Részletek Dawid Rubinowicz naplójából

1940. május 28.
Ma életemben először elmentem az öcsémmel az erdőbe gombát szedni, bár nem tudtuk az utat. Annak ellenére, hogy még sose voltunk gombát szedni, találtunk néhány farkasgombát, mert ehető még nincsen.

1940. július 7.
Már egy hete beteg vagyok, ma valamivel jobban érzem magam. Odaültem az ablakhoz, és néztem a zöldellő földeket. Olyan kellemes volt így nézegetni, hiszen egy teljes hétig még az ablakon se nézhettem ki.

1940. július 16.
Hogy elmúlt a betegségem, napról napra jobb a kedvem. A napok, mint a mai is, teli vannak jókedvvel és napsugárral.

1942. május 1.
Krajnóból a napokban hoztam magammal néhány csomó hagymát. Ma volt időm, vázákba elültettem őket. Még be se fejeztem az ültetést, apuka őrölni hívott, mindent otthagytam az udvaron, az öcsémnek kellett eltakarítani. Az őrlést elvégezve, bementem a szobába. Mikor apuka is bejött, nagyon veszekedni kezdett velem, hogy mért hánytam szét a fát a fáskamrában, rögtön verni kezdett. Én magyaráztam, hogy hiszen nem volt időm rendbe berakni a fát, erre még jobban ütött. Már nagyon ideges voltam, hogy mért vert engem ok nélkül. Végre, mikor már párszor nagyot vágott rám a nadrágszíjjal, hevesen sírni kezdtem, nem is a fájdalomtól, mint inkább mérgemben, néhány jókora kék folt is maradt rajtam, ami nagyon fájt. Aztán rám parancsolt, hogy mindezek után menjek őrölni. Hát hogy őröljek, mikor alig bírom a kezem mozdítani. Ha nem jön ez a háború, már régen nem lennék itthon, hanem valami mesterséget tanulnék valahol, így meg szenvedni vagyok kénytelen. Apuka egyáltalán nem szeret engem, bár ami van itthon, azt sose sajnálja tőlem. Érzi, hogy ez kötelessége, de nem úgy, ahogy kellene. Egész nap csak erről az én esetemről volt szó.

1942. május 2.
Este a bácsiék mind átjöttek hozzánk, a tegnapi megverésemről folyt szó. Apuka mindig veszekszik anyuval, hogy anyu minek szól bele, mikor elver engem. Nagyon komoly civódásra került köztük a sor. Én azt gondolom, hogy egy házaspárnak nem szabad úgy élni, folytonos viszálykodásban, mint az én szüleim élnek, nemcsak mától kezdve.

1942. május 6. borzalmas nap
Három óra felé kopogásra ébredtem. A rendőrség elkezdte már a razziát. Nem ijedtem meg, apuka és az unokatestvérem Krajnóban vannak, és tudják, a többi unokatestvérem pedig elbújt. Pár perc múlva hallottam, hogy kopognak az ajtón, a bácsi mindjárt kinyitotta nekik. Egy lengyel és egy zsidó rendőr jött be. Mindjárt keresni kezdtek valamit, az egyik észrevett engem, rám parancsolt, hogy öltözzek fel, a másik megkérdezte, hány éves vagyok, mondtam tizennégy, erre békén hagyott. Keresgéltek egy darabig, de senkit nem találtak meg, csak Plockból vittek el kettőt. Nem féltem ugyan, de úgy rázott a hideg, mintha lázam lett volna. Ahogy elmentek rögtön elaludtam. Reggel az unokanővérem azzal keltett, hogy apuka megjött ......