Turandot

:-)) Szépnaposhétévégét!!!
Pompásan sikerült az Operaház Turandotja, aki teheti, kedden menjen és nézze meg. Kiváló a szereposztás, jéghideg, frigid, aztán végül mégis hirtelen szerelembe esett a Turandotunk, számító, igazi macsó a Kalafunk, édes, önfeláldozó a Liunk és öreg, boldogtalan a Timurunk. Ping, Pong és Pang hócipője is füllel halhatóan nagyon tele van már a Pekingben folyó mészárlással, szóval teljesen rendben van az előadás. Zeneileg is, Puccini nagyon kegyetlen a zenészekkel, európai hangszerekre írta a teljesen keleties dallamokat. Néhány apróbb hibátó eltekintve remekül teljesít a zenekar a Kovács János. Látványos is a darab, gyönyörűek a kosztümök, az intellektuális rejtvényekre vágyók meg agyalhatnak azon, hogy most Kalaf tényleg szerelmes-e Turandotba vagy csak a hatalmat akarja. Nem lövöm le a poént, csak annyit mondok, hogy a jégszivet megolvasztó csók után Kalafunknak van egy olyan pillantása, hogy "Hát anyukám, ezen a téren azért egy-két dolgot majd még tanítok Neked..."
Tippnek mondom, hogy inkább a jobb oldali jegyeket válasszátok, mert minden, ami fontos, a szinapad bal oldalán történik.
(Hát naná, hogy a II. bal ötösben voltam, hát már miért ne, ugye?)

Más
Frissen diplomázott informatikus mérnökként (Khm, khm, köszönöm, köszönöm!) hadd legyen már pár szavam a Magyar Állami Operaház legújabb informatikával kapcsolatos újításáról.
Történt végre, hogy rájöttek, hogy az interneten vásárolt jegyeket a néző otthon ki tudja nyomtatni, nem kell a visszaigazolásként küldött e-maillel a pénztárban sorbaállni.
Mindez nagyon jól hangzik, pláne nekem, aki folyton a harmadik csengetésre esek be és sorállás után még vagyány bringásból konszolidált kispolgári színházlátogatóvá is át kell vedlenem.
Szóval az interneten vásárolt és otthon nyomtatott, vonalkódos jegyeké a jövő, hurrá!!
Erre mit tapasztalok a belépésnél, na mit??
Hát a feljáróknál álló jegyszedők igen udvariasan az alsó ruhatár bejárata előtt álló jegyszedőkhöz utasítanak. Ők a kézi vonalkódolvasóval ellenőrzik a jegyem, kicsit betépik a sarkát és visszaküldenek a lépcsőfeljárónál álló jegyszedőhöz. Az ellenőrzi, hogy be van-e tépve a jegyem sarka majd udvariasan utat enged, mehetek, elfogalalhatom a helyem.

Hát de most úgy őszintén.

Most mi van olyankor, ha én egy olyan elvetemült operarajongó vagyok, aki vesz egy darab jegyet, azt ezer példányban lefénymásolja, a jegyek sarkait kicsit betépi és szétosztja az ismerősei között? Megmondom mi van: a jegyek sarkain elhelyezett betépéseket ellenőrző jegyszedők simán beeresztik mind az ezer potyázót.
Vagy mi van olyankor, ha nincs kedvem két helyen várni az ellenőrzésre, önkiszolgáló módon megcsinálom a betépést saját magamnak? Megmondom, mi van: a jegyszedő ez esetben is simán beenged, legfeljebb a rendszer azt fogja mutatni, hogy a jegyet ugyan kifizettem, de nem mentem el az előadásra. Pfiha, oszt olynakor mi van, a lényeg, hogy fizettem - a helyem meg legfeljebb elfogalalja egy olyan, aki duplán nyomtatott és egyszer fizetett, ám előre gondosan betépett sarkú jeggyel szivárgott be.

Szóval csak mondom: a technikai újítás csak akkor ér valamit, ha teljes egészében alkalmazzuk. Keverni a régi módszerekkel nem csak hogy ostoba és értelmetelen, de gazdaságtalan is. Egy kódleolvasó 35-40 ezer ft körül már kapható, át ugyan tessenek már venni még egyet és a feljárók két oldalán dolgozó jegyszedők kezébe nyomni! Mindjárt megtakarítjuk a középen álló két jegyszedő közül az egyiknek a bérét.
Arról nem beszélve, hogy a nézőknek meg megtakarítjuk a két helyen sorbanállás, pontosabban a feljárótól a kódleolvasóig sétálás, a kódolvasás, majd a visszasétálás élményét.
Nem nagy cucc, de megadná azt a megfizethetetlen élményt, hogy egy modernizálódó, új iránt fogékony intézmény látogatói vagyunk.
Így viszont marad a savanyú szájíz, hogy próbálkozunk ugyan, meg erőlködünk is nagoyn és nyögünk hozzá meg izzadunk, de bizni ugyan nem bízunk benne, a régiből sem engedünk, így aztán csináljuk egyszerre, mind a kettőt.
Hát de most úgy őszintén, van ennek értelme??
Az is megoldás még, hogy megbízunk az operalátogatóban és elhisszük neki, hogy a házi nyomtatású jegyet ki is fizette. Ez esetben maradhatunk a klasszikus, sarokbetépős módszernél, még kódleolvasó sem kell.


Mégmás:
a vizsga utáni lelkiállapotomat leginkább egy kiürült unikumus üvegéhez hasonlítanám, amit helytakarékossági okokból belenyomtak egy kutyakonzerves dobozba, rátuszkoltak még egy fél tucat taknyos papírzsebkendőt meg egy összelapított tejfölös poharat.
Azt hiszem, gömbölyödök egy verset blogszínház előtt.