:-) Szépjóestét!
Ma este beteljesedett a végzet, elérkezett Az istenek alkonya.
Igen felemás előadás volt.
Jól indult, a nornák nagyon szépen énekeltek és Molnár András is korrekt, bár kissé fáradt Siegfriedet adott. Párja, a Brünnhildét éneklő Pelle Erzsébet sajnos kritikán aluli volt; sem hangilag, sem előadői képességében nem alkalmas erre a szerepre. A hangereje és az ábrázoló képessége kevés, magas hangjai pedig csúnyák. Őt megbízni az operairodalom legösszetetteb és legnehezebb szerepével -ne szépítsük- melléfogás volt. A máskor oly stabil és megbízható Markovics Erika Gutrunéja is megcsúszott egy-két helyen és Ötvös Csaba Guntherje sem volt kifogástalan. Erőtlen volt és fakó, hogy pontos legyek. A sellők szépen énekeltek, de belőlük is hiányzott most a kacérság. Legalábbis nekem hiányzott némi ledérség a vizitündérekből.
A II. felvonás közepe táján sajnos a zenekar is kezdett szétesni, különösen a fúvósok teljesítettek alul; melléfújtak, berozsdáltak, gurguláztak a nyálban, elkéstek vagy túl korán léptek be, ritmust tévesztettek, szóval a zenekar ma kivételesen nem volt a legjobb - talán túl fáradtak.
Kiemelkedő alakítást nyújtott viszont a Waltraute-t éneklő Wiedemann Bernadett és Hagen szerepében Szvétek László. Mindketten egyre jobbak, Wiedemann gyönyörű, telt, drámai mezzoszopránja elbűvölő. Szvétek pedig előadásról előadásra biztosabban uralja a szerepét és bőven marad figyelme a karakter megformálásra is. Mindketten óriási sikert arattak, megérdemelten.
Molnár Andrásról a végére az is kiderült, hogy nem csak kiváló Wagner-tenor, de egy tüneményes, imádnivaló, lovagias pasi is. Amikor észrevette, hogy partnernője igen mérsékelt sikert arat és jóformán alig kap tapsot, többé nem engedte egyedül a függöny elé hanem kézen fogta és magával húzta- így megosztotta vele a saját sikerét. Imádtam érte, komolyan, imádtam!
Hiába, no, mondom én, hogy ilyen bonyolult karakterekhez mint Siegfried nem elég a szép hang és a biztos technika de az átlagosnál nagyobb empátiára is szüksége van az énekesnek.
A pesti operában egyébként is ő "A" Wagner-tenor.
Van nekünk ordibáló tenorunk, maníros tenorunk, tenorocskánk, szép de fáradékony tenorunk, mindenféle tenorunk van de egyedül Molnár András az, aki képes tökéleteshez közeli Siegfriedet, Siegmundot, Lohengrint, Tannhausert és Parsifalt énekelni. Nagyon kéne vigyázni a hangjára mert ha kimerül és fényét vagy erejét veszti akkor itt maradunk az ordibáló, a maníros vagy a fáradékony tenorjainkkal és akkor inkább ne is játsszanak Wagnert Pesten.

Legyen itt két részlet, az első a II. felvonás egyik jelenete, amelyben Brünnhilde (Marton Éva 20 évvel ezelőtt, jó, nagyon jó!) a kikényszerített kettős esküvő előtt felismeri Siegfried ujján a gyűrűt, rádöbben hogy micsoda aljas összeesküvés áldozata lett és a díszes társaság fejére borítja az egész kübli szart, amit azok kevertek. Érdemes figyelni Hagenre, feketében, ahogy manipulál:


A másik részlet -egy másik előadásból- a III. felvonás zárójelenete, Brünnhilde tűzhalála. Itt is érdemes követni Hagent, ahogy az utolsó pillanatig próbálja megszerezni a gyűrűt. Ebben a rendezésben nem sikerül, itt a rajnai sellők visszakapják az örökségüket, de bizony van olyan felfogás is, amikor a világhatalmat jelentő, megátkozott gyűrű visszakerül a sötét erők birtokába. (Nem akarnék aktualizálni de van egy olyan érzésem, hogy ez utóbbi az igaz.)



Kár, hogy ilyen rövid volt, komolyan mondom, most azonnal meg tudnám nézni mind a négy estét előlről. Imádom, az egész Ringet úgy ahogy van imádom és nem tudok betelni vele. Annyira gyönyörű a zene és annyira összetett a történet, bonyolultak és dinamikusan változóak a karakterek, hogy minden alkalommal találok benne valami újat és meglepőt. És minden alkalommal tanulok belőle valami újat az emberekről.
Mert hiába istenekről, meg törpékről, meg óriásokról van szó, a Ring az emberről, sőt, a ma emberéről szól.
Tele van a világ "salfe-made-man" Wotanokkal akik véres verejtékkel megcsinálják magukat aztán egyszer nem tudnak nemet modnani valami kis stiklire és attól kezdve nincs megállás, csúsznak lefelé. Itt vannak közöttünk a locsogó, szárazkurva sellők és a plázapicsa Gutrunék is akiknek mindegy milyen áron, csak övék legyen a legmutatósabb pasi. Vannak bőven nagy manipulátorok is mint Hagen - és persze Wotan. Ismerünk Frickákat is bőven, ők azok, akik csak a külcsínnel foglalkoznak, akik csak a látszatra adnak és prüdek mint a rossebb. Élnek sajnos sokan olyan Alberichek is, akikbe belesavanyodott a libidójuk és mert nem tudnak mit kezdeni magukkal, hát gyűlölködnek. Vannak jobb sorsra termett, minden tehetséggel megáldott Siegfriedek is akik vagy azért buknak el mert érdemtelenben bíztak, vagy azért mert nem figyelnek eléggé a figylemeztető jelekre. És persze -ne tagadjuk- vannak bosszúszomjas, önpusztító Brünnhildék is. És mindezen karakterek különböző fejlődési fáziasai, szerelmesen, kiábrándulva, megcsalva, tervekkel teli, kiégve, megfáradva, reménykedve, manipulálva, megszégyenítve, mérlegelve, győztesen, vesztésre állva, mindenféle élethelyzetben. A zene pedig hajszálpontosan leköveti a lelkek minden rezdülését - elbűvölő és borzongatóan gyönyörű.
Rengeteget, tényleg nagyon sokat tanultam a Ringből - magamról is.
És most nem pont a nickemre gondolok.