Hétköznapi félelem

Az egyik sarkon, az általános iskola tornatermének a falán ki van téve egy óriásplakát. Nincs rajta semmi különös, 12 egy tucat fehérnemű reklám: szép, karcsú nő fekete csipkével szegett fehér bugyiban és melltartóban, félkönyéken, széles terpeszben hever. Grafikailag egy gagyi, művészileg leginkább a régi egyiptomi festményekre hajaz, már legalábbis annyiban, hogy a modell úgy pózol, hogy minden lényeges testrészéből a legnagyobb felület látszódjon. Egyik melle oldalról, a másik elölről, a dekoltázs felülről, a punci alulról. Egy anatómiai lehetetlenség, dunsztom sincs, hogy csinálják, hogy egy nőnek a lába köze alulról, a melle köze viszont felülről legyen fényképezve.
Na mindegy.
Már a plakát kikerülésének másnapján megjelentek rajta a firkák, a puncira például fekete filctollal ráirták, hogy "PIINNA". A fehér melltartón kis fekete folt mutatja, hogy ha nem mellemelő lenne szilikonnal bélelve, ott látszana a mellbimbó.
Biztos kölykök firkálják össze, végülis igazuk van, ők legalább őszinték, és az anatómiai ismereteik is szemmel láthatólag jobbak, mint a kép készitőié és megrendelőié.
Ma reggel aztán rá kellett jönnöm, hogy nem, nem kölykök firkálják össze a plakátot.
Vittem ki a kutyát, csak a szemem sarkából láttam, hogy egy pasi áll a plakát alatt és cigizik. Középkorú, se nem jól, se nem rosszul öltözött pasi. Egy teljesen érdektelen senki, észre sem vettem volna, ha kicsit gyérebb a forgalom és át tudtunk volna menni a túloldalra. A forgalom azonban nagy volt, várnom kellett, fogni a kutyát, jobbra-balra figyelni, hogy mikor mehetünk át.
Igy esett meg, hogy éppen láttam, amikor a pasi elnyomta a cigarettáját a plakátnő mellbimbóján. Lazán, természetes mozdulattal, éppen szemmagasságban volt neki a fekvő nő bal oldali, felülről fényképezett melle. Nagyot slukkolt, mielőtt kivette a szájából a csikket, kétszer megforgatta a csirizes papiron, és közben oldalra, messzire kifújta a füstöt.
Nem is tudom, miért szerettem volna, ha ez az utolsó lehelete. Minden vágyam az volt, hogy holtan essen össze az az ember ott. Persze nem esett össze, sétált tovább.
Végre nekem ritkultak az autók, át tudtunk menni az úton. Két sarokkal később vettem észre, hogy a kesztyűtlen kezemmel görcsösen markolom a mellemen a kabátot, és rettenetesen fázom.