:-) Szépjóestét!
Az irodát már berendeztük, mindent elpakoltunk amire szükségünk van, mindent kidobtunk amire már remélhetőleg soha nem lesz szükségünk és mindent megtaláltunk amiről azt hittük hogy elveszett a nagy kavarodásban.

Nem is tudom mi van velem, valahogy semmire sincs időm.
Valahogy nagyon összesűrűsödött az idő. Az rendben van hogy kényszeresen be akarom pótolni a rámolással és rendezkedéssel "kiesett" napokat, de mintha változna az idő dimenziója is, valahpgy úgy, mintha tömörödnének az időegyenesen az egységek.
Ébredek, kiviszem a kutyát, rohanok dolgozni, dolgozok, dolgozok, éhes leszek, eszem valamit (ma valami isteni finom rokfortos-póréhagymás mártással leöntött masnitésztát, zóna adagot, hajahaj, az a nyavalyás koleszterin!), dolgozok, dolgozok, rohanok haza, szaladok ki a kutyával, rohanok tovább dolgozni, dolgozok, hazaesek, kiviszem a kutyát, tisztálkodok és bedőlök az ágyba.
Napok óta nem volt a kezemben újság, nem nyitottam ki a netet, nem olvastam sem hírportálokat sem kedvenc blogokat, de még az e-mailjeimet sem válaszoltam meg. Nem vagyok pedig fáradt, csak mire észreveszem már vége is napnak - és az erőmnek.
Tessék, megint 11 óra, most mondta be a rádió. De hogy előtte mondtak-e híreket, azt nem tudom. Dunsztom sincs mi történik körülöttem, az emberek pont fordítva viselkednek mint az idő; mintha felhígultak volna. Arcok helyett csak elmosódott foltokat látok magam körül.
Pocsék érzés.
Pláne pocsék érzés, mivel én éppenhogy lassítani szeretném az életemet, lefényképezni és elraktározni a pillanatokat. Ha akarom, végtelen hosszú ideig tarthat amig egy meggörbült fűszálról legördül a harmatcsöpp. Vagy órákig tarthat az is, ahogy a szürke gém szárnyat bont és egy puha, észrevehetetlen mozdulattal elrugaszkodik a földtől. Vagy egy fél életet kitölthet az a kis mozdulat, ahogy a kedves két tenyere közé fogja és megpaskolja a párnámat. Itt van a retinámon, bármikor elő tudom hívni.
Így szeretnék élni, minden pillanattát elraktározni az időmnek de ehelyett csak futok, rohanok, száguldok, szinte már gyorsulva zuhanok bele a jövőbe anélkül, hogy a jelenből bármi is megmaradna.
Pocsék érzés. Nincs pedig rosz kedvem, szomorú sem vagyok, csak valahogy pocsék ez így.