:-) Viszketeg Jóreggelt!
Végre leszedtem a Horn Gyula szülinapjáról szóló szavazást, itt van a végeredmény.

Ma a Rómain sikerült annyi pénzből (és annyi kalóriát) megreggeliznem, amennyiből (és amennyit) máskor három napig ebédelek. Volt benne egy óriási tepertős pogácsa, egy pohár frissen csapolt aranyfácán, egy karamelltorta és az egész megkoronázáséként egy isteni, illatos, zamatos, tűzforró és méregerős kapucsínó. Piazza d'Oro kávéból, úgy, ahogy kell: egyharmad friss és forró eszpresszó, egyharmad forró tej és egyharmadnyi keményre gőzölt tejhab, a tetején egy csipet fahéj. Jó volt nagyon, arra a cirka negyed órára sikerült magam valóságos életművésznek érezni.

Ami most jön, azt csak erős idegzetűek és 18 év felettiek olvassák el, ők is csak akkor, ha szokva vannak a horrorhoz és nem háborítja fel őket, ha valakit öncsonkító gondolatok foglalkoztatnak.
Mert az jár a fejemben, hogy egy jó éles késsel kivágom a combomból azt a kéttenyérnyi darabot, ami a legjobban viszket. A többi, kisebb foltokat még el is tudom valahogy viselni, de a bal combom belső oldalán lévőtől megőrülök. A kis kráterekből arra következtetek, hogy ott három csípés ért közvetlenül egymás mellett, egy borsószemnyi területen. Akkorára van duzzadva, hogy a nadrágon keresztül is látszik. Olyan, mintha az intimbetét félrecsúszott volna. Tíz körömmel szeretném vakarni, vagy még inkább drótkefével, de a legeslegjobb lenne, ha lenyúzhatnám onnan a bőrt. Tényleg megőrülök, a rákent china-oil (folyékony vietnhámi balzsam) csak percekre hűt annyit, hogy el tudjam viselni az életet és ne csikorgassam a fogam. Aztán kezdődik megint előlről, feszül, ég, viszket, viszket, a kurva életbe, rettenetesen viszket. Ha még sokáig tart, kínomban kicsikorgatom a fogaimból a töméseket és mehetek fogorvoshoz is.
Az edzés ma is kimarad, ha még erre az égőpiros duzzanatra ráizzadok, nem is tudom, biztos nem bírnám ki ép ésszel.


Horror különkiadásunk vége, innestől már megint normálisak is olvashatnak.


Ebédre az lesz, amit a hűtőben találtam: fél csirkemellett és két kis padlizsánt felkockáztam majd egy loccsintásnyi olívaolajon összesütöttem. Rákockáztam három -már nem éppen kifogástalanul kemény- paradicsomot és egy már erősen fonnyadásnak indult paradicsompaparikát. Fűszerezésnek csipet bors és picit több oregánó. Összerotyogtattam, kész. Lehetne mellé párolt rizst adni, de ahogy visszagondolok a mai reggelimre, hát talán inkább mégse.
Jah; én a padlizsánt a törökönél és az olaszoknál szerettem meg, márpedig ők nem hámozzák. Tehát én sem. Azért a törökök szerintem jobban tudják, hogy mi a jó a padlizsánban mint mi, szóval érdemes őket követni.