:-) Szépjónapot!
Én tudom hogy a globális felmelegedés az oka meg hogy ez a langyos tél rossz a természetnek, de vagyok annyira önző, hogy kifejezetten élvezzem ezt a gyönyörű időt. Ha már szabadságon vagyok, akkor nagyon jólesik a napsütésben sétálni. Ma is elindultunk fél 8-kor és 11 után értünk haza. A természet sajnos tényleg megbolondult, az erdőben néhány fa már "izzadni" kezdett ami azt jelenti, hogy pár héten belül rügyet fakaszt - amely túl korán kipattanó rügyek bizony el fognak fagyni. Lepkét is láttam, ő sem biztos hogy megéri a holnap reggelt. Szóval semmiképpen nem jó ez a korai tavasz vagy késői ősz vagy nem is tudom hogy mondjam, hogy nincs tél.
A csalán is zsenge és halványzöld, szerintem ha vége lesz a léböjtnek szedek egy csokorra valót és főzök egy isteni tejszines-fokhagymás csalánfőzeléket
Harsanó zöld és virágzik a pipitér is. Nem olyan dúsan mint a képen, de egy-egy szélvédettebb zugban bizony 5-6 virág is van egy száron.


Nno, ennyi a csacsogás, jöjjön a kellemetlenebb fele a blogolásnak.
Berill megjelölt, hogy írjak össze öt dolgot, amire büszke vagyok.
Ez csak azért rossz most nekem, mert két napig gondolkodtam rajta és nem találtam öt olyan dolgot, amire most, az életem jelenlegi szakaszában maradéktalanul büszke lehetnék. Csomó mindent tettem és túléltem már amiről akkor úgy éreztem, hogy "húú, ezt aztán nem sokan csinálnák utánam!" de az idő valahogy mindig felülírta ezeket. Szégyellni nem szégyellem őket, csak azt látom, hogy semmi okom büszkének lenni.
De nézzük:

1. Eddig azt hittem, hogy vasakaratom van és mindig mindent végigcsinálok, mindig mindennek utánajárok. Nos, ez is éppen mostanában omlott össze, akkor hagytam abba a főiskolát amikor már az összes vizsgám megvolt és "csak" a diplomamunkát kellett volna megírni és a záróvizsgát letenni. Nem látom értelmét, annál amit most csinálok még a szalag meletti varrás is érdekesebb. Váltani meg nincs erőm, legalábbis a nagoyn közeljövőben nem lesz, ez sajnos biztos.

2. Egyedül, minden szülői vagy szeretői vagy bármilyen segítség nélkül megálltam a lábamon. Ehhez bátorság kellett, de ma már látom hogy az inkább csak a vak ló bátorsága volt; ha tudtam volna mi vár rám, tán inkább felkötöm magam. Az a baj, hogy harmincon túl már tisztáűn látjszik, hogy nem olyan nagy eredmény egy kis lakás meg hogy az ember nem úszik fülig az adósságban. Ennyi szenvedést mint amin én keresztülmentem legalábbis nem biztos, hogy megért.

3. Több mint 20 éve leszoktam a dohányzásról. Napi két doboz szofit szívtam, azóta talán már tüdőrákom lenne. Ez tulajdonképpen nagyszerű dolog, nagy akaraterő kellett hozzá, akkor büszke is voltam magamra nagyon. Hanem, azóta már látom, hogy rá sem kellett volna szokni.

4. Ahogy a mostohaanyám mondaná; "nem kurvultam el". Nem csak szekszuálisan, hanem úgy egyébként sem, engem nem nagyon lehet "megvenni". Ez viszont nem dicsőség, ez természetes kéne hogy legyen.

5. Ahhoz képest ahonnan indultam, mondhatnánk hogy "vittem valamire". Majdnem minden téren, de anyagilag és intellektuálisan feltétlenül. Nem hasonlítgatom magam másokhoz, tudom hogy sokan "többre vitték", többjük van vagy többet tudnak, nem érdekel, nem az a bajom. Az a bajom, hogy tőlem ez a "vigyem valamire" dolog annyi időt és energiát elvett, hogy közben nem maradt sem időm, sem erőm távolabbra nézni. Ha kevésbé gyarapodok és okosodok, talán több érzelmet és jobbítani vágyást meg tudtam volna őrízni magamban.

Nno.
Hát kábé ennyi.
a labdát ezúttal sem adom tovább, egyrészt elvből, másrészt senkitől sem kívánom, hogy ennyire mélyen magába marjon.


Ui.: a helyzet azért nem ennyire drámai, egyrészt mert optimista típus vagyok, vagyok, másrészt pedig .... mi van másrészt?
Semmi.
Optimista vagyok és kész.
Egyébként is rengeteg időm van még korrigálni, istenek leánya vagyok és örökké élek, vagy mi a szösz?