:-) Szépjóestét!
Röviden és tömören: az van, hogy nem van Munkácsy :-(
Én tehetek róla, sokkal hamarabb el kellett volna menni. Ma akkora sor állt a múzeum előtt, hogy esélyét sem láttam a bejutásnak. Ráadásul teljesen ki is készültem mire odaértem.
Én ugyanis annyira rosszul tudok lenni nagy tömegben, hogy már évek óta nem járok tüzijátékokra, felvonulásokra, ingyenes koncertekre, fesztiválokra. (Az Örömkoncert kivétel, arra kapok meghívót és ott leültetnek). Olyan helyeken, ahol hullámzik a tömeg vagy valamilyen oknál fogva megindul és sodor magával, teljesen kétesélyes hogy rosszul leszek vagy nem - általában a pihentségemtől függ.
A légi- meg egyéb parádék is teljesen hidegen hagynak, egyáltalán nem szórakoztat hogy üljek a forró, porszagú aszfalton és hátraszegett nyakkal hú-húhogjak azon, hogy repülőgépek szines kondenzcsíkokat húznak maguk után.
Szóval, nekem eszembe sem jutott, hogy ma ünnep van, hogy a Várban nem csak Munkácsy kiállítás van de Mesterségek Ünnepe is. Mire keresztül vergődtem a tömegen, folyt rajtam a víz. Pedig szeretem a kézművesek munkáit nézegetni, de ha valahol pár percre megálltam volna a szájamat tátani (mondjuk megcsodálni egy díszmű-kovács vállait vagy egy kosárfonó asszony boszorkányosan ügyes és erős ujjait) akkor a tömeg továbbsodort. Ha valahol át akartam vágni, ott biztos hogy harminc méteres sor állt kürtős kalácsért vagy laci-pecsenyéért. Ha jobbra néztem, balról löktek meg. Ha balra néztem, jobbról mentem neki valakinek. Szóval, mire odaértem a galériához, se élő se holt nem voltam. Ehhez láttam meg azt az irgalmatlan hosszú sort a tűző napon - pillanatok alatt döntöttem, innen el, ezt nem, ezt nem bírnám ki.
Visszafelé törekedve azért már ügyesebb -és tán könyöklőbb- voltam, pár helyen meg tudtam állni. Szerettem volna venni egy kis gombászni való háncskosarat, de olyat nem láttam. Nézegettem a bőrösöket is, csuda jó sarukat láttam. Csak azért nem vettem, mert most tényleg egy fehér szandált kell vennem, sarum van, hát uralkodtam magamon. Vettem viszont egy kis kék zománcos kerámia csigatészta-csinálót (más vidékeken lúdgége-tésztának is nevezik). A szerszámocska hazsnálhatatlan, mert az igazi csiga-csináló keményfából készül és kissé ferdén áll, hogy könyebben lehessen rajta sodorni. Ez viszont vízszintesen fekszik az asztalon, a kerámia eltörne ha lejtős lenne. Szóval haszna ugyan nem lesz, de ha egyszer lesz akkora konyhám amibe befér a vitrines kredencem, akkor abban a vitrinben nagyon jól fog mutatni a kék virágos porcelánjaim között.
Nézegettem még a takácsokat is, nagyon szép szőtteseseket is lehet találni az über-gagyik között. Elképesztő, műselyemből varrott műparaszt ruhák (fékon-pressz, örökre vasalva!!!), rondaságok a köbön. Arról nem beszélve, hogy a magyar kézművesek éppen most teszik tönkre a magyar lenvászon hírnevét; messziről látszik, ahogy az anyagban csillog a hozzákevert műszál. Tiritarka hímzések, napszöveten, újabban már flittereket is varrnak közé, pfujjjj. Vannak persze pompás kéziszőttesek is, ha valaha staffirungot akarnék magamnak, csak ilyesmit vennék. Egy ilyen törölköző kiszolgál nem egy, de több emberöltőt. Aki a nagymamája szekrényében talál ilyet, kunyerálja el tőle, érdemes, örök életére plusz egy hétre meg van oldva az ágynemű és törölköző gondja.
Szóval, amit láttam az tetszett is meg nem is.
Aztán, mielőtt még végleg elrontottnak minősítettem volna a délutánt, eszembe jutott, hogy az Urániában megy a Szegénylegények.
Sokat hallottam a filmről, de én még nem láttam. Negyven éves alkotás, kissé tán vontatott a mai ízlésünkhöz -és a technikáján is látszik a kora- de valami vérfagyasztó élmény felismerni azt a hidegfejű gonoszságot, ahogy azokat az embereket ráveszik arra, hogy elárulják a társaikat - és végül saját magukat is. Nagy hatású alkotás, egy valóságos lélektani krimi. Aki belefut, tekintsen el attól, hogy a film egy más korban készült és figyelje, ahogyan a zsandárok sakkoznak az emberekkel, ahogy kitapogatják a gyengeségeiket és ellenükre fordítják a egymás iránt érzett szolidaritásukat.
Visszatérve még a Mesterségek Ünnepére.
Úgy tűnik, hogy ebben a városban minden nagy tömegeket mozgató nyári rendezvényt igen reprezentatív, de sütőtepsiként működő, délben legalább negyven fokra hevülő központi tereken szeretnek megrendezni. A Könyvhétről már panaszkodtam, a Bazilika előtti Szent István téren fél óra alatt rosszul lehet lenni. A Várban sem sokkal jobb a helyzet, csak itt a a tér nem tepsi, hanem katlan formájú - az ember hőháztartására gyakorolt hatása ugyanaz. Úgy tűnik számomra, hogy egy ilyen rendezvény csak akkor sikeres, ha legalább néhány tucat embert hőgutával elszállít a mentő.
Nem-e kéne-e esetleg-e megpróbálni-e egy ilyen rendezvényt valami árnyékos helyen megtartni? Mondjuk a Városligetben, vagy a Népligetben, vagy a Margit-szigeten, vagy valami hasonló helyen? Csak legalább megpróbálni, hogy tudjuk milyen érzés egy frissen vásárolt könyvvel azonnal leülni egy árnyékos padra. Vagy éppen a frissen vásárolt körtemuzsikát úgy fújni, hogy közben füleljük, sikerül-e valami kismadarat válaszra bírni.
Röviden és tömören: az van, hogy nem van Munkácsy :-(
Én tehetek róla, sokkal hamarabb el kellett volna menni. Ma akkora sor állt a múzeum előtt, hogy esélyét sem láttam a bejutásnak. Ráadásul teljesen ki is készültem mire odaértem.
Én ugyanis annyira rosszul tudok lenni nagy tömegben, hogy már évek óta nem járok tüzijátékokra, felvonulásokra, ingyenes koncertekre, fesztiválokra. (Az Örömkoncert kivétel, arra kapok meghívót és ott leültetnek). Olyan helyeken, ahol hullámzik a tömeg vagy valamilyen oknál fogva megindul és sodor magával, teljesen kétesélyes hogy rosszul leszek vagy nem - általában a pihentségemtől függ.
A légi- meg egyéb parádék is teljesen hidegen hagynak, egyáltalán nem szórakoztat hogy üljek a forró, porszagú aszfalton és hátraszegett nyakkal hú-húhogjak azon, hogy repülőgépek szines kondenzcsíkokat húznak maguk után.
Szóval, nekem eszembe sem jutott, hogy ma ünnep van, hogy a Várban nem csak Munkácsy kiállítás van de Mesterségek Ünnepe is. Mire keresztül vergődtem a tömegen, folyt rajtam a víz. Pedig szeretem a kézművesek munkáit nézegetni, de ha valahol pár percre megálltam volna a szájamat tátani (mondjuk megcsodálni egy díszmű-kovács vállait vagy egy kosárfonó asszony boszorkányosan ügyes és erős ujjait) akkor a tömeg továbbsodort. Ha valahol át akartam vágni, ott biztos hogy harminc méteres sor állt kürtős kalácsért vagy laci-pecsenyéért. Ha jobbra néztem, balról löktek meg. Ha balra néztem, jobbról mentem neki valakinek. Szóval, mire odaértem a galériához, se élő se holt nem voltam. Ehhez láttam meg azt az irgalmatlan hosszú sort a tűző napon - pillanatok alatt döntöttem, innen el, ezt nem, ezt nem bírnám ki.
Visszafelé törekedve azért már ügyesebb -és tán könyöklőbb- voltam, pár helyen meg tudtam állni. Szerettem volna venni egy kis gombászni való háncskosarat, de olyat nem láttam. Nézegettem a bőrösöket is, csuda jó sarukat láttam. Csak azért nem vettem, mert most tényleg egy fehér szandált kell vennem, sarum van, hát uralkodtam magamon. Vettem viszont egy kis kék zománcos kerámia csigatészta-csinálót (más vidékeken lúdgége-tésztának is nevezik). A szerszámocska hazsnálhatatlan, mert az igazi csiga-csináló keményfából készül és kissé ferdén áll, hogy könyebben lehessen rajta sodorni. Ez viszont vízszintesen fekszik az asztalon, a kerámia eltörne ha lejtős lenne. Szóval haszna ugyan nem lesz, de ha egyszer lesz akkora konyhám amibe befér a vitrines kredencem, akkor abban a vitrinben nagyon jól fog mutatni a kék virágos porcelánjaim között.
Nézegettem még a takácsokat is, nagyon szép szőtteseseket is lehet találni az über-gagyik között. Elképesztő, műselyemből varrott műparaszt ruhák (fékon-pressz, örökre vasalva!!!), rondaságok a köbön. Arról nem beszélve, hogy a magyar kézművesek éppen most teszik tönkre a magyar lenvászon hírnevét; messziről látszik, ahogy az anyagban csillog a hozzákevert műszál. Tiritarka hímzések, napszöveten, újabban már flittereket is varrnak közé, pfujjjj. Vannak persze pompás kéziszőttesek is, ha valaha staffirungot akarnék magamnak, csak ilyesmit vennék. Egy ilyen törölköző kiszolgál nem egy, de több emberöltőt. Aki a nagymamája szekrényében talál ilyet, kunyerálja el tőle, érdemes, örök életére plusz egy hétre meg van oldva az ágynemű és törölköző gondja.
Szóval, amit láttam az tetszett is meg nem is.
Aztán, mielőtt még végleg elrontottnak minősítettem volna a délutánt, eszembe jutott, hogy az Urániában megy a Szegénylegények.
Sokat hallottam a filmről, de én még nem láttam. Negyven éves alkotás, kissé tán vontatott a mai ízlésünkhöz -és a technikáján is látszik a kora- de valami vérfagyasztó élmény felismerni azt a hidegfejű gonoszságot, ahogy azokat az embereket ráveszik arra, hogy elárulják a társaikat - és végül saját magukat is. Nagy hatású alkotás, egy valóságos lélektani krimi. Aki belefut, tekintsen el attól, hogy a film egy más korban készült és figyelje, ahogyan a zsandárok sakkoznak az emberekkel, ahogy kitapogatják a gyengeségeiket és ellenükre fordítják a egymás iránt érzett szolidaritásukat.
Visszatérve még a Mesterségek Ünnepére.
Úgy tűnik, hogy ebben a városban minden nagy tömegeket mozgató nyári rendezvényt igen reprezentatív, de sütőtepsiként működő, délben legalább negyven fokra hevülő központi tereken szeretnek megrendezni. A Könyvhétről már panaszkodtam, a Bazilika előtti Szent István téren fél óra alatt rosszul lehet lenni. A Várban sem sokkal jobb a helyzet, csak itt a a tér nem tepsi, hanem katlan formájú - az ember hőháztartására gyakorolt hatása ugyanaz. Úgy tűnik számomra, hogy egy ilyen rendezvény csak akkor sikeres, ha legalább néhány tucat embert hőgutával elszállít a mentő.
Nem-e kéne-e esetleg-e megpróbálni-e egy ilyen rendezvényt valami árnyékos helyen megtartni? Mondjuk a Városligetben, vagy a Népligetben, vagy a Margit-szigeten, vagy valami hasonló helyen? Csak legalább megpróbálni, hogy tudjuk milyen érzés egy frissen vásárolt könyvvel azonnal leülni egy árnyékos padra. Vagy éppen a frissen vásárolt körtemuzsikát úgy fújni, hogy közben füleljük, sikerül-e valami kismadarat válaszra bírni.
0 Comments:
Megjegyzés küldése
<< Home