Tosca

:-) Szépjóestét!
Nem tudom, hanyadszor írom már le ebben a blogban, hogy meglehetősen felemás előadást hallottam, de nem ismerek ennél jobb kifejezést.
Puccini darabja az egyik kedvencem, egy hihetetlenül tömör dramaturgiájú darab, amiben egyetlen felesleges hang vagy mondat sincs - ennek megfelelően még a gyengébb előadásai is igen hatásosak, Hát még a jobbak, hát azok aztán beszippantják a hallgatót, darabokra szedik a lelkét és a III. felvonás végén egy teljesen új emberként engedik ki az Operaház kapuján.
Nem túlzok, a Toscában minden benne van, ami férfi és nő között történhet. Szerelem és féltékenység, hülyepicsaság és hímsovinizmus, erőszak és önfeláldozás, minden, minden. Erről majd egyszer -ha lesz legalább két egybefüggő szabadnapom- írok.
A mai előadásról csak a három kiemelkedő teljesírtményt szeretném megemlíteni.
Az első Sümegi Eszter Toscája.
Gyönyörű, lélegzetelállító. Az első felvonásban egy elkényeztetett, sikeres, kacér szépasszony, akit a tenyerén hord a sors és akinek a legfőbb gondja, hogy a féltékenységét kordában tartsa legalább annyira, hogy ne riassza el vele Cavaradossiját. A második felvonásban sokkal összetettebb. Ott ugye először csak kívülről halljuk a sikeres operaénekesnőt, később Scarpia szobájában eljátssza a higgadt szépasszonyt is aki megszokta, hogy a lábai előtt hever a világ. Aztán jön az összeomlás, amikor rádöbben, hogy csak egy apró figura egy gigantikus játszmában. Aztán a még mélyebb döbbenet és a zsigeri felháborodás, amikor kiderül, hogy Scarpia őt akarja, és ha nem adja magát, megöleti Cavaradossit. A végén mégis az életösztön, vagy méginkább a szerelmes nő idegen férfitól való undora gyóz - ez nagyon bonyolult, nem egy körmondat, de egy regény is kevés ahhoz, hogy elmondjam. Ezt a jelenetet (ti. amikor Tosca leszúrja Scarpiát) hallani és látni kell. Egyszerűen elmesélhetetlen. És még mindig ott van a harmadik felvonás, már persze csak azoknak, akiknek elég a húsz perces szünet arra, hogy feldolgozzák a II. felvonás drámáját. Nekem nem elég, még eddig soha nem is volt elég, az én fantáziám leragad ott, amikor Tosca megpróbál felkészülni az erőszakra és közben meglátja az asztalon a kést.
Nno, ennyit most a darabról, ezt is csak azért, hogy világos legyen, micsoda iszonyatosan nehéz lehet énekelni ezt a szerepet.

Sümegi Eszter könnyedén veszi az akadályt, gyönyörűen énekel és hangilag tökéletesen visszaadja azokat az érzelmi állapotokat, amikről én itt fentebb dadogni próbáltam. És hihetetlenül gyönyörű a hangja, mindenhol egyforma szépen és erősen szól. A magasságait és a mélységeit vékony, áttetsző réteggel vonja be valami különlegesen szép zönge. Olyan, mint amikor egy enyhén áttetsző selyembe aranyrudat csomagolnak és a selyem színe mögött mindenhol ott csillog a nemesfém. Nagyon szép Toscát hallottam ma, hálás köszönet érte.
A másik főszerepet, Scarpiát éneklő Perencz Béla méltó párja volt Sümeginek. Szinte sütött a hangjából az önhittség és a paráznaság. Ezúttal a rosszabb értelmű paráznaság - ahogy megszólalt, már az felért egy nemi erőszakkal.
A tenor főszerepet éneklő Berkes János az én ízlésemhez túl kemény Cavaradossit énekelt. A hangjai a helyén voltak, csak valahogy elharapja a szavak végét, vagy nem tudom, de meglehetősen pattogós, hideg Cavaradossit énekel.
A kisebb szerepeket éneklőkről megint csak azt mondanám, amit párszor már leírtam ezen a blogon: a jó operaházat a jó hangú mellékszereplők is jellemzik, és a MÁO jelenleg messze áll a jótól.
Az est gyenge pontja sajnos Medveczky Ádám karmester volt. Mintha elfeledkezett volna arról, hogy operát vezényel, ahol elsősorban az énekesek a fontosak. Különösen Scarpia és Tosca áriái és kettősei alatt engedte szabadjára a fúvósokat. Mindkét szólista bírta a strapát és képes volt áténekelni a rezeket, de hát ez a darab nem erről szól, meg egyébként is, ízlés is van a világon, vagy mifene! Megbocsáthatatlan bűn például a trombitákkal szétfújatni a Te Deumot, ma este mégis megtörtént. Le a kalappal Perencz Béla előtt, hogy bírta hangszálakkal és idegekkel azt az iszonyú strapát.

A nap videójának is a Te Deumot válaszottam, Bryn Terfel énekel 1998-ban, Amsterdamban, vezényel Riccardo Chailly. Ha lesz új állásom, ezt a lemezt azonnal, az elsők között fogom megrendelni. Terfel egy lidérces Scarpia, jajj, tökéletes, tökéletes, maga a sátán. És tessenek figyelni a zenekarra; nem kell annak bömbölni, hogy az emberben megfagyjon a vér ennyi gonoszság hallatán.
.