Életképek

Szombat délelőtt 10 óra, az újpesti piac két épülete közötti átjáró talán 30-40 négyzetmétere.
A hentesüzlet előtt A alakban felállitott tábla, juhbeles virsli 1100 Ft.
Előtte idős férifak cigarettáznak, kezükben nagy csomó újság. Ők a váltás, a többiek a szocialista párt mobilpultja mögül kinálják ugyanazokat az újságokat. Először nem értem, miért a hajléktalanok jutottak róluk először az eszembe. Tiszták, ha nem is divatosan, de megfelelően öltözöttek... aztán rájöttem. A szemükben ugyanaz a reménytelenség, ugyanaz a kivert kutya tekintet, mint a hajléktalanokéban.
Előttük nagyhangú cigányasszony sétél fel és alá, sebtapaszt és ceruzaelemet árul. Az átellenes sarokban éppen sárgarépát hámoz és szeletel az aktuális csodahámozót forgalmazó hámozóművész.
Az átjáróban ószeres pult, nippek, porcelánból készült, matyómintás kulacsok, a ’80-as években Törökországból csempészett ezüstékszerek, egy gyönyörű szószos porcelán, inflációs millpengősök. Vele szemközt fiatal fiú árul szemeteszsákokat, uszsonnászacskókat, reklámszatyrokat.
A másik sarokban újságos stand. Lejárt, tavalyi barkácsújság, női lapok, keresztrejtvények, „készségfejlesztő kiadványok gyermekeknek, 60 Ft”. Ez a felirat már legalább két éves, még egyszer sem néztem meg, milyenek azok a készségfejlesztő kiadványok. Szerintem jobb, ha nem tudom.
A juhbeles virslit hirdető táblával szemközt, egy másik mobilpult körül izmos, kigyúrt fiatalok osztogatnak a szocikéhoz hasonló, ám annál mutatósabb, fényes papirra nyomott újságokat. Rajtuk hófehér széldszeki van, igényes, jobbik emblémás himzéssel. Egyikük éppen előttem szállt ki egy audi8-asból, ami két kerékkel parkolt a járdán. Az istennek sem birok szabadulni a gondolattól, hogy az egész magyar szélsőjobbot a Nagy Nemzetközi Zászlókészitő, Műhimző és Szitanyomó Maffia gründolta, működteti és tartja kézben.
A két csoport békében megvan egymás mellett, osztogatják az újságjaikat, örülnek, ha valaki elvesz egyet, húzzák a szájukat, riadtan félrehúzódnak, vagy megvetően biggyesztenek, ha nem.

A piac egyébként szépen körbe van lapátolva, a nemrégiben lerakott műkő burkolat murvával fel van szórva, hogy ne csússzon. Csak arra nem maradt erő, vagy ember, vagy egyszerűen csak ész, hogy a gyalogos átkelőhelyeket is megtisztitsák a hótól. Az már nyilván az önkormányzaté lenne, aki meg szarik arra, hogy az emberek hogy kelnek át az utca egyik oldaláról a másikra. A letisztitott járdáról igy aztán belelépünk egy nagy kupac hóba, onnan rélépünk a letisztitott úttestre, majd a túloldalon ismét egy szottyos, szürke hókupac következik, majd egy sózott járda.
Jobb lett volna tán, ha annak idején úgy határoznak az okosok, hogy tavasszal legyenek az önkormányzati, és ősszel az országgyűlési választások. Akkor legalább négy évente hómentesitenék a gyalogátelőhelyeket és a buszmegállókat. Újpesten ugyanis egyetlen távolsági buszmegálló sincs letisztitva, mindenhol a letaposott, fagyos, kásás szmötyiben kell ácsorogni.
Kampány van.
A piac ’Ócsósorán’ egyébként 160 Ft volt egy csomó szárzeller, úgyhogy nálam ma zelleres lencsesaláta lesz.
Fél kiló lencsét kiválogaotk, megmosok, pár órára beáztatok. Annyi vizben, ami kétszeresen ellepi, felteszem főni. Kevés sóval, sok babérlevéllel izesitem, és amikor puha, akkor szűrőlapáttal a lencse felét kiszedem egy tálba, és azon forrón felöntöm annyi paradicsomlével, ami ellepi. Belekeverek két vékonyra metélt zellerszárat, esetleg egy fél fej lilahagymát, de ez utóbbi elhagyható, ha valaki nem birja. Lehet még borsot darálni rá, izlés szerint utánasózni. Mire kihül, össze is érik, lehet enni magában, vagy valami hús mellé, köretnek. Az egyik kedvenc téli salátám.