Visítva fakadok,

ÁáááááááááááááááááááááááááááááááááÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
ÁÁÁÁÁÁÁÁááÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁááááááÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
ááááÁÁÁÁÁÁÁÁÁááááááááááááááááááááááááááááááÁÁÁ

Ez hihetetlen ami ma este történt, még mindig nem tértem magamhoz. A vér ezerrel száguldozik az ereimben, csoda, hogy fel nem robbanok. Vagy még inkább fel nem robbantok valamit vagy valakit.

Este operában voltam, a Turandot ment, bérletben, a III. emeleten székelek ilyenkor. Nem voltam túlságosan elragadtatva az előadástól, de ez most már mindegy is, akkor sem lenne jobb kedvem, ha a világ legszebb Turandotját hallom ma este.
A III. felvonás elején járunk. A szinpadot halvány, kékes fény önti el, a zombinak öltöztetett kórus szanaszét hever a szinpadon és halkan, panaszosan nyöszörgi, hogy Pekingben senki sem alszik ma éjjel, a halál kapuról kapura jár, stb. A tenor már gyűjti a levegőt a Nessun dormához, amikor a szomszéd széken ülő vén ku idős hölgy a fülembe súgja (szó szerint!!):
- Biztos idehozták a korlátokat a parlament elől.-
Nézek rá, mint a bornyú, nem is értem, mit akar. A szinpad felé int. A Turandot díszletét egy érdekes, térelválasztóként és lépcsőkorlátként is működő rácsozat adja, a III. felvonás záró szinpadképe így néz ki:


Hogy erről a lépcsőkorlátról hogy jutott a Parlament meg az azt körülvevő kordon a vén szipir kedves idős hölgy eszébe, nem tudom. Gondolom, egy bizonyos kor után már mindenkinek az elméje elmórickásodik. (Remélem én időben meghalok, még mielőtt oda süllyednék.)
Se köpni, se nyelni, se bármit felelni nem tudtam - szerencsére. Mert erre csak háromféleképpen lehet reagálni:
1. elröhögöm magam - a tenor éppen rázendített a slágeráriára, ez ugye nem lett volna szerencsés.
2. elküldöm a kedves idős hölgyet a kedves idős édesanyjába - lásd mint fent.
3. kidobom a vén riba kedves idős hölgyet a székéből - a III-on voltunk, pont annyit kapnék érte, mint egy rendes emberért. Ráadásul azt is agyonütheti akire ráesik, ő meg ugye nem biztos, hogy ezt érdemelné.

Hát így történt, hogy elöntötte az agyamat az agyhúgykő, a vérem 200 decibellel kezdett dobolni a fülemben, dunsztom sincs, hogy sikerült-e kiénekelni az ária végén, hogy "vihincseeróóóóóóóó".

Még mindig nem tudok mit mondani, már persze azon kívül, hogy a legszívesebben most azonnal csomagolnék és mennék innen a picsába. Nem lehet egy ilyen nyomorult, elvakult, szutykos, egybites agyú országban élni. Illetve lehet, de én nem akarok. Nem akarok én is Móricka lenni, márpedig itt előbb vagy utóbb azzá válok, ha ennyi hülye emberrel vagyok körülvéve!! Basszus, emberek, ez tényleg nem igaz, valaki ilyesmivel jön nekem az Operaházban, amikor a kórus éppen csak zümmög, zenekar az este legszebb pianóit játssza és mindenki lélegzetvisszafojtva várja, hogy az énekes belekezdjen a világ operairodalmának tán legtöbet énekelt és legtöbbször visszatapsolt tenor áriájába, a Nessun dormába!!

Nagyon szépen kérek mindenkit, de őszintén, térden állva könyörgök; hagyjuk egymást békén!
Legalább színházban és temetőben ne politizáljunk!!
Kérem!! Könyörgök!!