Hehe, szar van a palacsintában.
Vagy nincs, még nem tudom.
Előkerestem a tételeket és nem 90 van, hanem csak 43. 23 A és 20 B. A fejléc szerint 2000. január 1-től érvényes. De valami bűzlik, mert határozottan emlékszem, hogy volt a kezemben egy tételsor, amin A, B és C tételek szerepeltek, mindegyikben 30. Ennek inkább személyesen utánajárok, amilyen pechsorozat kísér kiderül, hogy valami archív tételsort töltöttem le. Volt már ilyen, az egyik szigorlatom előtt két nappal jöttem rá, hogy új tételsor van.
Ha tényleg ez marad, akkor az A sorral szerintem rendben leszek, abból egy kettest lehet most rögtön össze tudnék kaparni. A B az már húzósabb, azzal lesz bajom elég. Algoritmusok, SQL, objektumorientált programozás, a hideg kilel, ha csak rágondolok.
Valami olyan technikát kéne kitalálni amivel el tudom húzni az időt annyira, hogy a B-re már csak pár másodpercem maradjon és elégedjenek meg azzal, hogy felmondom a vázlatot.
Nyilván, ha nagyon tudom az A-t, azzal elgyönyörködtethetem a vizsgabizottságot.
Vagy nem, vagy leintenek, hogy látják ez nagyon megy, térjek át a B tételre.
Hm. Hm, hm.
Hogy működhet ez vajon?

3 Comments:
At 4:03 du., Névtelen said…
Tanára válogattja...
At 4:40 du., Brünnhilde sziklája said…
:-DD
Kösz :-DD
A jelek szerint nem úszom meg magolás nélkül.
At 6:41 du., Névtelen said…
smileyface :-D szuper!
Megjegyzés küldése
<< Home