:-) Szépjóestét!
Nno, jó kis nap volt, rotorzajjal, tüntetéssel, izzadással, hársfaillattal, bevásárlással, a portásbácsitól elköszönőben még a japánok első gólját is láttam, amit nagyon ügyesen bevarrtak a braziloknak.
Délután az első munkából jövet a Szabadság tér felé kanyarodtam, gondoltam, megnézem a Bush-ellenes tüntetést. Időm nem volt beszédeket hallgatni, de a tüntetés inkább hasonlított egy május 1-i brigádrendezvényhez mint tüntetéshez - már ha a transzparenseket nézzük. "Ismét az elnyomók oldalára állunk!" "Bush go home!" "No war!" és hasonló transzperensek voltak kifeszítve a vöröscsillagos és Che Guevarás lobogók között. A Magyar Kommunista Párt és a Baloldali Front aktivistái tüntettek, már amit az alatt a három perc alatt láthattam, amit köztük töltöttem. Valami iszonyú rossz, dobgitáros-rappes-operettes zene szólt, emiatt (és mert mentem másoddolgozni is) gyorsan menekülőre fogtam. A Bush beszédet felvételről, bringázás közben hallottam, mit ne mondjak, az elnök úr nem lopta be vele magát a szívembe. Eleve, most azért jött, hogy '56 előtt tisztelegjen vagy azért, hogy a saját iraki bizonyítványát magyarázza? Merthogy a két eseményt igen merész eleganciával kötötte össze. A két nép szabadságvágyában az az egyetlen közös, hogy mindketten szabadulni akarunk valamitől; mi annak idején az oroszoktól, az irakiak pedig most az amerikaiaktól. Ez a felismerés hitelesen hangzott volna mondjuk a francia elnök vagy a német kancellár szájából, no de Bushéból?
Inkább hagyjuk.

Éjjel tömény hársfaillatban bringáztam hazafelé, balzsam a léleknek, aki teheti, menjen ki hársfaillattal töltekezni.

Útközben a tecckó felé kerültem, a hétvégi nyársaláshoz kellett csirkemellet vennem, hogy még be tudjam pácolni mielőtt megcsinálom belőle a rablónyársat. Persze nem volt csirke csak pulyka, de mindegy, az is jó. Előbb fél centi vastag szeletekre aztán cirka 5 centis négyzetekre vágtam, a szeletecskéket összekevertem zúzott fokhagyma, egy teáskanál mustár és egy evőkanál olívaolaj keverékével, lefedtem és betettem a hűtőbe. Holnap este szeletelek póréhagymát, húsos paprikát, kemény paradicsomot, cukkinit, kolozsvári szalonnát és mindezen hozzávalókat felváltva, szép akkurátusan hurkapálcikára húzom és alufóliába lazán becsomagolom. Azért lazán, mert amikor a kis nyársakat ráfektetem a parázsra, a keletkező gőz kirepesztheti a túl szoros fóliaburkot. Vettem még sört is, búzasört, nagyon szép csattos üvegben, gondoltam, ezzel lesz teljes a tecckó gazdaságos ebéd.
De nem is ez a lényeg, hanem az a szörnyűség, amit az áruházban láttam.

Éjjel 11 órakor egy házaspár hódolt a fogyasztói életformának, a kocsiban két 7-8 éves forma kisfiúval. Az egyik gyerek a kocsiban összegömbölyödve aludt, a szülők roppant ügyesen körbepakolták, a felhúzott térde hajlatában egy nagy zacskó mosópor, a talpa alatti szögletben egy hatos karton ásványvíz, a háta mögött felvágottak, a feje alatt pár csomag rizs és ami a legborzasztóbb, a gyereken rajta két karton WC-papír. A másik kisfiú a a kocsi gyerekülésében aludt, be volt szorulva a combja, az az ülés legfeljebb három éves korig jó, ő meg 7-8 lehetett. Előredőlt, a karja és a feje tehetetlenül lógott, csak azért nem borult ki mert a keskeny kis ülésbe tényleg be volt szorítva. A szülők nagyon meg lehettek elégedve magukkal, kényelmesen sétálgattak a polcok között, nem siettek.

De van még más is, az emberi butaság tényleg végtelen.
Ahol esténként dolgozom, az egy nagyon szép, vadiúj irodaház egy gyönyörű kert közepén, elegánsan berendezve. Van benne szerverszoba is, ilyenkor valóságos katlan. Az ügyfélteret hűtő légkondi szele oda nem ér el, hát vettek egy hordozható klímát. Feltették az ablak alatti számítógépasztalra és a bukóra állított ablakon kivezették a csövét. Logikus nem, nagy hőségben bekapcsoljuk a légkondit és közben kinyitjuk az ablakot. De ez még mind semmi, a kondenzvíz kivezetése alá beraktak egy üres ásványvizes üveget. Nyitott ablak mellet persze dolgozik az a szerencsétlen masina, a kondenzvíz is termelődik, pillanatok alatt megtelik a másfél literes palack. Hogy milyen gyakran öntik ki nem tudom, de nem túl sűrűn, mert mikor én beértem már tele volt, csordogált a palackból kifelé, rá az asztalra, onnan rá az egyik szerverre, onnan le a szőnyegre. A szobában már tocsogott a szőnyeg. Azt, hogy a padlószőnyegre rakott 6 db szerver hogy viseli a nedvességet sejtem, de úgy vagyok vele, hogy aki hülye, az tanuljon a saját kárán. Amikor szóltam nekik, hogy a fagyasztó alatt minden nap kis olajtócsát találok, azt mondták, hogy töröljem fel. Amikor szóltam, hogy a kávégépből folyik a víz, azt mondták, töröljem fel. Hát ezt most feltöröltem szó nélkül, igaz, jóindulatomat bizonyítandó a kondenzvíz-tartálynak szánt ásványvizes üveget is kiürítettem. De szóljon nekik a rosseb, ha egy kétszázmilliós ingatlan tulajdonosa nem szán harminc ezer forintot arra hogy tisztességesen felszereljenek neki egy klímát, hát akkor annak igenis menjen tönkre a teljes számítógépparkja.