"Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar kormányt. Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével."
(a rádióbeszéd, forrás: szabadnet.origo.hu)


Nem igazán tudom mit írjak ma.
A szűk családom és így engem is elkerült '56 és annak minden hatása. Nálunk nincsenek amerikába vagy ausztráliába disszidált nagybácsik - ennél fogva nincsenek a külföldre szakadt gyerekért síró nagyszülők se. Természetesen nem volt az ezzel járó titkolózás vagy ennek az ellenkezője, a mindent kibeszélés a gyereknek se. Az egyik szomszéd lánynak volt ugyan egy svájci nagynénije, de annak is csak a jó oldalát ismertem; neki volt először barbi babája meg olyan lakkcipője, aminek csattján "drágakövek" voltak. Áldozatok sincsenek se a családban se az ismerősök között, egyáltalán, mondom, azt a vidéket elkerülte a forradalom. Szerintem mostanában még főhet is a városvezetés feje, hogy ugyan milyen emlékművet koszorúzzanak meg ilyentájt vagy kinek a házára tegyenek emléktáblát.
Szerencsés vidék, ma már tudom, máshol óriási veszteségeket szenvedtek az emberek - emberéletben és életminőségben egyaránt.
Később sem fordultam meg olyan emberek között akik beszéltek volna erről az időről. Sőt, én a szocializmus mint rendszer ellen sem lázadtam soha, a '80-as évek béli nehéz gazdasági helyzetem betudtam annak, hogy én vagyok tehetségtelen. Azt pedig ugye Mashlow óta tudjuk, hogy aki a mindennapi megélhetésért küzd, annak nem nagyon vannak olyan igényei mint szabadság.
De nem csak én nem tudok ünnepelni, hanem a jelek szerint a generációm és a nálunk fiatalabbak sem tudunk/tud mit kezdeni '56-tal.

Szóval ma lássuk inkább régi kedves olvasóm -és alkalmi levelezőpartnerem- Németh György két nappal ezelőtt írt levelét:

"Kedves Brünnhilde!

Ez is halottak napi meditáció:

* Kaptam:

Örököröm írja a budapesti 2006. okt.23.-ról:

"Az egésznek a legnagyobb vesztesei az "eredeti" ötvenhatosok (és most felejtsük el, hogy háborúk és rendszerváltások vége után hogyan ugrik meg az ellenállók száma, higgyük el, hogy mindenki igazat mond..)

A csórikáim ötven éve vonultak az utcára, amikor ehhez még egy kicsit több kellett, a tankok nem voltak hatástalanítva, és a gumilövedékekből is csak a gumi hiányzott. Semmi harisnya a fejre, semmi sál az arc elé, elhitték, hogy történelmet csinálnak, elhitték, hgoy változtathatnak.

Azután persze nem, és éveknek kellett eltelnie, amíg az összehúzott vállakból, a barátok között elsuttogott történetekből igazi mese születhetett. Már lehetett róla beszélni, már lehetett volna emlékezni.

És akkor jött az évforduló, öt rohadt hosszú évtized után, a nap, amikor egy ország adta volna meg a tiszteletet, egy igazi össznépi szép volt, fiúk (és persze lányok). Egy utolsó napsugár az élet alkonyán.

Erre jön pár idióta, és újrajátsza. Csak a tét nincsen meg, marad a balhé. Egyet elértek. Elvették ezektől az öregektől ezt a napot, mert ők már nagyfiúk, megtehetik. Itt nincs bocs, majd később. Nincs majd később. Nem lehet kivárni még huszonöt évet. 2031-ben az öregekből csak pár magányos túlélő marad, meg néhány kőbe és fába vésett feliratt szerte a város temetőiben.

Fejfát meg hiába koszorúzunk, az már soha nem mosolyog vissza"


* Talán írtam már:

56-ban III. éves bányamérnök hallgató voltam Sopronban..... a végén nov.4-én a fertodi kiskatonákkal együtt felvontattuk a 122-es lövegeket a Muckra*, elozoleg mi már két nyáron át tanultuk a tüzérségi tuzvezetést..... (Hónapokkal késobb tudtuk meg, hogy valaki idoben és gondosan kiszerelte belolük az ütocsapszegeket - de ez mellékes). Az évfolyamunk itt ketté vált, nagyjából úgy, hogy akinek még nem volt meg a matek szigorlata az elmenekült.... nekem pl. meg volt.
2006.10.23 és 24.-én a soproni Egyetem nagy emlékünnepséget szervezett. Az Erzsébet utcában az egykori bányamérnök hallgatók még emléktáblát is kaptak. Kanadától kezdve Németországon keresztül szerte a világba küldtek névreszóló meghívókat, belföldre valahogyan nem jutott...... (Jó, fenn volt az egyetemi "home page"-n, de mit gondol M.o.-n hány 70 éves fér ehhez hozzá ?)

//*Muck kilátó: magaslat Sopron mellett, pont a határon//

Üdvözlettel !

György"

Ennyi a levél.
Torokszorító.
Mert ahelyett, hogy körbeülnénk a még köztünk lévő '56-osokat, bort töltenénk és hallgatnánk amit mesélnek, ehelyett könnygázfelhő terítette be a várost és ma is, az emberek többsége ki sem mer mozdulni a lakásából.
Még meg sem tudjuk köszönni az akkoriaknak, hogy merték hiányolni a szabadságot.