kell vájni a szivacsos-magvas részét. Ezt én bele szoktam főzni a kutya kajájába, más háztartásokban megy a szemétbe.
Belezés után jön a hámozás: éles, keskeny pengéjű késsel (esetleg zöldséghámozóval) nagyon vékonyan kell hámozni, nem pocsékolni el a drága finom tökhusit!!!
A reszelés egszerű. Arra kell csak vigyázni, hogy a tök méreténél legalább háromszor nagyobb lábasra fektessük a reszelőt. Vannak ugyan olyan ósdi felfogású szakácsok akik előbb vajdlingba gyalulják a tököt, de én haladó szellemű vagyok, különben is utálok mosogatni; a tököt egyenesen a lábosba reszelem.
Elsőre tán meglepő, hogy mennyire tele van a lábas a gyalult tökkel, de nyugi: össze fog esni.
Ekkor kerül rá a tökre a gerezd préselt fokhagyma, a gyökereitől megfosztott és gondosan megmosott kapor (én ollóval szoktam belevágni a tökbe, de nem vetem meg az olyan konzervatívokat, akik vágódeszkán, késsel aprítják a kaprot) és a teáskanálnyi vegeta. Mivel a vegeta sós, én nem sózom a tökfőzeléket.
Mivel sem rántást, sem habarást, sem egyéb sűrítőanyagot nem használok, én a tököt nem hígítom vízzel - egyetlen ujjnyit öntök csak alá -azt is azért, hgoy le ne égjen- szorosan lefedem és kis lángra felteszem főni. Fővés közben két-háromszor megkeverem, hogy ne csak az alja puhuljon. Amikor puha (a zsenge töknek jóformán elég annyi idő, amíg felforr) előveszem a főzőtejszint (vagy a nagyon friss tejfölt) és beleöntöm egy kerek aljú tálkába. Kanállal jól kikeverem, merek rá pár kanál főzeléket, azzal is kikeverem, még pár kanál főzelék, mégegyszer kikeverem és belezuttyantom a gyöngyöző főzelékbe. Jól öszekeverem, egyet forralok rajta és elzárom a lángot.
Kész.
Az első tányér még azon forrón, a tejszínes tálkából szokott elfogyni.
A második az asztalnál, immár langyosan.
A harmadik tányér is az asztalnál.
A maradékot gondosan rozsdamentes tálkába kaparom, rápattintom a fedelét és beteszem a hűtőbe - másnap isteni ebéd lesz belőle a munkahelyen. Melegíteni sem kell, a tökfőzelék hidegen is jó, pláne ilyen kánikulában.

A tökfőzelékkedvelők csoportosítását bonyolíthatnám azzal, hogy vannak, akik feltéttel és vannak, akik feltét nélkül eszik a tökfőzeléket. A feltét lehet sült oldalas, fasírt, darabka házikolbász vagy tükörtojás.
Engem nem zavar, ha valaki feltéttel eszi a tökfőzeléket - amíg ő szopogatja az oldalas csontjait, addig én szedek még egy tányérral az isteni, krémes, kaporillatú csodából.