Szállodakultúra

Mindig is sejtettem, hogy nem állunk túl jól ebben a témában, de ennyire pocsékra azért még a nyolcvanas évekből sem emlékszem. Olcsó, három csillagos szállodában vagyok egyébként, nem is várok sokat.
De azt azért nem bánnám, ha a lepedő nagyobb lenne, mint az ágy, és vagy alá lenne tuszkolva a matracnak, vagy gumival lenne ráfeszitve.
A paplanom 5 gombbal záródna. Legalábbis annyi gomblyuk van, de csak két gomb.
A tévéasztal úgy van betéve, hogy nem lehet tőle kinyitni a szekrényajtót.
Az éjjeliszekrény az ágytól 90 centire, az ajtó túloldalán van. Amikor bejöttem, az olvasólámpa nem volt bedugva a konnektorba. Mondjuk nem csodálom, mert a zsinór az ajtó előtt megy. Tehát vagy be van dugva a lámpa és nem lehet kinyitni az ajtót, vagy ki lehet nyitni az ajtót, de nincs bedugva a lámpa.
A fürdőszoba elég nagy, mégis a klasszikus, 75x75-ös műanyag zuhanyfülke van benne, aminek lóg az ajtaja. És amiben nem lehet úgy puncit szappanozni, hogy ne üssem be a könyököm. A rózsa teljesen el van vizkövesedve, mindenfelé spricceli a vizet, csak éppen rám nem.
A reggelinél a kenyérkosár egy nejlonzacskóba van behúzva. Azt hittem rosszul látok, tényleg. Értem én, hogy védik a kiszáradástól, de egyrészt, ez az alatt a másfél óra alatt, ami a reggelihez adva van, nem igazán történik meg, másrészt meg erre találták fel a kenyérruhát, amit gusztusosan rá lehet hajtani a kosárra.
A teához a forró vizet a csapból engedik, jól hallható zubogással. Olyan is az olcsó filteres tea, mint a hányás: habzik. Még szerencse, hogy ize egyáltalán nincs. Hogy is lenne, a langyos viz nem tudja kioldani.
Nem készitenek az asztalra egy kistányért, amire rá lehetne pakolni a vajas papirt, az ázott filtert, mindent ott tologat az ember a tányérján, mert az ilyesmit mégsem illik az abroszra pakolni.
Sőt, még papirszalvétát sem adnak. 3 deka vajjal, 2 szelet parizerrel, 4 szelet előre szeletelt paprikás szalámival nyilván nem nagyon tudja összekenni magát az ember, de mégis, egy szalvétának tán ott lennne a helye az asztalon.
Nem várok egyébként sem márkás porcelánt, sem habzsi-dőzsit, de a fene tudja, még a menzai tényérokkal is másképp néz ki az asztal, ha nem egy nejlonzacskóból kell kibontani a kenyeret.
A kedvencem mégis a poroltóval kitámasztott konyhaajtó, hát az halálos.