Brünnhilde szikláján

Valló világ

2007/11/23

Vérfertőzés

... és nemi erőszak, ráadásul gyermek ellen, még ráadásabbul értelmi fogyatékos gyermek ellen elkövetett nemi erőszak. [origo]

Néhány mondatot azért kiemelnék, csak hogy tanuljunk belőle:
"A hivatalos tájékoztatásban például szerdán még az szerepelt, hogy a kislány pécsi, de aztán helyi újságírók kiderítették, hogy valójában egy közeli faluban, xxxxxden él a család."
De most úgy őszintén, mekkora lófasz kéne az ilyen újságíró seggébe amitől felfogja, hogy egy 13 éves gyereknek is vannak személyiségi jogai?!! Mi a kurvannyáért nem elégszik meg azzal, hogy a gyerek valahova Pécs környékére való?? Miért kell még azzal is fokozni a tragédiát, hogy tökéletesen beazonosíthatóvá teszik az áldozatot??!!

"A kislányt ugyanis terhessége alatt elvitték egy abban a megyében lévő, a rendőrség által közelebbről meg nem nevezett településre. "Úgy tűnik, hogy a család mindent megtett azért, hogy leplezze a történteket""
Hát igen, a szennyest nem teregetik. Pedig annak a gyereknek apja is van, anyja is van, hát azok csak sejthették, hogy a 12 éves, siketnéma, értelmi fogyatékos kislányuk nem sima szórakozásiból vagy romlottságból esett teherbe. De képesek lettek volna eltitkolni, nyilván, a falu szájától is féltek, hivatalos segítséget sem reméltek. Van még kiket és miről felvilágosítani.

"Az [origo] több olyan xxxxxi lakossal beszélt, akik szerint már az előtt szóbeszéd tárgya volt a faluban a kislány terhessége"
Lásd mint fent: Van még kiket és miről felvilágosítani.

"A helyi önkormányzatnál is tudhattak arról, hogy valami nincs rendben a családnál. Mint az [origo] kérdésére elmondták, ők már a rendőrök intézkedése előtt tettek lépéseket a gyermek védelme érdekében. Azt azonban az önkormányzat nem volt hajlandó elárulni, hogy ez mikor történt, és pontosan mit is jelentettek ezek a lépések."
Hajhaj. Szinte látom a mozdulatot, ahogy hárítják a felelősséget.

"Az önkormányzati tisztviselő kizárólag úgy volt hajlandó megszólalni, ha a nevét nem közöljük, sőt, azt is szerette volna, ha a falu neve se kerül említésre. Sajnálja ugyanis, hogy az alig kétezer lakosú településre egy ilyen ügy miatt irányult a figyelem."
Ahelyett hogy a gyereket sajnálná és sürgősen utána olvasna a témának, hogy legközelebb időben észrevegyék és tenni is tudjanak. A családon belüli erőszaknak, megrontásnak ugyanis van szakirodalma, még ha nem is minden könyvesboltban kapható. Hárítani persze könyebb.

"Az érintett család a főutcán lakik, közvetlenül egy kis gyógyszertár mellett. "
Mondom én, hogy lófasz az újságíró seggébe, ennyi erővel címet is írhatna.

"Ránézésre normálisak, nem züllöttek, magukba zárkóztak - többen is így jellemezték a családot."
Ez a legborzasztóbb, mert a legtöbb erőszakos elkövető ránézésre tényleg teljesen normálisnak néz ki. Jelek persze vannak, csak azokat az ember mindig utólag érti meg:

""Amikor a lányom 15 éves korától elkezdett járni busszal Pécsre, felfigyelt arra, hogy ez az öreg folyton bámulja. Mintha le akarná vetkőztetni a szemével. Így ha meglátta, inkább átment az utca másik oldalára" - mondta az asszony, aki állítja, hogy a lánya már évekkel ezelőtt mesélt neki erről. Akkor nem tartották annyira fontosnak a dolgot, hogy jelentsék bárkinek is, és a nő ma is úgy gondolja, nem volt szó valódi veszélyről."
Ez még a legszörnyűbb, mert az hogy valaki bámul, tényleg nem nevezhető valódi veszélynek. Még akkor se, ha kellemetlen érzetet kelt. Ép érzékű nők persze tudnak különbséget tenni, érzékelik a veszélyt, de egy unoka, akinek szeretni kell a nagypapit, ráadásul siketnéma, be van zárva egy udvarba, hát borzasztó.
Senki, senki se volt, aki megvédje az a gyereket, beleértve a saját apját, anyját, testvéreit.
Tényleg csak azért tettem ide, hogy tanuljunk belőle, szomszédok, pedagógusok, gyermekvédelmisek, had ne mondjam, érintettek is.
Merthogy ezen a területen óriási a látencia, az esetek töredéke derül csak ki.

Címkék: , ,

11 Comments:

  • At 11:21 du., Blogger Blogica said…

    Jajj. Mar megint. Jaj.

    Nagyon-nagyon kell vigyaznunk a gyerekekre, a masokera is.

     
  • At 12:28 du., Anonymous Névtelen said…

    Hilda, Hilda... Te is kiírtad a falu nevét... terjeszted a gyalázatot.
    Egyébként: amióta Magyarországon az ujságíráshoz nem kell iskola, nem kell helyesírástudás, csak a napi szenzáció... innentől már csak a bányászbéka s.gge alatti színvonal lehetséges.

     
  • At 12:44 du., Blogger Brünnhilde sziklája said…

    Dehogy írtam, ki van ikszelve, kis is volt, első pillanattól kezdve, illetve Pécs környéki falura van behelyettesítve.
    A belinkelt cikkben benne van, onnan persze nem tudom kivenni, a forrást belinkelni viszont muszáj.

     
  • At 12:56 du., Blogger Brünnhilde sziklája said…

    igazad van, bocs, egy helyen nem vettem észre és így nem retusáltam ki, már ikszeltem is.
    Bocs.

     
  • At 4:04 du., Anonymous Névtelen said…

    Miutan minden ujsag megirta a helyseg nevet, az Indexen a haz fotoja is ott van, teljesen mindegy, hogy itt kiixeled, vagy nem. Persze ertem, elvi kerdes, peldamutatas... de ha belegondolsz, nekem semmit nem jelent, hogy kiirjak-e, hogy Bivalybarazda-puszta, vagy Disznoturas a falu neve.
    A helyiek meg ugyis tudjak, tudtak mar fel evvel ezelott is.

    Elvileg egyetertek azzal, hogy ne azonositsak az aldozatot, kulonosen ne a fiatalkozru aldozatot. Ebben a konkret esetben azonban nem latom, hogy milyen tovabbi kart okoz, ha tudjuk, melyik falubol vittek el allami gondozasba (remelhetoleg soha nem fog visszakerulni oda abba a hazba, abba a faluba - ugye elvittek onnan?).

    Ezzel szemben a bunosok (nem csak az elkoveto, hanem akik mind nem leptek kozbe idejeben, vagy legalabb amikor mar biztosan latszott a baj) azonositasa szerintem megertedemelt. Igenis tudja meg orszag vilag, hogy Bivalybasznad onkormanyzata ennyire kepes. Nekik kinos az ugy kiteregetese, szerintem sokkal kinosabb nekik, mint az aldozatnak.

    Es az azonositas radasul elharitja a gyanut a tobbi Miskolc kornyeki kis telepulesrol. ahol remelhetoleg semmi ilyen nem fordul elo. Ne szegyenkezzen minden Debrecen kornyeki kistelepules lakossaga.

    Lehet, hogy nagyon nincs igazam, akkor majd remelem megirjatok, miert latom helytelenul.

     
  • At 4:37 du., Blogger Brünnhilde sziklája said…

    Tudod, az áldozat kímélése mellett szerintem még az is a beazonosíthatatlanság mellett szól, hogy igenis, ismerjenek magukra a Miskolc és a Debrecen környéki kis falvak lakói is - merthogy ezer százalék, hogy ott is történik ilyesmi. Ha nem ott, akkor Szombathelyen vagy Nyíregyházán, vagy Alsófelvégen, de valahol biztos ma is megerőszakoltak egy kisgyereket. Ha nem is ma, de a héten.
    Vagy ha nem a héten, a jövő héten fogják.
    Na ezt lenne jó megelőzni azzal, hogy mostantól -legalább egy ideig- mindenki jobban figyel.

     
  • At 10:14 du., Anonymous Névtelen said…

    Ha tudna, hogy nem a mi falunkban tortent, hanem a szomszed faluban, vagy harom ataral arrebb, akkor nem figyelne nep?

     
  • At 11:41 du., Blogger Brünnhilde sziklája said…

    TAlán tovább benük maradna a kellemetlen érzés.
    Talán.
    De tényleg csak talán és egyáltalán nem biztos. A legtöbben egyébként sem fognak túllépni a hír bulvárértékén, meg hogy az öreget a farkánál fogva kéne felkötni.
    Pedig hát figyelni kéne, nagyon figyelni ezekre a magányos, kiszolgáltatott gyerekekre.

     
  • At 12:31 de., Anonymous Névtelen said…

    Ez egy egyedi szornyu eset volt, vagy egy jeghegy csucsa?

    A heten ket masik 14 ev alatti kislany/anya terhessegerol is beszamolt a sajto.

    Korabban ernek a gyerekek?

    Vagy ez csak egy szubkultura jellemzo jelenseg?

     
  • At 1:29 de., Blogger Brünnhilde sziklája said…

    Attól félek, hogy csak a jéghegy csúcsa. És nem, nem szubkultúra. Nem cigánycsaládokban fordul elő a leggyakrabban, ha erre célzol.
    Egyébként szerintem nem kortünet, ez mindig is volt, csak hálistennek egyre több eset derül ki - bár nem elég, még mindig túl magas a látencia.
    Az, hogy egy háztatában néha 2-3 házassából száramzó gyermek él együtt egy sokadik férjjel vagy élettárssal nem tudom, mennyiben járul hozzá az esetek megtörténtéhez, de gyanítom, hogy igen, bár erre vonatkozó kutatásokat még nem láttam, ez csak megérzés.

     
  • At 2:14 de., Anonymous Névtelen said…

    Sehol nem volt utalas etnikai hatterre, igy okom sem volt feltetelezni, hogy ciganycsaladrol lett volna szo.
    Ha azokrol volt szo, akkor ebbol a szempontbol gratulacio a sajtonak.

    Az, hogy a csalad hazak bontasabol szarmazo femek eladasabol elt, ha jol olvastam, az az anyagi es kulturalis hatterre utalt inkabb (nem iparos, nem foldmuves, nem ertelmisegi).

    A masik bizarr vonas, hogy DNS vizsgalatot vegztek allitolag a csalad osszes ferfitagjan. Mint genetikus, nem irigylem a vizsgalatot vegzo szakembert, ilyen kozeli rokonsag eseten nem lehetett konnyu dolga az apasag megallapitasaban.

    Tolem annyira idegen az egesz, hogy nem tudom hova tenni.

     

Megjegyzés küldése

<< Home