Brünnhilde szikláján

Valló világ

2008/06/19

Egy jó nap

:-)) Sőt, hosszú idő óta az első igazán tökéletes nap.
Ugye délelőtt az állás :-))
Még nem is meséltem, hogy amint beleszólt a csaj a telefonba, én már tudtam, hogy megvan a munka :-)) Mégpedig onnan, hogy azt mondta; "Szia, XY vagyok" Hehe, az interjún még magázódva váltunk el, azonnal tudtam, hogy mostantól kolléga vagyok :-))

Délután az időjárás felelős jól dolgozott,hálás köszönet neki. 17.05-kor elállt az eső, viszonylag szárazon értem fel a Hűvösvölgyi útra. Azért csak viszonylag, mert a vízálló, szép banánzöld kilimandzsáró dzsekimben indultam el, ami ugyan lehet, hogy tényleg kizárja a vizet, de én abból semmit nem érzek, lévén, hogy az izzadságot viszont bezárja. Márpedig a Hűvösvölgyi út jó kis kaptató, és ugyebár odáig is taposnom kellett, szóval rendesen csavarni lehetett a kabátbélést mire odaértem.
Az előadás zseniális volt. Ezt a darabot egyszer már láttam, csak akkor a Sziklakórházban adták. Nekem az a helyszin jobban tetszett mint a Pszichiátria, valahogy lidércesebb volt, tényleg úgy éreztem, hogy leszálltam Nibelheimbe. Az előadás viszont rengeteget érett, egészen kiváló alakításokat láttam és hallottam. Most nem részletezném, az a csapat remek színészekből áll. Hihetetlen biztos kézzel adagolják és jó ritmusérzékkel váltogatják a ripacsériát és a mély színészi játékot. Egyik percben még egy vásári komádiában érzem magam, aztán hirtelen olyan indulat csattan fel, hogy zavarba jövök. Olyan zavarba, mintha a szomszédból hallanék át valami sikoltozást és nem tudnám eldönteni, hogy kihívjam-e a rendőrséget. Aztán színházban vagyok megint, röpködnek a poénok, az utalások, örülök, hogy megértem őket. Aztán ott van megint három seggrészeg pasi, Nagy Zsolt még az ingét is leette dinnyével, fordult fel tőle a gyomrom, ez nem játék, ez tükör, csak nyitott szemmel kell belenézni.
És a csapot nagyot fejlődött szájszkreccselésben (Beat-boxing) is, remekül csinálják ezt a részét is a műsornak.
Szóval iszonyú jól szórakoztam, aki teheti, ma (csütörtökön) és holnap (ha jól számolom, pénteken) még megteheti. Én is mennék, de nekem ma estétől négy napos ünnep következik. WoOw, végre, végre, végre egy teljes Ring, négy egymást követő napon.
Most viszont esek össze, basszus, két óra van, ezt hogy csináltam megint??
Igaz, egy óra lett, mire hazaértem. A levegő csodálatosan friss, esőmosta és hársfavirágtól illatozó, egészen elkábított. Jó volt nagyon hazafelé tekerni, méltó befejezése egy szép napnak - és indítása egy újnak.
Akkorákat ásítok, hogy majd benyelem a monitort. Már gömbölyödök is össze ....

Címkék: , ,