Bacher-est - Spinoza

Régen voltam már legkedvesebb mai íróm felolvasóestjén, hiányzott is nagyon.
A szokásos felállás, Gyabronka József olvas, Bacher Iván zongorázik. Ezúttal kicsit Gyabronka is zenélt, a novellákba épített régi csasztuskákat énekelte és gitárral kísérte magát. Elképesztő a közönség reakciója, pillanatok alatt bekapcsolódik a Commandante Che Guevara dallamába, aztán, ahogy előjönnek az emlékek, a szövegébe is. Hiába, no, vannak dolgok, amik örökre rögzülnek az emberek memóriájában. Nem véletlen, hogy a zene a leghatékonyabb propagandaeszköz.
Az írások pont olyanok most is, mint ami miatt Bachert annyira megszerettem. Vagy egy édes, mosolyogtató kamaszkori szerelem történetét elmesélő novella utolsó előtti mondatába rejti bele az öklöt, ami keményen gyomron vágja a nézőt, de annyira, hogy könnybe lábad a szeme. Vagy pont fordítva, elkomolyít, elkeserít, de csak azért, hogy végül leírjon két szót, amitől a hallgató (vagy olvasó) azt érzi, hogy élni azért mégis csak érdemes, még akkor is, ha néha kicsit fáj.
Jó volt nagyon, imádom az írásait hallgatni.

Előadás előtt kaptam egy pohár frissen csapolt, hűvös Aranyfácánt és ketten megettünk egy adag hummuszt is. Finom volt az is, pont passzolt a sörhöz, remekül éreztem magam.
Sőt, még egy dedikálásra is szert tettem és két kicsit szúrós, ámde roppant szakállas puszit is kaptam.
Szóval az élet tényleg szép. Vagy legalábbis lesz még szép.
.