Brünnhilde szikláján

Valló világ

2008/12/26

Ház SZaga

Ócska szóvicc, de ez van.
Az a kis ház, ami a leginkább megvásárolhatónak nézett ki, a szemétlerakó mögötti völgyben van. Még most, a hideg, szeles téli időben is rendesen be van szorulva a szag. Hogy nyáron milyen lehet, nyilván soha nem fogom megtudni. Ekörül a szemétlerakó körül nagy botrányok voltak pár éve, ez a többedik helyszin, akik végül elfogadták. A barmok, szélirányban van a város, nem is értem, hogy gondolták. A túlsó végén semmi gond nem lenne, elvinné a szél a szagot a dombok közé. Igy viszont beviszi a városba, hát szagolja a rossebb, nem tudják azt a házat olyan olcsón adni. Romantikusan le van pedig pukkanva, a kert már szinte nem is létezik, azt visszafoglalta az erdő. A tető felét mostanában elvihette a szél, szét van ázva a konyha meg a füdőszoba. És amit még soha nem láttam, a fürdőszobát egy átlátszó üvegfal választja el a konyhától. Rendesen be lehet látni, sőt, a konyha fele bent van a fürdőszobában; nem kézmosó van felszerelve, hanem egy kétmedencés mosogató. Azt hittem, összecsinálom magam a visszafojtott röhögéstől.
Néztem még másik kettőt is, közben mind a kettő elkelt. Illetve az egyik, a másiknál hazajött Irországból a tulajdonos fia. Az egy elég rémisztő öregasszony volt, iszonyatosan elhanyagolt, hatalmas kert közepén takaros, viszont rettenetesen szutykos kis ház. Egész visszaúton azt a ronda gondolatot próbáltam kiszellőztetni a fejemből, hogy csak én is nehogy ilyen ocsmány öregasszonnyá vénüljek. Jó kondiban volt pedig, fürge, egészséges néni, de még retkesebb mint a ház és csak úgy sütött a szeméből a rosszindulat.
Uhh, el kéne felejteni.
A másikat sajnálom, az formás kis házikó volt, jó környéken. Kicsit túl van a számomra egészséges árszinten, de azért a házért például érdemes lenne eladósodni. Nagyon jó helyen van, inkább befektetés lenne, csak ennél jobb áron tudnám eladni, ha éppen úgy alakulna. Januárban azért visszahivom a tulajt, hátha visszalépett a vevője.
Bringázásban nem volt hiányom ma, ez a szemre oly kellemes, vonzóan dimbes-dombos vidék minden csepp erőmet kivette. Ebédre káposztás tészta volt és egy fél üveg sör. Most lekvárt kéne főzni, mert pár üveg sütőtöklekvárt és alma-kividzsemet akarok adni karácsonyra, de ragad le a szemem. Szerintem megiszom a sör másik felét és begömbölyödök a paplan alá. Van még idő a lekvárokat megfőzni, vagy ha mégsem, hát na bumm, az sem nagy tragédia.
Ház Saga
Addig jártam a környéket, amig feltünt, hogy a legtöbb eladó házon ugyanannak az ingatlanügynökségnek a táblája van kitéve. Megnéztem a honlapjukat, kiválasztottam két megfizethetőnek tűnő házacskát és bejelentkeztem náluk. A szemük sem rebbent, hogy a fotóról szerszámoskamrának tűnő, 30-40 m2-es házak iránt érdeklődöm és a 10 millió fölötti ingatlanokat még csak megnézni sem akarom. Ha meg valamin stukkót, faragást, vagy terméskövet látok, már lapozok is.
Igen, gondolhatják, hogy igénytelen vagyok, le vannak ejtve.
Nem érdekel ugyanis. Nekem a minőséget és pláne a minőségi életet nem a márványburkolat meg a dizájnolt fürdőszoba csap jelenti. Nem is a 40 m2-es terasz.
Egyáltalán, egy kertes házra minek erkély??
Egyetlen fillért nem vagyok hajlandó ilyen sallangokért kifizetni. Nekem stabil, jól tájolt falak kellenek, lehetőleg olyanok, amik jó helyen állnak és nem kell őket lebontani, áthelyezni, áttörni. Nekem ablakok kellenek, pláne nagyon jól tájoltak és lehetőleg jól is szigeteltek. Tető kell, stabil és erős, ennyi. A többit majd én elintézem, vagy köszönöm szépen, de megleszek nélküle. És az kell még, hogy úgy negyedórás sétán belüli távolságban legyen közvetlen busz vagy vonat Pestre. Ez sajnos fontos, az idő pénz, nem akarom helyi buszokra várva elpocsékolni.
Ma megnéztem egy nyaralót. Gyönyörű helyen van, egy tó partján, nagyon új és elegáns házakkal tömött utcában, bár csak földút van. Annál jobb, nincs átmenő forgalom. A ház viszont télen alkalmatlan, szimpla ablakok, hetvenes években épült faszerkezet. Arra lenne jó, hogy lebontani és épiteni a helyére, de az az én lehetőségeimet már meghaladja. Nem akarok egy ház miatt az egész hátralévő életemre eladósodni.
A szomszéd utcában is van még egy megfizethető, 32 m2-es, jó állapotú kis téglaház. Ezt azonnal fel is ismertem, vasárnap a tulajdonossal megnézem belülről is. A képek alapján és amit kivülről látok (mondom, a szomszéd utcában van) erre csak egy ablakot kéne vágni, a fürdőszobát felújitani és a gázfűtést bevezetni. Ez viszont itt van, ahonnan ugye 45 perc a vasútállomás.
Szombaton nézek még egy igen lelakottnak tűnő kis házat Erdőkertesen. Elég olcsó, 7,5 millió, de erre költeni is kéne. Ha száraz, jól szigetelt, és a környék sem nagyon züllött, akkor ez tetszene a legjobban.
Hát majd meglátjuk. Nem sürgős, ráérek. Egyébként is vevőt kell találnom a sajátomra, szóval nem is lesz egyszerű.

Címkék: