:-) Szépjóestét!
Máma megint bentfelejtkeztem a munkahelyemen, négy után jöttem el. Pénteken kettőkor végzünk, elmentem a masszőrhöz és háromkor még visszamentem. Igaziból nem is tudom miért, hisz nem is dolgoztam. Icipicit talán pakolásztam, de az is csak valami látszattevékenység volt. Tényleg nem tudom mivel töltöttem azt az egy órát, leginkább a szöszmötölés jelző illene rá. Vagy tötyörgés, molyolás, bambulás, valami ilyesmit csináltam. Meg kell mondanom, hogy nagyon jól esett. Tét nélkül, sietség nélkül, csak úgy lézengeni egy órát, bizisten, alig akartam hazaindulni.
Este meghívtak egy koncertre a Duna Palotába. A BM Duna Szimfonikus Zenekar játszott, a műsoron Rossini és Mozart.
Én -mióta rákaptam az operára- nem vagyok túl gyakori koncertlátogató, néha az Operaház szimfonikus zenekarának koncertjére megyek el, vagy az Akadémiára. Hiába no, sosincs elég időm olyasmire amit szeretek csinálni.
Szóval, lényeg a lényeg; ilyen koncerten még nem voltam, a darabok előtt egy műsorvezető (Zelinka Tamás) mondott pár szót egyrészt az előadó művészekről, másrészt a zeneszerzőkről, a darabok születésének körülményeiről.
Igaziból, mit szépítsem a dolgot, inkább kimondom, szóval pletykált.
Pletyizett, hogy pontos legyek.
Szaftosakat mesélt Mozart házasságáról és anyósáról, arról, hogy időnként a takonypóc zseni pimaszságával lehülyézte a nála 24 évvel idősebb világhírű kürtművészt (akinek a kürtversenyeit írta) és azt is megtudhattuk, hogy milyen körülmények között született a híres C-dúr "Linzi" szimfónia. Nagyon élveztem azt a néhány percet, jópofa, hangulatos előadás volt.
Az ilyen koncertekről érdemes tudni, hogy a szerkezetük nagyon hasonlít egy elegáns vacsoráéra - a vendégeket apró, étvágygerjesztő falatkákkal fogadják, aztán jön egy mutatós előétel, egy tartalmas főfogás és végül desszert.
Itt fogpiszkálóra tűzött olajbogyó és petrezselymes vajba mártott rákfarkak gyanánt Rossini Olasz nő Algírban című operája nyitányát kaptuk. Pikáns, pergő, valódi vígopera nyitány. Koncerten is tökéletes indítódarab; könnyed, nyomtalanul felszívódik a dobhártyán és előkészíti az agy mélyebb tekervényeit az utána következő tartalmasabb fogásokra.
Az előétel mindig gazdagon díszített (értsd: virtuóz) és karakteres. A karakterességet a szólista adja meg, mert a koncertek második darabja általában valamilyen hangverseny. Ma Mozart Esz-dúr kürtversenyét adta elő egy fiatal, végzős művész, Chlebovics András. A srác a nyáron fog diplomázni, éppen ezzel a darabbal. Addigra szépen be is fog érni, túl lesz az apró ritmusbéli bizonytalanságain. Ezek nem komoly hibák, csak olyanok, mintha mondjuk a tokajiban párolt libamáj mellett kicsit megfolyt vona a mártás. A produkció jó, nyárra szerintem garantált a jeles diploma.
Rövid szünet után következett a főfogás, szintén Mozart, a már említett C-dúr "Linzi" szimfónia. Szép volt. Biztos van ennél jobb zenekar és jobb karmester (Kaposi Gergely vezényelt), de egy péntek estére tökéletes élményt nyújtott, nagyon élveztem.
Mozart zsenijét mutatja egyébként, hogy csak az I. Adaggio tételben két olyan dallamrészletet fedeztem fel, ami könnyűzenei produkciókba "átemelve" hónapokig állt a slágerlisták élén - kétszázakárhány évvel az eredeti dallam megszületése után. De ez mindegy is, nem vádolok én plagizálással senkit, elhessegettem a zavaró gondolatokat és átadtam magam a zenének.
Kár, hogy a desszert, a ráadás elmaradt. Az összeszokott, lelkes közönség nagy tapssal jutalmazta pedig a művészeket, igazán megérdemelt volna valami apró, könnyed kis darabot - csak úgy levezetésképpen, mint ahogy az ember szeletke sajttal és körtével fejez be egy finom és elegáns vacsorát.
Más:
Ennyi kifinomultság után most bevallom, hogy a világ egyik legközönségesebb kajáját sütöm éppen: oldalast.
Még soha nem csináltam, vagy 10-15 éve nem is ettem, de az egyik barátnőm állandóan oldalast süt és annyit áradozott róla, hogy gondoltam, egy életem, egy halálom, jól kitapintható a májtompulatom, üsse kavics, kipróbálom. Vettem egy szép darab oldalast és bedörzsöltem pár gerezd zúzott fokhagyma, evőkanálnyi mustár és kávéskanálnyi majoranna keverékével. Meghintettem sóval, megszórtam borssal, öntöttem a tepsibe egy pohár vizet (szerintem sör lett volna az igazi, de az ilyesmi mindig csak utólag jut az eszembe) és közepes lángon betoltam a sütőbe. Néha utána töltöm a vizet, nem szeretném, ha megégne. Remélem, hogy belül puha, kívül ropogós pecsenye lesz belőle. Krumplipürét fogok mellé készíteni és vettem kovászos uborkát is. Ami marad (fog maradni, mert jó nagy darabot vettem) azt adagokra szabva, fóliába csomagolva lefagyasztom. Főzelékekre feltétnek, vagy két szelet kenyér mellé téve kirándulásra isteni lesz - már persze, ha nem betegszek bele a zsíros ebédbe. Na netán mégis, akkor sincs nagy baj, meghívom rá a barátnőmet, neki a jelek szerint nem árt.
Máma megint bentfelejtkeztem a munkahelyemen, négy után jöttem el. Pénteken kettőkor végzünk, elmentem a masszőrhöz és háromkor még visszamentem. Igaziból nem is tudom miért, hisz nem is dolgoztam. Icipicit talán pakolásztam, de az is csak valami látszattevékenység volt. Tényleg nem tudom mivel töltöttem azt az egy órát, leginkább a szöszmötölés jelző illene rá. Vagy tötyörgés, molyolás, bambulás, valami ilyesmit csináltam. Meg kell mondanom, hogy nagyon jól esett. Tét nélkül, sietség nélkül, csak úgy lézengeni egy órát, bizisten, alig akartam hazaindulni.
Este meghívtak egy koncertre a Duna Palotába. A BM Duna Szimfonikus Zenekar játszott, a műsoron Rossini és Mozart.
Én -mióta rákaptam az operára- nem vagyok túl gyakori koncertlátogató, néha az Operaház szimfonikus zenekarának koncertjére megyek el, vagy az Akadémiára. Hiába no, sosincs elég időm olyasmire amit szeretek csinálni.
Szóval, lényeg a lényeg; ilyen koncerten még nem voltam, a darabok előtt egy műsorvezető (Zelinka Tamás) mondott pár szót egyrészt az előadó művészekről, másrészt a zeneszerzőkről, a darabok születésének körülményeiről.
Igaziból, mit szépítsem a dolgot, inkább kimondom, szóval pletykált.
Pletyizett, hogy pontos legyek.
Szaftosakat mesélt Mozart házasságáról és anyósáról, arról, hogy időnként a takonypóc zseni pimaszságával lehülyézte a nála 24 évvel idősebb világhírű kürtművészt (akinek a kürtversenyeit írta) és azt is megtudhattuk, hogy milyen körülmények között született a híres C-dúr "Linzi" szimfónia. Nagyon élveztem azt a néhány percet, jópofa, hangulatos előadás volt.
Az ilyen koncertekről érdemes tudni, hogy a szerkezetük nagyon hasonlít egy elegáns vacsoráéra - a vendégeket apró, étvágygerjesztő falatkákkal fogadják, aztán jön egy mutatós előétel, egy tartalmas főfogás és végül desszert.
Itt fogpiszkálóra tűzött olajbogyó és petrezselymes vajba mártott rákfarkak gyanánt Rossini Olasz nő Algírban című operája nyitányát kaptuk. Pikáns, pergő, valódi vígopera nyitány. Koncerten is tökéletes indítódarab; könnyed, nyomtalanul felszívódik a dobhártyán és előkészíti az agy mélyebb tekervényeit az utána következő tartalmasabb fogásokra.
Az előétel mindig gazdagon díszített (értsd: virtuóz) és karakteres. A karakterességet a szólista adja meg, mert a koncertek második darabja általában valamilyen hangverseny. Ma Mozart Esz-dúr kürtversenyét adta elő egy fiatal, végzős művész, Chlebovics András. A srác a nyáron fog diplomázni, éppen ezzel a darabbal. Addigra szépen be is fog érni, túl lesz az apró ritmusbéli bizonytalanságain. Ezek nem komoly hibák, csak olyanok, mintha mondjuk a tokajiban párolt libamáj mellett kicsit megfolyt vona a mártás. A produkció jó, nyárra szerintem garantált a jeles diploma.
Rövid szünet után következett a főfogás, szintén Mozart, a már említett C-dúr "Linzi" szimfónia. Szép volt. Biztos van ennél jobb zenekar és jobb karmester (Kaposi Gergely vezényelt), de egy péntek estére tökéletes élményt nyújtott, nagyon élveztem.
Mozart zsenijét mutatja egyébként, hogy csak az I. Adaggio tételben két olyan dallamrészletet fedeztem fel, ami könnyűzenei produkciókba "átemelve" hónapokig állt a slágerlisták élén - kétszázakárhány évvel az eredeti dallam megszületése után. De ez mindegy is, nem vádolok én plagizálással senkit, elhessegettem a zavaró gondolatokat és átadtam magam a zenének.
Kár, hogy a desszert, a ráadás elmaradt. Az összeszokott, lelkes közönség nagy tapssal jutalmazta pedig a művészeket, igazán megérdemelt volna valami apró, könnyed kis darabot - csak úgy levezetésképpen, mint ahogy az ember szeletke sajttal és körtével fejez be egy finom és elegáns vacsorát.
Más:
Ennyi kifinomultság után most bevallom, hogy a világ egyik legközönségesebb kajáját sütöm éppen: oldalast.
Még soha nem csináltam, vagy 10-15 éve nem is ettem, de az egyik barátnőm állandóan oldalast süt és annyit áradozott róla, hogy gondoltam, egy életem, egy halálom, jól kitapintható a májtompulatom, üsse kavics, kipróbálom. Vettem egy szép darab oldalast és bedörzsöltem pár gerezd zúzott fokhagyma, evőkanálnyi mustár és kávéskanálnyi majoranna keverékével. Meghintettem sóval, megszórtam borssal, öntöttem a tepsibe egy pohár vizet (szerintem sör lett volna az igazi, de az ilyesmi mindig csak utólag jut az eszembe) és közepes lángon betoltam a sütőbe. Néha utána töltöm a vizet, nem szeretném, ha megégne. Remélem, hogy belül puha, kívül ropogós pecsenye lesz belőle. Krumplipürét fogok mellé készíteni és vettem kovászos uborkát is. Ami marad (fog maradni, mert jó nagy darabot vettem) azt adagokra szabva, fóliába csomagolva lefagyasztom. Főzelékekre feltétnek, vagy két szelet kenyér mellé téve kirándulásra isteni lesz - már persze, ha nem betegszek bele a zsíros ebédbe. Na netán mégis, akkor sincs nagy baj, meghívom rá a barátnőmet, neki a jelek szerint nem árt.
0 Comments:
Megjegyzés küldése
<< Home