Hehe, felkeltem és visszaültem a géphez mert az este olyan történt, amit kár lenne elfelejtenem :-D
Színházba készüktem ugyebár, este hat után pár perccel éppen indulni készültem amikor csörgött a telefon. A főnököm hívott, csak egy percre zavarna. Mondom neki hogy éppen indulok, most húzom a cipőm, de nem is figyelt rám, egyből mondta:
- Hogy kell visszacsinálni ha elküldtem egy e-mailt?.
Hirtelen nem is értettem a kérdést, második nekifutásra sikerült csak felfognom, hogy nyilván rossz címre küldött egy levelet és most szeretné visszahívni. Pár napja mutattam neki hogy kell, a lehetőségre emlékezett de a hogyanra már nem.
Ember, az eszem megáll, én két hete már a felmondási időm töltöm, este negyed hét van, egyik kézzel próbálom a sarkam belekanalazni a cipőmbe, a másikkal egyensúlyozom a telefont a fülemen és közben próbálom feleleveníteni, hogy az "Elküldött üzenet visszahívása" a Műveletek vagy az Eszközök menüpontban van-e.
És tulajdonképpen nincs is ezzel semmi baj, a főnököm kedves is meg minden, csak éppen három év alatt az ilyen és ehhez hasonló kis történetekkel ledarálták az idegeim.

0 Comments:
Megjegyzés küldése
<< Home