Rijeka II, avagy egy tökéletes nap ....

... tökéletlen éjszakája. Nyilván tökéletlen, mert egyedül vagyok. Az exkedves mindent elkövetett, hogy kárpótoljon a tegnapért, a lelkét kitette. Tényleg. Opatijában kávéztunk, sétáltunk. Egy keskeny kis hegyi úton, valami pici, 8-10 házból álló faluban vett nekem házi préselésű olívaolajat, friss fügét, szárított fügét, szarvasgombás házisajtot. Aztán jött a javaslat, menjünk vacsorázni. Ismeri az ízlésem, bármi, ami vízből jön "and spinach". Nem viccelek, imádom a horvátok olívaolajon éppen csak megfuttatott spenótját. Végig autóztunk a tengerparton, keresztül a félszigeten. Opatija után délután 5-kor a Limski öbölben először áztattm a lábam a langyos öbölben egy félórát, aztán friss osztrigát ettünk. Mondta, ezután már lehet vállalni valami komolyabbat, induljunk. Az isten háta mögött, egy kis zsákfaluban, ahova egy fatelepen keresztül vezetett az egysávos út, életem legjobb vacsoráját kaptam. Picike halászfalu, eszméletlen jó a hely, egyszerűen, grillezve vagy simán főzve készítik az ételeket, maximum sót, fokhagymát, némi fehérbort vagy citromlevet használnak. Minden friss, minden aznapi fogás, minden felkínált hal még mozog amikor megmutatják. Második előételnek (az első ugye az osztriga volt, egy órával azelőtt) óriás isztriai szkampikat, kaptam, grillezve. Ha azt mondom óriási, azt is értem, arasznál hosszabbak voltak. Először azt hittem, kisebb languszták, de nem, ezek szkampik voltak, és nagyon ízletesek. Majd egy órát elszöszmötöltem a 4 óriással, mire minden ollót feltörtem, minden kis mélyedésből kiszopogattam a húst. Mivel az étterem 2 méterre van a víztől, a fogások között lementem kezet mosni. Közben megvakartam a ház kutyájának a füle tövét, mert az eb roppant türelemmel nézett egy vízben úszó kenyérdarabot, és amikor az apróhalak rácuppantak, ugrott, már ki is fogta magának az egyik kis szardiniát. Életemben először láttam kutyát halat fogni. Később a mutatványt többször megismételte egy rozsdacirmos cica is. Főételnek kétféle halat kaptunk, felet-felet. Az egyik egy hosszúkásabb harcsaféle volt, lágy, krémes húsú, enyhe füst aromával. A másik egy szélesebb, testesebb hal, annak a húsa feszesebb, tömörebb volt, de az is isteni. És igen, "and spinach", harsogó zölden, olívaolajjal megcsorgatva. Az már csak később jutott az eszembe, hogy meg kellett volna spriccelni pár csepp tengervízzel, csak mert miért ne, ha már ott volt tőlem két lépésre. Desszertnek már nem maradt hely, pontosabban a friss fügékből ettünk egyet-egyet. A pincér egyetértő bólogatással nézte, szerinte is ez volt a legjobb választás, friss hal után legjobb a friss füge, nem baj, hogy ők éppen túrótortát tartanak, ha a vendég hoz magával friss fügét, akkor egye azt. A hely neve Konoba "Martin Pescador", Obrt Orada; IV. Vlacic Patrik, Trget 20, Trget. +385 52 544 976. Nem csak reklámként, hanem megőrzés és további felhasználás céljára is rögzítettem a címet. Nem volt névjegykártyájuk, a hőpapíros blokkot kaptam meg a címmel és bónuszként az adószámmal, és mivel hőpapír, félek, ki fog fakulni. Dobtam pénzt a tengerbe, ide még vissza akarok jönni. Annál is inkább, mert az ex meggyőzött, hogy tényleg csak látni akart, megtudni mi van velem. Hát, nem egy mindennapi szerelem volt a miénk. Illetve, részemről, ez nem egy mindennapi szerelem. De a jelen időt azt csak ide, magamnak merem leírni. Tökmindegy egyébként, mert átlát rajtam, mint a szitán. Az egyetlen férfi, aki ismer, az apámat is beleértve. Ő sem tudta soha, mit gondolok. Ez a fickó, ez tudja. Én meg már gondolni sem merek semmire.