Padlizsánkrém

recepteket kerestem a neten, és ezt találtam:
1997. augusztus 6. – történelmi jelentőségű nap; ekkor döntöttem meg saját rekordomat az egy napra jutó lóról esések szempontjából, és még egy hetes siófoki üdülést is nyertem!
Nem birom abbahagyni az olvasást.

Más:
Máma végre sikerült a végére járnom a születésnapomra kapott marcipánoknak, bonbonoknak, narancsos és csilis keserűcsokiknak és hasonló szörnyűségeknek. Az elmúlt két hónapban leadott négy kilóból hatot visszahiztam, viszont túl vagyok rajta, most egy évig megint nem kell mindenféle fiókokba dugdosnom a finomabbnál finomabb, ennél fogva ellenállhatatlannál ellenállhatatlanabb csokikat. Nem vagyok én fából, hogy ellent tudjak állni ekkora kisértésnek!! Nna, most legalább megszabadultam tőlük egy időre. Ősszel -amikor megjelenik a birsalmasajt- lesz még egy kis visszaesés, de aztán a karácsonyi bejgliszezonig nyugtom lesz.
Jja, aki még nem tudná, annak most mondom: a birsalmasajtot (lehetőleg olyat vegyünk, amiben apróra vágott dió is van) kis szeletkékre vágjuk és olvasztott keserűcsokiba, labilisabb anyagi helyzet esetén tortabevonóba mártogatjuk. A szeletkéket a teflonos palacsintasütőre helyezzük és kihűtjük. Azért abban, mert ahhoz nem ragad oda a csoki, könnyen felfejthető. Finom bonbonok alól kimenekitett mignonos papirkosárkákba helyezzük a szeletkéket, és csinos kis dobozkákban vagy ajándékba adjuk, vagy nem. Inkább nem. Nem azért mert én találtam ki, de tényleg nagyon finom. Copyright!!

Mégmás:
máma kissé cikkcakkban gondolkodom.