40%-os férfi

A húgom szakított a pasijával. Azt hittem, hogy Anyu marta el mellőle, nem az a fajta, aki könnyen megbarátkozik a lányai közelébe férkőző férfiakkal. Sőt.
De nem, ezt a pasast a hugi magától dobta ki. Azt mondta, hogy kezdett elszemtelenedni. Bekvártélyozta magát, megrendelte másnap mit főzzön anyu vacsorára, haza azonban nem adott semmit. Magyarul, nem járult hozzá a költségekhez. Nem volt neki miből. Amit nem vontak le tőle, az kellett benzinre, kötelezőre, ami maradt, azt elkunyerálták a gyerekei személyesen. Erre, arra, pólóra, cipőre, mobiltelefonra.
A papa meg ott marad egy vas nélkül, illetve ami marad neki, azt is rosszul osztja be. Lakik az anyjánál pár hónapot, aztán valami nőnél, aztán megint az anyjánál. Nyilván, arrafelé egy nő sem keres olyan jól, hogy sokáig el tudna tartani egy férfit. Igaz, egy férfi sem keres annyit, hogy el tudna tartani egy nőt.
Hát ez bizony ritka gusztustalan egy élethelyzet, és még csak nem is lehet teljesen felelőssé tenni a sorsáért. Nyilván ő is hibás, de nem csak ő. Szerencsétlen flótás, nála még a férfiasság azt jelenti, hogy ő a családfenntartó, elébe teszik az ételt, ráadják a tiszta gatyát. A családfenntartás ugye már nem megy, legalábbis kettőt nem bír el. Beosztani sem tud, főzni se, mosni se, reménykedik hát abbban, hogy talál valami nőt, akinek annyira kell férfi, hogy mindezt megteszi neki és még némi zsebpénzzel is ellátja. Fogalmam sincs, ilyen helyzetben hogy bír magában annyi méltóságot megőrízni ami elég az élethez.
Ugyanakkor teljesen nyilvánvaló, hogy a huginak igaza van, nekem is volt ilyen esetem, úgy kell kidobni, hogy a lába ne érjen a küszöbhöz.
Csak hát valahol mégis borzaszó, az életnek nem erről kéne szólni.