A nap kérdése
Délután hatkor ébredtem a délutáni gömbölyödésből és azóta túrom a netet, de nem találok olyan ingyenes programot, ami sok rövid flash videót tudna egy hosszúba összefűzni. Olyasmit, mint a vindóz beépitett múvimékere, hogy az ember összecsipegeti az ötperces fájlokat, lementi, aztán ott van neki egy másfél órás mozi. Esetleg kicsit vagdos rajta, de azt mondjuk már lehet túlzás elvárni egy freeware programtól. Csak tudjon konkatenálni, az már bőven elég lenne.
Olyat már találtam, ami listákat készit és lementi, csak ezzel az a baj, hogy minden váltásnál a kép és a hang is zökken egyet, ráadásul a teljes képernyőre nagyitott képet visszakicsinyiti. Olyat is találtam, ami összefűzi úgy, ahogy azt én szeretném, de az meg a közepébe ir egy vizjelet, ami mondjuk egy freeeware programtól nem túl eszményi eljárás. Basszus, attól freeware, hogy ingyenes, nem kell ezt nagy piros betűkkel a képernyő közepébe irni!
Olyat is találtam, ami a múviméker számára is érthető formátumba konvertálja a flash fájlt, de nagyon tönkreteszi a képet, iszonyú pikszeles lesz igy a mozi.
Mindenfélét kipróbáltam, de sajnos egyik sem az igazi.
Nno, hát szóval máma eddig jól elszórakoztam, jól esett kicsit kiöbliteni az agyam a sok hülye statisztikától meg ekszcell függvénytől. Most viszont dolgozok kicsit, mert reggelre kész kéne legyek egy jelentéssel, és a hétvégét enyhén szólva is elfüttytem.
De tényleg jól esett.
Azt sajnálom csak, hogy elhittem az időjárás előrejelzésnek, hogy a hétvégén eső lesz. Most kellett volna venni egy nagy kosár padlizsánt, kivinni az erdőbe és szabad tűzön megsütni. De ugye mivel esőt jósoltak, hát ezt most kihagytam. Aztán eső sehol, padlizsánt persze nem vettem. Igy aztán marad a következő hétvége, de akkor meg ugye megint eshet, akkor pedig a lakásban kell padlizsánt sütni, ami rettenetesen büdös. Meg aztán lerben nem is az igazi, kell abba a zakuszkába egy kis pernye meg füstszag, hogy igazán jó legyen.
Nno, dolgozok egy órácskát, ez a haszontalan kis délutáni molyolás egész elfrissitett.

Címkék: konzumtársadalom, konyha
3 Comments:
At 10:06 de., Kőváry Orsolya said…
A problémával én is megküzdöttem már, a megoldás az flv videók konvertálása wmv-be és a movie makerrel összeillesztgetés. Konvertre nekem a legjobban a Super nevezetű vált be.
At 6:06 du., Brünnhilde sziklája said…
Kipróbáltam, teljesen szétesik a kép, pixeles, elmosódott. Nyilván nem várok videóminőséget, de konvertálás nélkül viszonylag egyben marad a kép. HOmályos és elmosódott, de legalább nem esik szét.
Hát egyelőre maradok a lementett playlisteknél.
At 12:55 de., Névtelen said…
agyament
Megjegyzés küldése
<< Home