A walkür - Budapesti Wagner-napok, MüPa
REmek volt a ma esti Walkür.
A rendezésbe imitt-amott belenyúltak, nekem például tavaly jobban tetszett, hogy a III. felvonásban Brünnhilde és Wotan duettje alatt a lány táncos megszemélyesítőjét körberepkedték Wotan hollói. Most csak a tényleges búcsú idejére röppentek mellé és kivezették a szinpadról. Még így is nagyon szép jelenet volt, de más érzeteket kelt és az eredeti megoldás szerintem jobban kifejezete a jelenet hangulatát.
Az énekesi gárda egészen elképesztő volt, különösen az első felvonás marad örök emlék.
Evelyn Herlitzius Sieglindéje katartikus élmény. Hatalmas, mégis áttetsző és magasra szárnyaló hang, egészen elképesztő. Nyilván a hang minőségéből adódóan éreztem, hogy ez a Sieglinde más mint amiket eddig hallottam; bátrabb, energikusabb, had ne mondjam; tökösebb. Ez a Sieglinde nem ijed meg még Hundingtól sem, kaphatott pedig tőle eleget. Ahogy Walter Fink kinyitotta a száját, megállt a levegő a teremben. Valami elképesztő basszus, óriási és tömör, kontinenseket bír el a hátán. Ha lenne opera Atlantiszról, hát azt neki kellene énekelni. Stig Andersen Siegmundja volt az est másik kellemes meglepetése. Nagy vivőerejű, kifejező tenor, érzékeny szinészi játék, nagyon élvezetes alakítás. Németh Judit Frickájáról most sem mondhatok mást, mint amit párszor már leírtam; tökéletes. Az ő Frickáját még nem koptatta el a folyamatos hiszti, lehet érezni, hogy egy méltóságteljes nőről van szó és volt még tartalékja arra az esetre, ha Wotan tovább is ellenáll. Az ilyen feleségektől mentsen meg az isten minden férfit, de mint énekesi és színészi teljesítmény, hát felbecsülhetetlen. Susan Bullock Brünnhildéjétől máskor petróleumot pisiltem volna a gyönyörűségtől, de ma picit vékonynak éreztem a hangot. Ugyanakkor viszont elbűvöltek a könnyedén kiénekelt, erőteljes magasságai. A III. felvonásnak kellett elérkezni, hogy rájöjjek, mi volt a bajom. Hát az, hogy a halandó, elvileg tehát gyengébb Sieglindét éneklő Herlitziusnak nagyobb hangja van, mint a halhatatlan walkürt megformáló Bullocknak. Erről nem a művésznők tehetnek, ez komoly szereposztási hiba. Nagy elégedettséggel tölt el egyébként, hogy végre egyszer rosszat is tudok mondani a MüPa-béli Wagner-napokról :-)) De ez legyen a legnagyobb bajunk, ha mindig legalább ilyen Brünnhildéket hallhatnék mint amit ma Susan Bullock énekelt, igen nagyon boldog lennék, mert elismerésre méltóan magas szinvonalon énekelt a művésznő. Juha Uusitalo Wotanja elsősorban a II. felvonás mélyebb dallamaiban tetszett nagyon, a III. felvonás kissé magasabb fekvésű hangjait nem éreztem olyan tökéletesnek. Persze még így is nagyon szép volt, a II. felvonásbéli 'fülbegyónásért' pedig külön köszönet, az csodálatos volt, az est egyik legszebb részlete. Wotan visszavonja a reggel kiadott parancsát és arra utasítja Brünnhildét, hogy hagyja elesni Siegmundot. A lány nem érti, a faggatózásra pedig Wotan megtörten elmeséli neki a gyűrű történetét, hogy hogyan törte meg az óriásokkal kötött szerződést, tönkretéve ezzel saját reputációját. Na most ezt olyan finom pianóban, annyira megtört hangon énekelte, hogy egyszerre más megvilágításban láttam az egész személyiségét. Imádom az ilyen meglepetéseket. Ezért (is) érdemes minél többször és minél több előadóval meghallgatni egy-egy darabot. A kottában leírt zene és a különböző művészek eltérő felfogású előadásai elképesztő árnyalatokat tudnak kihozni ugyanazokból a szavakból és mondatokból. Hiába hallottam már ezerszer, mégis, minden előadásban van valami kis meglepetés, amit addig még nem vettem észre. Ma estére kettő is jutott, Sieglinde váratlan bátorsága és Wotan gyónásszerű vallomása.
Fischer Ádám és a Rádiózenekar ismét kifogástalanul dolgozott, hála és köszönet a zenéért.
A nap videójának a III. felvonás első jelenetét, a walkűrök belovaglását választottam. A felvétel egy londoni Promenade koncerten készült, a hangulat hasonló, mint amit ma este láttunk. Sőt, a walkürök is hasonlóan jók, mint akiket ma este hallottunk - csak hogy őket se hagyjam ki :-)). A látvány pedig nálunk sokkal szebb volt, a lovakon repülő walküröket megszemélyesítő táncosok nagyon kifejezően mozogtak.
.
Más:
kissé sűrű napokat élek, kérem, senki ne sértődjön meg, ha pár napot kések egy-egy emillel vagy furi, kétszavas válaszokat küldök. Jövő héten minden visszaáll a régi kerékvágásba, én is.
Jóccaka :-))))
A rendezésbe imitt-amott belenyúltak, nekem például tavaly jobban tetszett, hogy a III. felvonásban Brünnhilde és Wotan duettje alatt a lány táncos megszemélyesítőjét körberepkedték Wotan hollói. Most csak a tényleges búcsú idejére röppentek mellé és kivezették a szinpadról. Még így is nagyon szép jelenet volt, de más érzeteket kelt és az eredeti megoldás szerintem jobban kifejezete a jelenet hangulatát.
Az énekesi gárda egészen elképesztő volt, különösen az első felvonás marad örök emlék.
Evelyn Herlitzius Sieglindéje katartikus élmény. Hatalmas, mégis áttetsző és magasra szárnyaló hang, egészen elképesztő. Nyilván a hang minőségéből adódóan éreztem, hogy ez a Sieglinde más mint amiket eddig hallottam; bátrabb, energikusabb, had ne mondjam; tökösebb. Ez a Sieglinde nem ijed meg még Hundingtól sem, kaphatott pedig tőle eleget. Ahogy Walter Fink kinyitotta a száját, megállt a levegő a teremben. Valami elképesztő basszus, óriási és tömör, kontinenseket bír el a hátán. Ha lenne opera Atlantiszról, hát azt neki kellene énekelni. Stig Andersen Siegmundja volt az est másik kellemes meglepetése. Nagy vivőerejű, kifejező tenor, érzékeny szinészi játék, nagyon élvezetes alakítás. Németh Judit Frickájáról most sem mondhatok mást, mint amit párszor már leírtam; tökéletes. Az ő Frickáját még nem koptatta el a folyamatos hiszti, lehet érezni, hogy egy méltóságteljes nőről van szó és volt még tartalékja arra az esetre, ha Wotan tovább is ellenáll. Az ilyen feleségektől mentsen meg az isten minden férfit, de mint énekesi és színészi teljesítmény, hát felbecsülhetetlen. Susan Bullock Brünnhildéjétől máskor petróleumot pisiltem volna a gyönyörűségtől, de ma picit vékonynak éreztem a hangot. Ugyanakkor viszont elbűvöltek a könnyedén kiénekelt, erőteljes magasságai. A III. felvonásnak kellett elérkezni, hogy rájöjjek, mi volt a bajom. Hát az, hogy a halandó, elvileg tehát gyengébb Sieglindét éneklő Herlitziusnak nagyobb hangja van, mint a halhatatlan walkürt megformáló Bullocknak. Erről nem a művésznők tehetnek, ez komoly szereposztási hiba. Nagy elégedettséggel tölt el egyébként, hogy végre egyszer rosszat is tudok mondani a MüPa-béli Wagner-napokról :-)) De ez legyen a legnagyobb bajunk, ha mindig legalább ilyen Brünnhildéket hallhatnék mint amit ma Susan Bullock énekelt, igen nagyon boldog lennék, mert elismerésre méltóan magas szinvonalon énekelt a művésznő. Juha Uusitalo Wotanja elsősorban a II. felvonás mélyebb dallamaiban tetszett nagyon, a III. felvonás kissé magasabb fekvésű hangjait nem éreztem olyan tökéletesnek. Persze még így is nagyon szép volt, a II. felvonásbéli 'fülbegyónásért' pedig külön köszönet, az csodálatos volt, az est egyik legszebb részlete. Wotan visszavonja a reggel kiadott parancsát és arra utasítja Brünnhildét, hogy hagyja elesni Siegmundot. A lány nem érti, a faggatózásra pedig Wotan megtörten elmeséli neki a gyűrű történetét, hogy hogyan törte meg az óriásokkal kötött szerződést, tönkretéve ezzel saját reputációját. Na most ezt olyan finom pianóban, annyira megtört hangon énekelte, hogy egyszerre más megvilágításban láttam az egész személyiségét. Imádom az ilyen meglepetéseket. Ezért (is) érdemes minél többször és minél több előadóval meghallgatni egy-egy darabot. A kottában leírt zene és a különböző művészek eltérő felfogású előadásai elképesztő árnyalatokat tudnak kihozni ugyanazokból a szavakból és mondatokból. Hiába hallottam már ezerszer, mégis, minden előadásban van valami kis meglepetés, amit addig még nem vettem észre. Ma estére kettő is jutott, Sieglinde váratlan bátorsága és Wotan gyónásszerű vallomása.
Fischer Ádám és a Rádiózenekar ismét kifogástalanul dolgozott, hála és köszönet a zenéért.
A nap videójának a III. felvonás első jelenetét, a walkűrök belovaglását választottam. A felvétel egy londoni Promenade koncerten készült, a hangulat hasonló, mint amit ma este láttunk. Sőt, a walkürök is hasonlóan jók, mint akiket ma este hallottunk - csak hogy őket se hagyjam ki :-)). A látvány pedig nálunk sokkal szebb volt, a lovakon repülő walküröket megszemélyesítő táncosok nagyon kifejezően mozogtak.
.
Más:
kissé sűrű napokat élek, kérem, senki ne sértődjön meg, ha pár napot kések egy-egy emillel vagy furi, kétszavas válaszokat küldök. Jövő héten minden visszaáll a régi kerékvágásba, én is.
Jóccaka :-))))
Címkék: opera
4 Comments:
At 3:49 du., Névtelen said…
Susan Bullockról annyit, hogy a múlt heti bemutatón az Istenek alkonyában Brünnhildeként nagyszerűen énekelt! Részemről pedig eleinte sajnáltam, hogy nem Evelyn Herl.-al sikerült hallanom-látnom, mivel az ő kvalitásait már ismertem. De SB még rádión visszahallgatva is kifogástalan volt hangilag! És emberfölöttien kemény és elszánt volt az utolsó jelentben, ahogy az kell.
At 4:19 du., Névtelen said…
Tényleg - nem meglepő módon - hatalmas élmény volt tegnap A walkür, és nekem is Sieglinde volt a csúcs. Hihetetlen energiával hajtotta előre előbb Siegmundot, aztán, a végén Brünhildét is. Nekem a tenoristáról viszont - bár tényleg szép hangja van - a megjelenése és nagyon civil viselkedése miatt - nem Siegmund, hanem a Wälsung Kft. főkönyvelője jutott eszembe. (És hát a Tavaszdal persze tavaly Christian Franztól, az azért jobb volt). Wotan a II. felvonásban zseniális papucsférj volt - és tényleg szép volt a "fülbegyónás", gyönyörű volt a búcsú -, de haragvó főistenként már kevésbé volt meggyőző. Az nekem A Rajna kincsében (a főpróbát láttam) Alan Titus volt. Na az egy igazi Wotan! Amit Brünhildéről írtál, azzal teljesen egyetértek.
At 1:59 de., Névtelen said…
Főkönyvelő... hehe. :D Én se tudtam kibékülni ezzel a szemüveges Siegmunddal. Pláne egy Peter Hoffmann után. Ezért a pasiért nem hagynám ott Hundingot, főleg, ha Hundingnak olyan hangja van, amitől megfagy a közönségben a vér és egyben nagyon sajnálni kezdem, hogy iylen rövid szerep.
Wotanunk piano gyónása tényleg csodaszép. Kicsit emlékeztetett McIntyre tükör előtti vallomására. Nagyon megtört, nagyon kétségbeesett volt, és gyönyörűek a mélységei. A búcsú is szép volt, de ott még fejlődhet. Elvégre ott arról van szó, hogy játssza a szigorú bírót, leordítja a walkürsereget, lealázza Brünnhildét, könyörtelennek mutatkozik, aztán egyszer csak összeomlik. Nekem úgy búcsúzzon, mintha meghalni készülne, hiszen Brünnhilde eltaszításával saját szívét tépi ki. Egyetlen vigasza volt a sok gond meg Fricka hisztijei közepette, többé nincs, aki meghallgassa, nincs, aki átölelje, aki odabújjon hozzá...
Na igen, a másik fixa ideám meg a kislányos, szűziesen vadóc és gyengéd, apját már-már elektrai módon imádó Brünnhilde.
Szegény Wotan, a legjobb az lenne, ha a második felvonásban jól felpofozná a hülye picsa Frickát, és kölcsönadná Hundingnak, hogy lássa, milyen is a kis védence...
Hunding majd helyretenné a finnyás ribancot. :)
At 12:57 du., emris said…
én tavaly Linda Watsonnal láttam(sőt inkább hallottam), és én ott helyben megsemmisültem, ahhoz képest nekem ez nem tudom (igaz, hogy csak a 3. felvonásra értem oda - milyen jó néha, ha valkinek nincs munkája:), és így már lehet, nem kaphattam azt az élményt), de viszont a Siegfried és az Istenek alkonya Brünnhildéje ...
Megjegyzés küldése
<< Home