Körmagyar

Szerencsém volt, hogy nem a Trafóba szólt a jegyem ma este, mert így teljes egészében kimaradtam a józsefvárosi buliból. A Váci utcáig még a hang sem ért el, teljesen nyugodt volt a környék, az emberek sétáltak, a húsvéti vásár bezárt bódéi előtt egy szaxofonos teremtett igazi, békebeli hangulatot.


A Körmagyar tetszett is meg nem is, a csuda tudja. A színészek közül Danis Lídia és Lukács Sándor alakítása tetszett, a többiek valahogy nem. A sztori egyébként marha jó, isteniek a karakterek és csomó ismerős dolog is volt benne, valahogy mégsem tudtam igazán magaménak érezni az előadást. Nem tudom miért, bár gyanítom, hogy a darab gerincét adó szex túltengése miatt. Világosan érzem a karikírozást és azt, hogy ez tényleg csak egy vezető fonal, amit el kellene fedni a sok finom kis mellékszálnak. Mert ugye a lakásinség, a fontos elvtársak, az elfuserált értelmiségi életek, a piálás, a bugyuta reklámszövegek, a dizsi, szóval két kettyintés között bőven volt mit mazsolázni a szövegből. Valahol itt lehetett a baj, itt mehettek el az arányok, mert mindezt a finomságot elnyomta a belső combokhoz verődő herezacskók csattogása. Vagy csak én voltam még akkoriban túl naív és burokban született, de egyáltalán nem vettem észre, hogy mondjuk lakáshoz lehetett volna jutni azzal, ha az ember lánya leszopta a megfelelő elvtársat. Ha lehetett volna, én megtettem volna, akkoriban bizisten megtettem volna, de nem volt rá lehetőség.
Aztán, persze, nyilván nem a Kornis Mihályéval azonos társadalmi közegben szereztem a tapasztalataimat. Meg hát nem is voltam és nem is vagyok értelmiségi, nekem nagyon kínaiul vannak ezek a darabbéli problémák.
Vagy csak fáradt vagyok és nyűgös és pisilnem is kell.