"Munkásőrnek egy baja, így van-e?
Miért nincs három élete, élete?
Egyiket a pártnak adja,
másikat a párja kapja,
a harmadikkal egy a fegyvere!"

Emlékszik még valaki?
Hátnaná!
Az is közösség volt. Barátok voltak, összejártak, pörköltet főztek, csoportosan jártak véradásra. Ha kellett, a gátra is kiálltak, rakták a homokzsákot. Gyermekotthonokat patronáltak, megjavították az iskola tetőjén félrecsúszni készülő bádogozást. Közben néha kicsit gyakorlatoztak, május 1-én fegyverrel a kézben, díszlépésben felvonultak.
Tulajdonképpen nem ártottak senkinek. Teljesen olyanok voltak, mint a legtöbb ember, negyvenen túl négy-öt évente híztak egy ingméretet.
Mégis örülünk, hogy nincs már munkásőrség.
Ne is legyen soha többé.
Önhitt, csak a saját értékeit elismerő, másokat kirekesztő, egybites agyukat feneketlen küldetéstudattal leplező emberek meg aztán végképp ne szerveződjenek gádába és ne járjanak lőgyakorlatra.
Ebben az országban eddig két pártnak volt általa létrehozott felfegyverzett és fegyverforgatást rendszeresen gyakorló szervezete: a nyilas pártnak és az MSZMP-nek.
Tanultunk belőle, meg is szenvedtük mind a kettőt, nincs szükségünk egy harmadikra.
Még akkor se, ha első ránézésre teljesen ártalmatlannak tűnnek, sőt még akkor se, ha időnként -lőgyakorlat után- kiállnak a gátra és rakják a homokzsákot vagy megjavítják egy iskola tetőjén a félrecsúszni készülő bádogozást.