"Ez alapján úgy látom magának szép, fiatal, egészséges szíve van." - mondta az orvos, miközben én félmeztelenül röhögtem a vizsgálóágyon.
Végkifejletnek ez azért elég szép. Csak az a baj, hogy ez a bóknak is beillő diagnózis fél órával azután hangzott el, hogy egy asszisztenső szemeteslapát, kisseprű és egy nedves rongy segítségével feltakarította szerény földi maradványaimat a kardiológiai váró padlójáról.
Kissé Tarantinósra sikerült a bevezetés, de mindjárt sorba rendezem a napot.
Egy lidércnyomás, komolyan, szörnyű volt :-(
Tíz órára hívtak, gondoltam, előtte még megpróbálok bekerülni a pajzsmirígy klinikára, hátha sikerül egy nap alatt megcsináltatni a két vizsgálatot. Oda is mentem, negyedik voltam, sorra is kerültem és már a rendelőben vettem észre, hogy nincsenek nálam a leletek és a beutalók. Az asszisztensnő azt mondta, hogy menjek vissza máskor. Mondtam hogy kizárt dolog, már így is a negyedik munkanapom töltöm orvosi rendelőkben, csinálják meg, utána taxival hazamegyek és tízig -amig a rendelési idejük tart- visszaérek a beutalóval. Nem kellett nagyon színészkednem hogy elsírjam magam, úgyhogy az endokrinológus orvos megszánt, megtapogatta a nyakamat és firkantott egy cetlit a labornak. Mehetek vérvizsgálatra, balra a belgyógyászat, az van kiírva hogy 'izotópos vizsgáló'.
Nna szép, ha ennyiből áll a vizsgálat hogy végighúzta a hüvelykujját a nyakgödrömön, hát akkor ehhez nem tudom miért kell beutaló, de legyen. Megnéztem a labort, óriási sor állt, tízig rendelnek ők is. Még van több mint másfél órám hazaérni, felmarkolni a beutalókat, visszaérni, leadni a fél deci vért és lesétálni a földszintre a szív-ultrahangra.
Taxi a kórház előtt nincs, loholás a buszmegálló felé. Ott már persze állt négy is, de ki az a hülye aki taxiba ül, ha éppen jön a busz és még van 80 perce? Az átszállásnál is szerencsém volt, kis rohanással elértem a második buszt is, igaz, addigra már lihegtem a trappolástól. A helyzet az, hogy azt az utat, amit bringával mellékutcákban, lakótelepi sétányokon keresztül kipróbáltan megteszek 12 perc alatt és még le sem izzadok, azt a buszokkal főutvonalakon araszolgatva, két átszálással, aluljárók lépcsőinek megmászásával 18 perc alatt sikerült teljesítenem - és csorgott a hátamon a víz. Kell még magyaráznom, hogy miért járok bringával?
Lényeg a lényeg, egy órán belül visszaértem a beutalókkal, addigra a laborban is elfogyott a sor, csak ketten álltak előttem. Az a multkori észrevételem, hogy miért kell a járó- és a fekvőbeteg rendelést ugyanzon a folyósón csinálni, még mindig rejtély. Az izotópos labor a belgyógyászaton van, egy méternyi "széles" kis beugró egyik oldalán a labor nyílik, másikon egy kórterem. Széknek, fogasnak nyoma sincs, jószerivel a kórteremben állunk sorba. Hogy ez higiéniailag hogyan fér össze, nem tudom. Azt sem, hogy a járóbetegek zaja mennyire zavarja a fekvőbetegeket. Azt, hogy a mindenféle súlyos betegek látványa hogyan hat a járóbetegekre, nos, azt el tudom mesélni; dermesztően, rémísztően, ijesztően. Végül levették a vért, 19-én reggel fél nyolcra kell mennem a leletért.
Még mindig volt 20 percem, kényelmesen lesétáltam a kardiológiára és elhelyezkedtem a folyosón. A multkor is zsúfolt volt a váró, de most kétszer annyian tömörültek, ráadásul most nem csak a nővérkék jöttek-mentek, de az orvosok is. Ahogy ott ültem és bambultam, azzal szórakoztattam magam hogy megpróbáltam egy algoritmust írni az orvosok és nővérkék jövés-menéséhez. Az az érzésem támadt, hogy az orvosok tízpercenként cserélik egymás között a vizsgálókat. Már éppen én következtem volna, amikor egy nagy masinát toltak ki zsúrkocsin a vizsgálóból. A negyven kilós nővérkéknek nem volt egyszerű feladat átemelni a küszöbléceken a monstrumot, aminek a tetején ráadásul egy monitor is billegett és mindenféle kábelek lógtak ki belőle. Nno, rövid kérdezősködés és sugdolózás után kiderült, hogy egy sürgős esetet hoztak be és az ultrahangos készüléket átvitték az intenzívre. Ilyenkor az ember egy szót sem szól, teljesen nyilvánvaló hogy akit éppen most hoztak be infarktussal az fontosabb mint én. Ültem a helyemen, nekem legalább volt szék a senekem alatt. Csak közben a dokinak lejárt a rendelési ideje és mire az ultrahangos készüléket visszahozták, addigra már egy másik orvos ült bent a rendelőben. Aztán egy újabb diagnosztikai masinát küzdöttek át a nővérkék a küszöbökön, de ha valaki életveszélyben van, akkor én nem kezdek azon filózni, hogy egy kórház miként fogadhat azonnali ellátásra szoruló, életveszélyben lévő betegeket, ha nincs hozzá megfelelően felszerelt intenzív osztálya - pontosabban ha oda a járóbeteg rendelésről kell átcígölni a diagnosztikai készülékeket. Fegyelmezetten ültem a helyemen és próbáltam nem figyelni a tömegre, a zajra és a rossz levegőre. Befelé koncentráltam és egyszercsak döbbenten éreztem, hogy az arcom kezd elfolyósodni, megnyúlni, lecsorogni a pofacsontomról. Az izületeim is folyékonnyá váltak, a bőröm kiszikkadt, szemem besüppedt a gödrébe aztán már csak arra emlékszem, hogy itatnak. Nna, így kerültem be soron kívül a rendelőbe, kábé két és fél órával az előzetesen kapott időpont után. Addigra a pohár víznek -valamint a rendelő csendjének és nyitott ablakának- köszönhetően telejsen magamhoz tértem és elsüttöttem a dokinak a tegnapi poénomat az én feltételezett kőszivemről. Erre mit mondott a szívemcsücskedokija, na mit?? :-D
-Mi maga? parkolóőr? vagy békávé ellenőr?-
Ezért a poénért örökké hálás leszek neki, régen nevettem ilyen hirtelen felszabadultsággal.
Ekkor mondta azt a szépséges mondatot amivel a mai blogot kezdtem, de amit annyira imádok újra- és újra elismételni, hogy mégegyszer leírom:
-Ez alapján úgy látom magának szép, fiatal, egészséges szíve van.-
Így, ilyen sorrendben mondta; a szépet és a fiatalt betudom annak, hogy a docens úr ötven felé ballag és gondosan stuccolt, ősz szálakkal kevert fekete bajusza van. Én a legutolsó jelzőre, az egészségesre koncentrálok. Mondom: E-GÉSZ-SÉ-GES!!!!
Csevegtünk még vagy harminc másodpercet a stresszről és arról, hogy a kardiológiákon megfordulók több mint felének pont olyan panaszai vannak mint nekem és legtöbbjük szívének kutya baja. Aztán megkért, hogy fáradjak át a szemközti rendelőbe, reméli, hogy már visszahozták a nekem szánt 24 órás vérnyomás-figyelőt. Már fél kettő volt, a pácienseket fél egyre rendelik vissza. Mondanom sem kell, hogy az utolsó hölgy, akinek a készülékét én megkaptam csak háromnegyed kettőkor futott be. Az aszisztenső, aki felmosott a padlóról külön gratulált neki.
Mindegy, megkaptam a masinát. Időpontot egyeztettünk, holnap fél egykor az ügyletes orvos leszedi rólam a szerkentyűt. Mikor menjek a leletekért? Alig mertem kimondani, hogy ha lehet, 19-én szeretnék mert akkor már úgyis jönnöm kell, had ne kellessen kétszer végigszenvednem még ugyanezt. Meg is beszéltük, hogy 19-én 11-kor kiértékelik a leletem. Kaptam még pár jótanácsot, hogy készüljek fel a pajzsmirigy-ambulanciára, hozzak magammal vizet, mert ott még sokkal rosszabb a helyzet mint a kardiológián. Megköszöntem a jótanácsot és a jóindulatot, aztán szépen kiaraszoltam a kórházból. Hazafelé a napos oldalon jöttem és mivel már éhes voltam (két banánt reggeliztem csak és már két óra volt) hát beültem egy kiskocsmaféle vendéglőbe, aminek szép nagy ablaka volt. Beültem az ablakba, pont rámsütött a nap. Rendeltem egy csirkebrassóit és egy adag kovászos uborkát. Amikor megebédeltem még mindig sütött a nap és mivel sörözni nem szoktam de a napocska még mindig vonzott, átsétáltam a szomszédos cukrászdába. Ott is beültem az ablakba és mivel volt nekik koffeinmentes kávéjuk, ittam egy koffeinmentes kapucsínót - három hónapja az elsőt. Nem mondom, hogy ez volt életem legfinomabb kapucsínója, de nagyon jólesett a tejhabot kanalazni és ülni az ablakon beáradó fényben. Mint egy beteg csirke, úgy gubbasztottam a napon.
Aztán hazajöttem, útközben még vettem öt kiló zsírszalonnát a madaraknak. Egy hónapra való kajájuk megvan, nem kell a kis tollasok miatt vásárolni mennem.
A vérnyomásmérő húsz percenként pumpál és rémületesen magas értékeket mutat: 160/100, pulzus 90. 147/85, pulzus 101. El vagyok borzadva, eddig -egy gyerekkori korszaktól eltekintve, amkor a szüleim váltak és én mindenféle pszichoszomatikus tüneteket produkáltam- soha nem mértek 130/80-nál magasabb vérnyomást nálam. Már megbántam, hogy kértem a 19-i kiértékelést. Ezekkel a vérnyomásértékkel a tudatomban nem lesz könnyű a jövő hetet végigcsinálnom.
Mindegy, ez van.
Most pedig deréktól felfelé egy nedves ronggyal csinálok egy kis cicamosdtást, deréktól lefelé lezuhanyozok, fogok egy üveg kékfrankost, egy fokhagymás Cambozola sajtot, a hét közepén készített fetasajtos cseresznyepaprikát és meglátogatom a barátnőmet. Azt mondták, mindent csináljak úgy mint egyébként.
Végkifejletnek ez azért elég szép. Csak az a baj, hogy ez a bóknak is beillő diagnózis fél órával azután hangzott el, hogy egy asszisztenső szemeteslapát, kisseprű és egy nedves rongy segítségével feltakarította szerény földi maradványaimat a kardiológiai váró padlójáról.
Kissé Tarantinósra sikerült a bevezetés, de mindjárt sorba rendezem a napot.
Egy lidércnyomás, komolyan, szörnyű volt :-(
Tíz órára hívtak, gondoltam, előtte még megpróbálok bekerülni a pajzsmirígy klinikára, hátha sikerül egy nap alatt megcsináltatni a két vizsgálatot. Oda is mentem, negyedik voltam, sorra is kerültem és már a rendelőben vettem észre, hogy nincsenek nálam a leletek és a beutalók. Az asszisztensnő azt mondta, hogy menjek vissza máskor. Mondtam hogy kizárt dolog, már így is a negyedik munkanapom töltöm orvosi rendelőkben, csinálják meg, utána taxival hazamegyek és tízig -amig a rendelési idejük tart- visszaérek a beutalóval. Nem kellett nagyon színészkednem hogy elsírjam magam, úgyhogy az endokrinológus orvos megszánt, megtapogatta a nyakamat és firkantott egy cetlit a labornak. Mehetek vérvizsgálatra, balra a belgyógyászat, az van kiírva hogy 'izotópos vizsgáló'.
Nna szép, ha ennyiből áll a vizsgálat hogy végighúzta a hüvelykujját a nyakgödrömön, hát akkor ehhez nem tudom miért kell beutaló, de legyen. Megnéztem a labort, óriási sor állt, tízig rendelnek ők is. Még van több mint másfél órám hazaérni, felmarkolni a beutalókat, visszaérni, leadni a fél deci vért és lesétálni a földszintre a szív-ultrahangra.
Taxi a kórház előtt nincs, loholás a buszmegálló felé. Ott már persze állt négy is, de ki az a hülye aki taxiba ül, ha éppen jön a busz és még van 80 perce? Az átszállásnál is szerencsém volt, kis rohanással elértem a második buszt is, igaz, addigra már lihegtem a trappolástól. A helyzet az, hogy azt az utat, amit bringával mellékutcákban, lakótelepi sétányokon keresztül kipróbáltan megteszek 12 perc alatt és még le sem izzadok, azt a buszokkal főutvonalakon araszolgatva, két átszálással, aluljárók lépcsőinek megmászásával 18 perc alatt sikerült teljesítenem - és csorgott a hátamon a víz. Kell még magyaráznom, hogy miért járok bringával?
Lényeg a lényeg, egy órán belül visszaértem a beutalókkal, addigra a laborban is elfogyott a sor, csak ketten álltak előttem. Az a multkori észrevételem, hogy miért kell a járó- és a fekvőbeteg rendelést ugyanzon a folyósón csinálni, még mindig rejtély. Az izotópos labor a belgyógyászaton van, egy méternyi "széles" kis beugró egyik oldalán a labor nyílik, másikon egy kórterem. Széknek, fogasnak nyoma sincs, jószerivel a kórteremben állunk sorba. Hogy ez higiéniailag hogyan fér össze, nem tudom. Azt sem, hogy a járóbetegek zaja mennyire zavarja a fekvőbetegeket. Azt, hogy a mindenféle súlyos betegek látványa hogyan hat a járóbetegekre, nos, azt el tudom mesélni; dermesztően, rémísztően, ijesztően. Végül levették a vért, 19-én reggel fél nyolcra kell mennem a leletért.
Még mindig volt 20 percem, kényelmesen lesétáltam a kardiológiára és elhelyezkedtem a folyosón. A multkor is zsúfolt volt a váró, de most kétszer annyian tömörültek, ráadásul most nem csak a nővérkék jöttek-mentek, de az orvosok is. Ahogy ott ültem és bambultam, azzal szórakoztattam magam hogy megpróbáltam egy algoritmust írni az orvosok és nővérkék jövés-menéséhez. Az az érzésem támadt, hogy az orvosok tízpercenként cserélik egymás között a vizsgálókat. Már éppen én következtem volna, amikor egy nagy masinát toltak ki zsúrkocsin a vizsgálóból. A negyven kilós nővérkéknek nem volt egyszerű feladat átemelni a küszöbléceken a monstrumot, aminek a tetején ráadásul egy monitor is billegett és mindenféle kábelek lógtak ki belőle. Nno, rövid kérdezősködés és sugdolózás után kiderült, hogy egy sürgős esetet hoztak be és az ultrahangos készüléket átvitték az intenzívre. Ilyenkor az ember egy szót sem szól, teljesen nyilvánvaló hogy akit éppen most hoztak be infarktussal az fontosabb mint én. Ültem a helyemen, nekem legalább volt szék a senekem alatt. Csak közben a dokinak lejárt a rendelési ideje és mire az ultrahangos készüléket visszahozták, addigra már egy másik orvos ült bent a rendelőben. Aztán egy újabb diagnosztikai masinát küzdöttek át a nővérkék a küszöbökön, de ha valaki életveszélyben van, akkor én nem kezdek azon filózni, hogy egy kórház miként fogadhat azonnali ellátásra szoruló, életveszélyben lévő betegeket, ha nincs hozzá megfelelően felszerelt intenzív osztálya - pontosabban ha oda a járóbeteg rendelésről kell átcígölni a diagnosztikai készülékeket. Fegyelmezetten ültem a helyemen és próbáltam nem figyelni a tömegre, a zajra és a rossz levegőre. Befelé koncentráltam és egyszercsak döbbenten éreztem, hogy az arcom kezd elfolyósodni, megnyúlni, lecsorogni a pofacsontomról. Az izületeim is folyékonnyá váltak, a bőröm kiszikkadt, szemem besüppedt a gödrébe aztán már csak arra emlékszem, hogy itatnak. Nna, így kerültem be soron kívül a rendelőbe, kábé két és fél órával az előzetesen kapott időpont után. Addigra a pohár víznek -valamint a rendelő csendjének és nyitott ablakának- köszönhetően telejsen magamhoz tértem és elsüttöttem a dokinak a tegnapi poénomat az én feltételezett kőszivemről. Erre mit mondott a szívemcsücskedokija, na mit?? :-D
-Mi maga? parkolóőr? vagy békávé ellenőr?-
Ezért a poénért örökké hálás leszek neki, régen nevettem ilyen hirtelen felszabadultsággal.
Ekkor mondta azt a szépséges mondatot amivel a mai blogot kezdtem, de amit annyira imádok újra- és újra elismételni, hogy mégegyszer leírom:
-Ez alapján úgy látom magának szép, fiatal, egészséges szíve van.-
Így, ilyen sorrendben mondta; a szépet és a fiatalt betudom annak, hogy a docens úr ötven felé ballag és gondosan stuccolt, ősz szálakkal kevert fekete bajusza van. Én a legutolsó jelzőre, az egészségesre koncentrálok. Mondom: E-GÉSZ-SÉ-GES!!!!
Csevegtünk még vagy harminc másodpercet a stresszről és arról, hogy a kardiológiákon megfordulók több mint felének pont olyan panaszai vannak mint nekem és legtöbbjük szívének kutya baja. Aztán megkért, hogy fáradjak át a szemközti rendelőbe, reméli, hogy már visszahozták a nekem szánt 24 órás vérnyomás-figyelőt. Már fél kettő volt, a pácienseket fél egyre rendelik vissza. Mondanom sem kell, hogy az utolsó hölgy, akinek a készülékét én megkaptam csak háromnegyed kettőkor futott be. Az aszisztenső, aki felmosott a padlóról külön gratulált neki.
Mindegy, megkaptam a masinát. Időpontot egyeztettünk, holnap fél egykor az ügyletes orvos leszedi rólam a szerkentyűt. Mikor menjek a leletekért? Alig mertem kimondani, hogy ha lehet, 19-én szeretnék mert akkor már úgyis jönnöm kell, had ne kellessen kétszer végigszenvednem még ugyanezt. Meg is beszéltük, hogy 19-én 11-kor kiértékelik a leletem. Kaptam még pár jótanácsot, hogy készüljek fel a pajzsmirigy-ambulanciára, hozzak magammal vizet, mert ott még sokkal rosszabb a helyzet mint a kardiológián. Megköszöntem a jótanácsot és a jóindulatot, aztán szépen kiaraszoltam a kórházból. Hazafelé a napos oldalon jöttem és mivel már éhes voltam (két banánt reggeliztem csak és már két óra volt) hát beültem egy kiskocsmaféle vendéglőbe, aminek szép nagy ablaka volt. Beültem az ablakba, pont rámsütött a nap. Rendeltem egy csirkebrassóit és egy adag kovászos uborkát. Amikor megebédeltem még mindig sütött a nap és mivel sörözni nem szoktam de a napocska még mindig vonzott, átsétáltam a szomszédos cukrászdába. Ott is beültem az ablakba és mivel volt nekik koffeinmentes kávéjuk, ittam egy koffeinmentes kapucsínót - három hónapja az elsőt. Nem mondom, hogy ez volt életem legfinomabb kapucsínója, de nagyon jólesett a tejhabot kanalazni és ülni az ablakon beáradó fényben. Mint egy beteg csirke, úgy gubbasztottam a napon.
Aztán hazajöttem, útközben még vettem öt kiló zsírszalonnát a madaraknak. Egy hónapra való kajájuk megvan, nem kell a kis tollasok miatt vásárolni mennem.
A vérnyomásmérő húsz percenként pumpál és rémületesen magas értékeket mutat: 160/100, pulzus 90. 147/85, pulzus 101. El vagyok borzadva, eddig -egy gyerekkori korszaktól eltekintve, amkor a szüleim váltak és én mindenféle pszichoszomatikus tüneteket produkáltam- soha nem mértek 130/80-nál magasabb vérnyomást nálam. Már megbántam, hogy kértem a 19-i kiértékelést. Ezekkel a vérnyomásértékkel a tudatomban nem lesz könnyű a jövő hetet végigcsinálnom.
Mindegy, ez van.
Most pedig deréktól felfelé egy nedves ronggyal csinálok egy kis cicamosdtást, deréktól lefelé lezuhanyozok, fogok egy üveg kékfrankost, egy fokhagymás Cambozola sajtot, a hét közepén készített fetasajtos cseresznyepaprikát és meglátogatom a barátnőmet. Azt mondták, mindent csináljak úgy mint egyébként.
0 Comments:
Megjegyzés küldése
<< Home