:-) boldogszületénapooooot!!!
Szép nap.
Reggel hatkor felkeltem, megcsináltam a nyársakat (pulykamell kockák, kolozsvári szalonna szeletkék, pirosra érett édes paprika, gomba, apró szemű paradicsom, hagymakarikák, csipet majoranna és frissen darált bors) és ha már kezemben volt az alufólia, becsomagoltam pár szem krumplit is. Aztán gyalogoltunk fél órát, rőzsét gyűjtöttünk, tüzet raktunk, legyeztük, leégett egy körmöm, legyeztük, ittunk egy-egy kis üveg pezsgőt (ki milyet szeret, azért kell kis üveggel vennem, mert én nem iszom meg azt amit a barátnőm szeret, ő nem issza meg azt amit én szeretek, a harmadik meg egyáltalán semmit nem iszik csak konyakot). Megsütöttük a batyukat, megettük, gyalogoltunk még egy órát, ittunk egy isteni, habos kapucsínót, napoztunk, rötyögtünk, elterveztük, hogy nyugdíjas éveinkben mit fogunk csinálni és rájöttünk, hogy addig még nekem van a legtöbb időm, huszonvalahány évem. Aztán ittunk még egy nagy pohár isteni, frissen csapolt sört, aztán még mindig nem volt kedvünk mozdulni úgyhogy még egy pohárral, aztán mégiscsak elindultunk, gyalogoltunk másfél órát, plusz közben még a rómain megúsztattuk a kutyákat.
Most itthon vagyok, lezuhanyoztam magamról a füstszagot, jót ettem, jót ittam, jókat nevettem, jól elfáradtam és mégis könnyűnek érzem magam.
Nincs semmi hiéányérzetem, minden így jó ahogy van, szeretném ha ez a délután legalább egy hétig kitartana.
Azt hiszem, ez a homeosztázis.
De legalábbis közel van hozzá.

3 Comments:
At 3:38 du., Névtelen said…
Sk boldogságot kívánok a születésnapod alkalmából !!!
At 12:04 de., Kinga said…
Szuletesnapos jokat neked! Azisteneltessen sokaig, fuled nojjon bokaig! :D
At 12:56 de., Brünnhilde sziklája said…
:-)) Nagyon-nagyon köszönöm!!! tényleg szép napom volt, egyébként is, már az Útikalauzban is megmondták, hogy az élet értelme 42. :-))
Megjegyzés küldése
<< Home