Uramisten, uramisten, elkezdődött, megint elkezdődött, újra kezdik, sohase is lesz ennek vége.
Már amikor azt a szerencsétlen kiskatonát elrabolták már akkor tudtam hogy megint el fog durvulni a helyzet.
Annyira abszurd ez az egész, a háborúról azt hinnénk, hogy ott a katona csak ágyútöltelék, a legtöbb II. világháborús regény arról szól, hogy zokszó nélkül beáldoznak egy századot egy hidfő megtartásááért és csak egyetlen, a legtökösebb őrmester éli túl. És itt is beáldoznak, nem egy századot, de egy fél földrészt és nem egy hídfőért csak hogy egy nyiszlett, 19 éves kis tizedest kiszabadítsanak.
Cinikusan hangzik amit írok, tudom hogy cinikus, de most nem tudok másmilyen lenni, azt kívánnám, hogy merkantilis háborút folytassanak és egyetlen szál kiskatonáért ne kockáztassák egy földrész békéjét. Annyit szenvedtek már azon a vidéken, hát miért nem lehet abbahagyni, miért kell még több halott, még több özvegy, még több pusztulás??
És azt is tudom, hogy az a szegény kis tizedes nem ágyútöltelék, hanem egy nemzet testének része és a nemzeti büszekeség nem engedi, hogy egyetlen tagját is kiszakítsák a testből és azt is tudom, hogy a zsarolásnak sem lehet engedni. Csak azt nem tudom, hogy lesz-e valaha valaki aki azt tudja majd mondani hogy jó, ettől kezdve mi nem zsarolunk és reméljük ti sem, mi nem lövünk és reméljük ti sem, mi visszaadunk területeket még akkor is ha ti nem, mi nyitunk felétek és reméljük ti is nyittok felénk.
De ilyen ember tán soha nem lesz, marad a lappangó gyűlöület, a gyanakvás, a terror és a háború.