Rizsa

Hát, ekkora baklövést régen követtem el, hogy a maradék kis szalontüdőm mellé rizst készítsek köretnek!
Zsemlegombócra nem lenne idő (annak ugye pihenni kéne) tésztát valamiért nem akartam, hát gondoltam, majd rizzsel.
Nagyon, nagyon rossz, a sűrű citromos mártás pikánsságát teljesen legyilkolta a rizz semleges íze. Ráadásul ronda is lett, egy sápatag mosléknak néz ki a tányéron.
Már mindegy, majd estére vígasztalásképpen az egyik szünetben eszek egy napraforgós perecet és iszok mellé egy pohár bort.
Vagy nem.
Mennem kell dolgozni, hogy én hogy útálom!! Nem is a munkát, hanem azt, hogy ilyenkor még bent szöszöl a főnök, a mikrókban főzi a kutyakaját, a cipője talpából a frissen felporszívózott szőnyegekre potyogtatja a sarat, a frissen letörölt konyhapultra locsolja a tejet meg a narancslét. És még jó, ha csak a pultra, az is előfordul, hogy az evőeszközös vagy a konyharuhás fiókba borít bele egy fél doboz tejet. De olyan is volt már, hogy egy kirántott konyharuha csücskét pöccintette bele a pulton felejtett fél tányér levesbe, a szmötyi így szivárgott be a kéttucatnyi konyharuha közé.
Tényleg nem értem, hogy miért nem rak le egy tábori ágyat a raktárban, sokkal jobban járna, rengeteg időt spórolhatna meg magának.

Más:
az éjjel annyira hideg volt, hogy elfagytak a hóvirágok.
Mondom: EL-FAGY-TAK-A-HÓ-VI-RÁ-GOK!!!
Fonnyadtan, kókadtan hevernek a földön, ilyet én még soha nem láttam. A téltemető sárga szirmai is összepöndörödtek, megbarnultak; ez is a fagyhalál jele.
Azt hiszem, előveszem az irhakesztyűm.